A The End Of The World kislemez egyik B oldalas dala. Az induló kemény dobokról egy pillanatra azt hihetjük, hogy a Pornography-korszak köszönt vissza, de erről szó sincs: egy kifejezetten hosszú, lassú, szomorkás alkotásról van szó, Robert éles, fájdalmas énekével. Abból is tudhatjuk, hogy a kétezres években járunk, hogy a dalnak nincs eleje, csak úgy elindul (a legélesebb példa erre az idegesítő trendre a kislemez A oldalas párja). Az idegesítő kezdést követően aztán beáll a dal egy "kellemesen levert" szintre; Jason lassú dobjait sok cinnel színesíti, Simon basszusa szépen festi alá a sorokat, és Roger zongorahangjai sem sokat késnek. A szintis később a Fake szintihangjait is belevarázsolja a dalba, majd meglepetésre Robert beszélni kezd éneklés helyett a dal közepén, ezek a legjobb pillanatai az alkotásnak. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a 2004-es év "garázsrockerkedjünk" irányvonalának köszönhetően a dal kifejezetten rosszul szól, nem esik jól meghallgatni, főleg Robert helyenkénti irtózatos üvöltözéseit, és főleg nem 7 perc 16 másodpercen keresztül. A szöveg viszont megint a másik véglet: kifejezetten szívszorítóan írja le Smith egy szakítás (vagy inkább válás) viszontagságait. Összességében egy helyenként jó pillanatokat is tartalmazó rossz számról van szó. 3,5/10

--------------------------------------------------------------------------------------

Nothing left to feel
Nothing more to do
Nothing left to give
Nothing more in you
Nothing else to have or hold
Nothing left but time to go...

Years go by...
We didn't really say that much at all
And months just fly...
We didn't ever really touch at all
Weeks always run down...
We didn't really get that close at all
And days fall out...
We didn't ever really know at all

And then we're here in a room
Too clean and too bright
She stares at you for an hour
You stare into the light
For one last hour in the room
So mean and so white
I stare at her in this room
As she stares into the night...

Nothing left to feel
Nothing more to do
Nothing left to ask
Nothing more of you
Nothing else to share or show
Nothing left but time to go...

In his eyes as we turned...
No eternity of life
In his eyes as we turned...
No infinity of why
In his eyes as we turned...
No beautiful goodbye
In his eyes as we turned...
Nothing but tears...

The dawn call was broken, short, disconnected, far away...
I couldn't understand too much of what was being said... 
A matter of minutes, peacefully, so sorry...
I had to think to breathe, my heart bursting in my head...
We moved in silence through a slowly waking world of pale grey rain...
And as we drove, a strange sun split the sky...
In that moment I knew nothing would ever be the same again...

The days fall out...
The weeks always run down
The months just fly...
The years go by

And then we're here in a room
Too clean and too bright
I stare at you for an hour
You stare into the light
For one last hour in the room
So mean and so white
You stare at me in this room...
As I stare into the night

Nothing left to feel
Nothing more to do
Nothing left to take
Nothing more from you
Nothing else to need or know
There's nothing left at all but time to go...

Lefutnak a hetek
Nem is igazán kerülünk már közel egymáshoz
És a napok lehullanak
Nem is igazán ismerjük már egymást

És most itt vagyunk egy szobában,
Ami túl tiszta és túl világos,
A lány egy órája mered rád,
Te pedig a fénybe bámulsz
Egy utolsó óra a szobában
Ami annyira szegényes és annyira fehér
A lányra meredek ebben a szobában
Ő pedig az éjszakába bámul...

Nincs már mit érezni
Nincs mit tenni,
Nincs már mit kérdezni,
Semmi többet tőled
Nincs már mit megosztani, vagy megmutatni
Nincs más hátra, csak a búcsúzás...

A fiú szemében, ahogy megfordultunk
Nincs már az élet örökkévalósága
A fiú szemében, ahogy megfordultunk
Nincs a 'miért' végtelensége
A fiú szemében, ahogy megfordultunk
Nincs csodálatos búcsúzás,
A fiú szemében, ahogy megfordultunk
Nincs semmi, csak könnyek...

A hajnali hívás összetört, rövid, szétkapcsolt és távoli volt
Nem túl sokat értettem abból, amit mondott...
Pár perc csupán, békésen, annyira sajnálom...
Gondolkodnom kellett, hogy lélegezzek, a szívem szétrobbant a fejemben...
Csendben átutaztunk egy sápadszürke eső áztatta lassan ébredő világot,
És ahogy vezettünk, egy furcsa nap szelte át az eget,
Abban a pillanatban tudtam, hogy soha semmi nem lesz már olyan, mint azelőtt...

A napok lehullanak...
Lefutnak a hetek...
Szállnak a hónapok...
Telnek az évek...

És most itt vagyunk egy szobában,
Ami túl tiszta és túl világos,
A lány egy órája mered rád,
Te pedig a fénybe bámulsz
Egy utolsó óra a szobában
Ami annyira szegényes és annyira fehér
A lányra meredek ebben a szobában
Ő pedig az éjszakába bámul...

Nincs már mit érezni,
Nincs mit tenni,   
Nincs már mit elvenni
Belőled
Semmilyen fajta szükség vagy bizonyosság
Nincs más hátra, csak a búcsúzás...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.