A Three Imaginary Boys album harmadik, a Boys Don't Cry tizenegyedik száma. Halk, neszező hangokkal indít, majd jön a pörgős-pattogós dobalap, és máris kikerekedik a Cure egyik korai punk-gyöngyszeme. A rövid, friss alkotást Dempsey kissé túlcifrázottnak tűnő basszusjátéka és a refréneknél némi dobpörgetés jellemzi. A minimalista-nihilista szöveget Lol írta, ám Robert lerövidítette a sorokat és csak az első két szót hagyta meg belőlük, ami határozottan jót tett a dalnak (az eredeti, kissé túlírtnak tűnő verzió megtalálható a Three Imaginary Boys remasterelt kiadvány második CD-jén). Úgy tűnt, hogy kislemez is lesz belőle, ám a rádiók műsorszerkesztőinél nem váltott ki túl nagy lelkesedést - az együttes ezek után egy másik slágerrel, bizonyos Boys Don't Cry-jal próbálkozott... A Grinding Halt 1981-ig a koncertprogram állandó tagja volt, majd egy hosszú szünet után 1996-ban, az ezerszínű Swing Touron bukkant fel ismét. Az ezután következő újabb szünet már jóval rövidebb volt: 2002 és 2011 között szinte minden egyes koncerten játssza az együttes a dalt, többek között 2005-ben Szegeden is, sőt, 2011-ben megérte első koncert CD-jét is a Bestival-lal. 2011 óta ismét nem játsszák. Az első album egyik legjobb alkotása. 6,5/10

---------------------------------------------------------------------------------------

No light
No people
No speak
No people
No cars
No people
No food
No people

Stopped
Short
Grinding halt
Everything's coming to a grinding halt

No sound
No people
No clocks
No people
No fine
No people
No me
No people

Stopped
Short
Grinding halt
Everything's coming to a grinding halt

Slow down
Slow down
No people
Slow down
Everything's coming to a ...

Nincs fény
Nincsenek emberek
Nincs beszéd
Nincsenek emberek
Nincsenek autók
Nincsenek emberek
Nincs kaja
Nincsenek emberek

Áll
Lassan
Minden leáll
Minden lassan leáll

Nincs hang
Nincsenek emberek
Nincsenek órák
Nincsenek emberek
Nincs bírság
Nincsenek emberek
Nem vagyok én sem
Nincsenek emberek

Áll
Lassan
Minden leáll
Minden lassan leáll

Lassíts
Lassíts
Nincsenek emberek
Lassíts
Minden lassan...

A bejegyzés trackback címe:

https://cureous.blog.hu/api/trackback/id/tr501495875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása