Kyoto Song / Kioto-dal
2009.12.02. 09:13
A The Head On The Door második száma. Eredeti címe állítólag Koto Song lett volna a benne szereplő hangszer miatt, aztán végül egy y betű betoldásával egy keleties című dal lett, aminek azonban semmi köze a japán nagyvároshoz. Hipnotikus, lassú, együtt mozduló dobok és basszusgitár, majd jön az emlékezetes, keleties dallamot játszó szintetizátor. A szokatlan, kissé szaggatott alapütemre jól illeszkedik Robert dallamos, néha kétszólamú éneke. A szövegét tekintve tipikus álomdal: Robert feleségének medencés, fulladásos álmából és Robert kannibalisztikus álmából "gyúródott" össze. A meglehetősen beteges szöveg ellenére a hódító, keleties dallamú dal közkedvelt Cure alkotásnak mondható. A nyolcvanas évek nagy koncertkedvence: 1985 után szerepelt 1986-ban az Orange videóban is, majd a leghangsúlyosabb felbukkanása 1989-ben a Prayer Touron volt, a nyitó három Disintegration-dal után, mint első "régi" alkotás, amit általában hatalmas üdvrivalgással fogadtak. Fel-felbukkant még 1987-ben, 1998-ban, majd szórványosan az elmúlt években is. Magyarországon kétszer is hallhattuk, először 1989-ben a Kisstadionban,, a Prayer Tour feledhetetlen Magyarországi koncertjén, másodszor pedig a 2016-os Sportarénás jutalomjátékon. Jó szám, de számomra kissé mostoha helyen, két brutálisan erős dal között szerepel a Head On The Door-on, ami óhatatlanul csökkent az élvezeti értékén. 7,5/10
--------------------------------------------------------------------------------------
A nightmare of you
Of death in the pool
Wakes me up at quarter to three
I'm lying on the floor of the night before
With a stranger lying next to me
A nightmare of you
Of death in the pool
I see no further now than this dream
The trembling hands of the trembling man
Hold my mouth
To hold in a scream
I try to think
To make it slow
If only here is where I go
If this is real
I have to see
I turn on fire
And next to me...
It looks good!
It tastes like nothing on earth
It looks good!
It tastes like nothing on earth
Its so smooth it even feels like skin
It tells me how it feels to be new
It tells me how it feels to be new
A thousand voices whisper it true
It tells me how it feels to be new
And every voice belongs
Every voice belongs to you
A nightmare of you
Of death in the pool
Wakes me up at quarter to three
I'm lying on the floor of the night before
With a stranger lying next to me
It looks good!
It tastes like nothing on earth
It looks good!
It tastes like nothing on earth
Its so smooth it even feels like skin
It tells me how it feels to be new
It tells me how it feels to be new
A thousand voices whisper it true
It tells me how it feels to be new
And every voice belongs
Every voice belongs to you
Egy rémálom rólad,
A halálod a medencében,
Ébreszt fel negyed háromkor,
A padlón fekszem, mint tegnap éjszaka
Egy idegennel az oldalamon.
Egy rémálom rólad,
A halálod a medencében,
Nem látok most tovább ennél az álomnál,
A reszkető ember reszkető keze
Befogja a számat,
Visszafojtja a sikolyomat...
Megpróbálom gondolatban
Lassabban csinálni
Bár ez lenne, ahová megyek,
Ha ez igaz,
Látnom kell,
Tűzbe jövök,
És mellettem...
Jól néz ki!
Olyan az íze, mint semmi másnak a világon.
Jól néz ki!
Olyan az íze, mint semmi másnak a világon.
Olyan lágy, mint amilyen csak egy bőr lehet,
Elmondja, hogy hogy tudok új lenni
Elmondja, hogy hogy tudok új lenni,
Ezer suttogó hang mondja az igazat,
Elmondja, hogy hogy tudok új lenni,
És minden hang
Minden hang a te hangod...
Egy rémálom rólad,
A halálod a medencében,
Ébreszt fel negyed háromkor,
A padlón fekszem, mint tegnap éjszaka
Egy idegennel az oldalamon.
Jól néz ki!
Olyan az íze, mint semmi másnak a világon.
Jól néz ki!
Olyan az íze, mint semmi másnak a világon.
Olyan lágy, mint amilyen csak egy bőr lehet,
Elmondja, hogy hogy tudok új lenni
Elmondja, hogy hogy tudok új lenni,
Ezer suttogó hang mondja az igazat,
Elmondja, hogy hogy tudok új lenni,
És minden hang
Minden hang a te hangod...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
closedown 2009.12.02. 10:12:22
kófic 2009.12.02. 11:49:34
és érdekes én többségében jobban vonzódok az album verziókhoz... de hát embere válogatja ugye:D
Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2009.12.02. 12:09:31
closedown 2010.01.08. 08:11:51
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal