A Faith album második száma. Ismét egy olyan alkotás, amely szinte a fülünk hallatára született meg: már 1980-ban játszották koncerteken Cold Colours címen, más szöveggel és nagyjából más basszusmenettel, bár a dal egyértelműen felismerhető már ott is. Volt egy korai, lassabb verziója is, amit még maga Robert is unalmasnak talált, ez a Faith deluxe CD-n található meg. 1981-ben végül ez lett a nagy nehezen elkészülő Faith album kislemezes száma. Emlékezetes négy gitáreffekt után indul el a dal, kifejezetten régies, "gót" hangulattal, és a korszak többi dalához képest felpörgetett ritmussal. A legemlékezetesebb rész az visszhangosított első refrén ("the further we go..."), utána számomra kissé ellaposodik a dal. A szöveg meglehetősen rejtélyes, az ártatlanul alvó gyerekek - hol fehér, hol vörös-sárga ruhában - visszatérő motívumok. A káoszt fokozza a dalszöveghez nem illő cím, és az a tény, hogy a számot 1981-ben a koncertek előtt Robert gyakran Ian Curtis emlékének ajánlotta. Az első dal, amelyből hosszú verzió készült. A dal szinte állandóan a Cure-setlist tagja, mindössze a Prayer Touron, valamint 1997 és 2007 között játszották kevesebbszer. Ez pont elég volt ahhoz, hogy mind a négy magyarországi fellépésről kimaradjon. Pörgős, ódon hangulatú dal; korszakának legnagyobb slágere, viszont nem a legemlékezetesebb száma. 6/10

--------------------------------------------------------------------------------------

The innocence of sleeping children
Dressed in white
And slowly dreaming
Stops all time
I slow my steps and start to blur
So many years have filled my heart
I never thought I'd say those words

The further we go
And older we grow
The more we know
The less we show
The further we go
And older we grow
The more we know
The less we show

The very first time I saw your face
I thought of a song
And quickly changed the tune
The very first time I touched your skin
I thought of a story
And rushed to reach the end
Too soon

Oh remember
Please
Don't change

And so the fall came
Thirteen years
A shiny ring
And how I could forget your name
The air no longer in my throat
Another perfect lie is choked
But it always feels the same

So they close together
Dressed in red and yellow
Innocent forever
Sleeping children in their blue soft rooms
Still dream...

Az alvó gyerekek ártatlansága
Ahogy fehér ruhában
Lassan álmodnak,
Megállítanak minden időt.
Lelassítom lépteimet és kezdek bemocskolódni,
Oly sok év tölti meg a szívemet,
Soha nem gondoltam volna, hogy én mondom ki azokat a szavakat...

Ahová még megyünk...
És öregebbek leszünk
És minél többet tudunk,
Annál kevesebbet mutatunk...
Ahová még megyünk...
És öregebbek leszünk
És minél többet tudunk,
Annál kevesebbet mutatunk...

Amikor legelőször láttam az arcodat,
Egy dalra gondoltam,
És gyorsan megváltoztattam a dallamát,
Amikor legelőször érintettem a bőrödet,
Egy történetre gondoltam,
És rohantam, hogy elérjem a végét
Minél hamarabb...

Emlékezz,
Kérlek,
Ne változz!

És ahogy jött az ősz,
Tizenhárom év,
Egy ragyogó gyűrű,
És hogy is feledhetném el az arcodat,
Nincs többé levegő a torkomban,
Egy újabb tökéletes hazugság fojtogat,
De még mindig ugyanazt érzem...

Így hát közel egymáshoz,
Vörös és sárga ruhában
Örökké ártatlanul
Az alvó gyerekek a szomorú, bársonyos szobájukban
Még mindig álmodnak...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.