Öninterjú
2010.02.07. 09:08
- Hogy bírod?
- Köszönöm, vannak hullámvölgyek, de egész tűrhetően.
- Kb. hol tartasz most a dalok feldolgozásában?
- Hát, ez egy jó kérdés. Nagyjából-egészében a felénél.
- Fogod tudni tartani a napi frissítés tempóját? Nem tartasz attól, hogy hamarosan elfogynak a témák?
- Ezen sokat gondolkodtam már, néha tényleg azt érzem, hogy talán túlzás a napi frissítés. Kétségtelen, hogy ezzel a tempóval nyár végére-ősz elejére így ki fog fulladni a blog. De valahogy késztetésem van minden nap - ami alól csak a szombat kivétel - új érdekességeket feltenni. Régen sokkal többet frissítettem, az első napokban napi 2-3 frissítés is volt. Egyfajta belső késztetés ez, de egyre nagyobb a "légellenállás". Nem titok, hogy egyre többet kell nemszeretem, vagy éppen nehéz dalokkal foglalkoznom, amihez nem mindig fűlik a fogam.
- Itt most több témát feldobtál, először is miért a szombat a kivétel?
- Nincs különösebb oka. Elvileg hétvégén nem is lenne egyetlen bejegyzés sem, de én például nagyon szeretek vasárnap pihenés közben olvasni. Ezt szolgálják a vasárnapi bejegyzések, amelyek általában valamilyen újságcikkek, interjúk, érdekességek. Ezekből egyébként kifogyóban vagyok, bárkitől szívesen várok olyan újságcikket, ami még nem szerepelt az oldalon!
- És mi visz rá, hogy nap mint nap leülj, és Cure-dalokat fordíts és jellemezz? Hogy érsz rá minden nap?
- Természetesen nem minden nap fordítok Cure-dalokat. A blogon jelentős mennyiségű jövőbeni bejegyzés van készen, vagy félkészen. Ráadásul némelyik dal erősen a távoli jövőben; a legkésőbbi bejegyzésem például a To The Sky, ami augusztus 18.-án fog sorra kerülni. Ugyanakkor jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy mi lesz a jövő hét szerdai dal.
- Ez meg hogy lehet?
- Az ok nagyon egyszerű. Vannak kedvenc lemezeim, amelyeket szívesen fordítok, imádok belemerülni a világukba, és a már említett belső késztetés hajt, hogy megismerjem, hogy miről is szól az adott lemez, vagy korszak dalai.
- Álljunk meg egy percre, tehát te nem ismered a Cure összes szövegét?
- De nem ám! Mondjatjuk, hogy ez az egész blog magamnak készül. Nem vagyok valami jó angolos, soha nem tanultam ezt a nyelvet. Éppen ezért a fordítások gyakran vérrel-verítékkel készülnek. Különösen ha olyan dalról van szó, amelyet eleve nem nagyon kedvelek, és amiről látszik a felületes elolvasás után, hogy nem is tesz hozzá sokat a Cure-életműhöz. Na, ezekből lesznek a rossz, lelketlen fordítások. Lásd például ezen a héten a The Perfect Boy-t. Szóval én - saját magam számára legalábbis - meglehetősen szűz területen haladok előre, mivel hallás után nem nagyon értem - gyakran sokadszorra sem - hogy miről is szól az a dal, amelyet már akár nagyon sokszor meghallgattam. Ezért fordítom le, mert ezáltal alá is merülök a szövegben. Mondom, szinte magamnak csinálom az egészet, és nagyon örülök, ha rajtam kívül egy ember is elolvassa. Szerencsére napi 30-40 látogatóm mindig akad, de voltak már bőven 100 feletti napok is, főleg, ha Pornography, vagy Disintegration-dalt választok a "nap dalának".
- Ott tartottunk, hogy miért nincs még jövő szerdai dalod?
- A The Head On The Door korszak - az A Man Inside My Mouth című dal kivételével - teljesen fel van dolgozva. A Kiss Me Kiss Me Kiss Me-korszaknak - ennek a nagy, gazdag, gazdagon megírt korszaknak - szintén késze van a 90%-a. A Seventeen Seconds-korszakkal teljesen végeztem, de az ugye nem egy agyonírt időszak volt. Viszont én nagyon próbálok ügyelni arra, hogy lehetőleg időben jól el legyenek osztva a bejegyzéseim. Tehát ha beteszek egy Kiss Me-dalt, akkor lehetőleg azon a héten ne legyen már 1987-es alkotás. Sőt, ha nem szükséges, két hét múlva se. A kevesebb dallal rendelkező korszakoknál - itt említeném a másik kedvencemet, a The Top-időszakot - néha majdnem 1 hónap is eltelik az adott album számainak feldolgozása között. Mivel a Kiss Me...-időszaknak rengeteg alkotása van, így ezeket a jövőben szépen elosztom 2-3-4 hetes intervallumokkal. Ezért lehet az, hogy a To The Sky készen várja az olvasókat, de mégis csak a nyár utolsó hónapjában fog sorra kerülni. Ugyanakkor viszont vannak kifejezetten nemszeretem-korszakok is. Elég komoly lelkierő kell ahhoz, hogy mondjuk a 4:13 Dream lemez dalainak nekiálljak, mert nagy részüket egyáltalán nem kedvelem, ugyanakkor viszont meglehetősen nehéznek tartom a szövegeit ennek az időszaknak. Ugyanez vonatkozik a Three Imaginary Boys B oldalasaira. Jövő hétre van egy dalok a The Cure albumról hétfőre, egy a Pornographyról keddre, és egy a The Top-korszakból csütörtökre. Szerda és péntek nagy dilemma. Legrégebben a Faith-ról volt szám, elvileg onnan kéne jönnie, de ott is vészesen fogynak a szövegek, ráadásul így kicsit túl sok lenne a "korai" Cure-dal erre a hétre. Valószínűleg egy Wish-számot fogok betenni szerdára, de még mindig ott a péntek, amikor meg tényleg fogalmam sincs, hogy mi jöjjön. Wild Mood Swings B-oldalasnak kéne jönnie, mert azokat is alulreprezentálom, vagy megint egy 4:13 Dream dalnak, mert azokat meg végképp... Nem könnyű. De imádom.
- Egyáltalán miért kezdtél ebbe bele? Csak a kíváncsiság hajtott?
- Nem, sajnos ennek sokkal borzasztóbb története van. Szeptemberben tragikus hirtelenséggel elvesztettem az egyik legjobb barátomat. Ráadásul a halála körülményei máig nem tisztázottak, pedig meglehetősen nagy nyilvánosságot kapott az ügy. Szinte sülve-főve együtt voltunk vele és egy másik barátommal, és mindenképpen ő volt a legcéltudatosabb, legéletrevalóbb közülünk. Iszonyatos volt, nagyon nehezen tudtam feldolgozni. És én, aki korábban mindig hangsúlyozta, hogy a Cure igenis nemcsak a halálmadarak zenéje, most ebben találtam menekvést. Iszonyatos sebességgel kezdtem fordítani, miközben szinte sajogtam a fájdalomtól. Képzelheted, milyen érzés volt az eset után a The Drowning Man-t fordítani... Mindenesetre ez volt a kezdő lökés. Kiírtam magamból a fájdalmat, már amennyire lehetett. Kicsit talán be is kattantam, hónapokig nem léptem utcára, és csak Robert néha már-már vérfertőzően gyászos és agresszív szövege volt a mentsváram. Most már jobban vagyok, de ezt a blogot kicsit a barátom emlékének is ajánlom, pedig nem is volt Cure-rajongó.
- Nem akarok részvétlennek tűnni, de kanyarodjunk vissza a bloghoz. Megváltozott a képed a Cure-univerzumról, amióta mélyebben beleástad magad?
- Meg. Még jobban csodálom. És talán jobban megértem a Cure-rajongók nagy részét. Én a slágerek felől és a Wild Mood Swings által kerültem közel a Cure-hoz. Nekem a Faith unalmas volt az elején, a Pornography agyondobolt, a Disintegration szép, de unalmas, a Bloodflowers meg Oasis tribute lemez. Imádtam viszont a Wild Mood Swingset, sokáig kedvenc albumomnak is tartottam. Hát ez szinte teljesen megfordult. A WMS-t még mindig védem, de bizony már tökéletesen megértem azokat, akik szerint ez a lemez erőteljes visszaesés majdnem minden szempontból a Cure-életműben. Emlékszem, mennyire visszalépésnek értékeltem 2000-ben a Bloodflowers-t, most viszont már talán meg is előzi a 96-os lemezt. A Faith és a Disintegration pedig szépséges. Különösen az első volt nagy meglepetés, hogy egy Other Voices-ben mennyi variálás van... Persze ezerszer hallgattam már, de nagyon odafigyelve, lebontva a dal rétegeit csak most, amikor fordítottam. És még valami: noha megjelenésekor a 4:13 Dream-et az utolsó előtti helyre tettem, megelőzve a The Cure lemezt, sajnos ez a sorrend egyértelműen megfordult. De legalább a selftitled lemeznek kezdem látni az értékeit.
- Volt olyan dal, amit nem kedveltél, de itt a fordítás, és a vele való foglalkozás során mégis a szívedhez nőtt?
- Volt, több is, de a legegyértelműbb a The Promise volt. Ráadásul azt hiszem, eléggé le is húztam, de aztán szinte a publikálással egy napon hihetetlenül rákattantam. Korábban elintéztem egy halovány The Kiss-nyúlásnak, amit azért most is tartok - mármint az "utánérzést" - de valami döbbenetesen erős felvételről van szó! Hihetetlen feszültséget kelt az emberben. Amikor az egyik résznél Robert szaggatottan énekli, hogy "you-pro-mise-me", mintha fojtogatna valakit, hát az valami döbbenetes.
- Na de most ott virít a blogon a lehúzott The Promise beírás! Ki kéne javítanod ezt a dalt, nem?
- Nem, utólag nem javítok. Azt tartom elképzelhetőnek, hogy talán lesz valamikor olyan bejegyzés, ahol 1-2 dalról újraalkotom a véleményemet. De ez még nem biztos.
- Vissza tudsz még emlékezni ilyen hirtelen megkedvelt dalra? Vagy esetleg ellenpéldára? Dalra, amit úgy "emlékeztél", hogy kedvelsz, de közben mégsem?
- Az elsőre több példa is van még, csak a The Promise a legjellemzőbb. De például a Fake, a Watching Me Fall, a Labyrinth, és a Just One Kiss című dalokról sem nagyon vettem tudomást korábban, pedig nagyon-nagyon jók. Ellenpélda? Fene tudja... Fel kellett volna készülnöm erre az interjúra, nemcsak hirtelen belevágni... A Kyoto Song-nál például valahogy "jobbra emlékeztem", vagy talán még jobb példa a Numb. De sokkal több példa van az első esetre. Érdekes mondjuk a Bare, amelynél egy kifejezetten gyenge dalra emlékeztem, majd mikor feldolgoztam, nagyon feljött, de aztán valahogy megint jellegtelenségbe süllyedt valamennyire az emlékeimben. Sajnos az 1996-os lemez környékén volt 1-2 ilyen dal. A Pink Dream-ből valószínűleg már soha az életben nem fogok tudni felidézni egyetlen taktust sem, annyira jellegtelennek tartom. Annyi maradt meg belőle, hogy gyors.
- Egyáltalán miért jellemzed a dalokat? Miért szeded darabjaira? Miért írsz róluk? Nem elég csak a fordítás?
- Nem, az számomra túl személytelen lenne. Ráadásul ilyen oldalt már készítettek, a The Cure: Home weblapot, ami az egyik fő inspirálóm volt, és ami most sajnos nem érhető el az extra.hu átalakítása miatt. Én viszont mindigis rajongtam a zenekritikákért, és azért, hogy egy dalról beszélgessünk, kielemezzük, hogy kiben milyen érzéseket kelt, ki miért kedvel, vagy nem kedvel egy adott dalt, vagy albumot, ki hogy látja ezeket a dolgokat. Nincs annál jobb, mint amikor olyan dalokra, amelyekre azt gondolom, hogy a Cure-rajongók nagy része nem kedveli, én viszont igen, és ezt le is írom, jönnek a pozitív, egyetértő kommentek. Lásd The Blood, vagy Piggy In The Mirror. Hű, de imádom ezt a két dalt, el se tudom mondani. Régen már volt egy weboldalam, a Some Strange Sites, amely már nincs fent a neten eredeti formájában, csak egy zsákutcába futott, régóta nem frissített fejlesztése található meg. Itt már rengeteget írtam Depeche Mode-ról, Ákosról, Recoilról, és még sok más, szívemnek kedves zenéről. Meglepő, hogy ez a kezdetleges honlap és a sok helyen tévedéseket, vagy túlzásokat tartalmazó gondolataim sokak számára emlékezetes maradt még egy évtized távlatából is. Most egy kicsit ezt gondoltam felidézni. Leírok néhány tényt és az érzéseimet, a szubjektív véleményemet a dallal kapcsolatban, és az külön öröm, ha esetleg mások is így gondolják. Vagy ha nem, akkor is. A Numb című dal kommentjeinél nagyon érdekes volt az érvütköztetés. Nekem nem annyira a szívem csücske a dal, de valakinek meg nagyon az.
- Meg tudna győzni valaki is, hogy szeress egy dalt, amit addig nem szerettél?
- Meg tudna. Mert hátha nem jól álltam ahhoz a dalhoz. Idegesített benne valami, leakadtam valamin, amin túl lehetett volna lendülni, vagy egyszerűen csak nem mozgatott meg a dal. De ha valaki azt a szeretetet, amit a dal iránt érez, megosztja velem, lehet, hogy a lelkesedése el tud ragadni. De akár fordítva is igaz lehet ez. A Pornography együttes régi énekesének néhány mondata nagyon megragadt 1-2 dalról, és noha nem értek egyet vele ezekben a kérdésekben, mégis érdekes, hogy valakit a How Beautiful You Are hegedűrésze lónyerítésre emlékeztet, vagy hogy valaki a legrosszabb Cure-dalnak tartsa az A Japanese Dream-et. Vagy van még jobb példa. Mivel nekem nincs Cure-os barátom, így minden információt az Index The Cure topicjából próbálok megszerezni. Fogalmam se volt például arról, hogy a rajongók miért támadják annyira Jason-t, és miért sírják vissza Boris-t a dobok mögé. És akkor ott szépen türelmesen elmagyarázták nekem, hogy miért. Hogy Jason annyira szereti a cineket, hogy simán csinál egy karibi-verziót az A Forest-ből. És bizony igazat kellett adnom a beíróknak. Hát hogyne hallanám, hogy a Disintegration-t lassan már feleolyan lassan játsszák, mint kéne. Hogyne hallanám, hogy a One Hundred Years eleje playbackről megy, mert Jason nem tudná lejátszani azt a dobütemet, amit Lol el tudott játszani... Szóval még mindig van mit tanulnom a Cure-univerzumról. Ezért is veszek szívesen mindenfajta kritikát, segítő hozzászólást, véleményt a blogról.
- Erről jut eszembe, hogy van egy visszatérő vicces dolog ezen a blogon...
- Csak nem a The Top-dalok leírására gondolsz?
- De bizony arra! Gondolom akkor előtted sem titok, hogy Robert egyedül játszotta fel az egész lemezt, tehát amikor akkurátusan leírogatod, hogy mikor jön be Phil basszusjátéka, Lol szintije és Porl gitárja, az nem éppen valós.
- Nem titok természetesen előttem sem. De általában minden dalnál a koncertbeli felállásra gondolok. Mert a fene tudja, hogy éppen ki játszotta fel az adott dallamot, dobrészt, basszusjátékot a lemezen... Tudjuk, hogy a Cure majdnem minden tagja játszik majdnem minden hangszeren. Egy koncerten viszont egyértelmű, hogy ki milyen hangszeren játszik. A The Top turnén Phil basszusozott, Andy ült a doboknál, Lol volt a szintis, és Porl a gitáros-fúvós, így ezt vettem alapul az 1984-es album leírásánál.
- Köszönöm az interjút, további sok sikert, kitartást kívánok a bloghoz!
- Én is köszönöm!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kófic 2010.02.07. 11:34:05
lc · http://cure.lap.hu/ 2010.02.08. 08:43:37
Köszönjük.
closedown 2010.02.08. 10:02:34
maryalice 2010.03.09. 22:01:15
Szeretnék neked további kitartást kívánni ehhez a remek dolog létrehozásához.
Köszönöm.
Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2010.03.11. 10:14:56
gatese 2012.11.29. 15:30:01
Én is csak grat az oldalhoz...jártam már régebben is itt,igaz más néven..most újra rátaláltam az oldalra :).Egy olyan - talán őrült- ötlet jutott eszembe,hogy minden dalelemzésed után be lehetne rakni egy linket,ahol meg is lehetne hallgatni a dalt...ez eléggé hosszadalmas és megterhelő munka lenne,de...szerintem nagyon sokan örülnének neki..köztük én is!..Mert már vagy 22-23 éve vallom magam Cure rajongónak,de vannak dalok,amiket még nem is hallottam..:)...igaz,olyanokat is tudok,amiket Te nem említesz meg,de én már hallottam...További kitartást és szép napokat!
Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2012.11.30. 08:31:00
Azokra a dalokra meg kíváncsi lennék, amiket Te már hallottál a Cure-tól, én pedig még nem :) lehet, hogy vannak ilyenek!