A Wish utolsó, tizenkettedik dala. Simon mormogó basszusával kezdődik, amelyre már az elején felel Robert mániákus, ismétlődő gitárjátéka. Az agresszív, ugyanakkor figyelemreméltóan variálós dobok beindulásával egyértelművé válik, hogy egy vérbő rockos dalt hallhatunk a lemez végén. Robert sorai visszhangosított effekttel kezdődnek, a versszakok végeztével pedig a dalba kevésbé illő dudorászását élvezhetjük. Porl később többször is súlyos gitárszólókba bonyolódik. A dalszöveg egyike a leginkább búcsúhangulatú szövegnek: kiábrándultság, a fásultság, felelősség, a szeretet elhárítása a téma. Egyike ez Robert legkedvesebb dalainak, egy ízben még az örök favorit Faith mellett is megemlítette, mint legfőbb kedvencét. 1992-ben minden alkalommal ez a dal zárta a főműsort, és tulajdonképpen később sem nagyon hagyta el huzamosabb időre a setlistet, máig gyakran játsszák - ezúttal a 2002-es és a 2005-ös magyarországi koncert sem kivétel. Jól sikerült, sűrű hangzású, igen depresszív felvétel. 7/10

--------------------------------------------------------------------------------------

I think I've reached that point
Where giving up and going on
Are both the same dead end to me
Are both the same old song

I think I've reached that point
Where every wish has come true
And tired disguised oblivion
Is everything I do

Please stop loving me
Please stop loving me
I am none of these things

I think I've reached that point
Where all the things you have to say
And hopes for something more from me
Are just games to pass the time away

Please stop loving me
Please stop loving me
I am none of these things

I think I've reached that point
Where every word that you write
Of every blood dark sea
And every soul black night
And every dream you dream me in
And every perfect free from sin
And burning eyes
And hearts on fire
Are just the same old song

Please stop loving me
Please stop loving me
I am none of these things
I am none of these things

I am none of these things

Azt hiszem, elértem arra a pontra,
Ahol a feladás és a továbbhaladás
Számomra ugyanaz a zsákutca,
Ugyanaz a régi nóta

Azt hiszem, elértem arra a pontra,
Ahol minden kívánság valóra vált,
És a fáradt rejtőzködő feledés
Mindaz, amit tehetek.

Kérlek ne szeress már!
Kérlek ne szeress már!
Én nem olyan vagyok!

Azt hiszem, elértem arra a pontra,
Ahol minden dolog, amit el kell még mondanod,
És a valami többre reményt adó szavaim
Csak játékok, az időt eltölteni.

Kérlek ne szeress már!
Kérlek ne szeress már!
Én nem olyan vagyok!

Azt hiszem, elértem arra a pontra,
Ahol minden egyes szó, amit leírsz,
Az összes vérsötét tengerről
És minden lélekfekete éjszakáról
És minden álomról, amit belémálmodtál
És mindenfajta hibátlan mentességre a bűntől
És az égő szemekről
És a lángoló szívekről
Mind-mind csak ugyanaz a régi nóta

Kérlek ne szeress már!
Kérlek ne szeress már!
Én nem olyan vagyok!
Én nem olyan vagyok!

Én nem olyan vagyok!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.