Újra Wanted magazin, a dátum 2000, a kérdező ismét Nótári Péter. Remek hangulatú interjú, egy kis Wild Mood Swings-savazás, egy kis kamuzás, egy kis frocli Jason és Roger között, és a végén az internet aktuális hírei, mint például a Napster nevű letöltő program...

-------------------------------------------------------------------------------------

Utoljára 1997 elején foglalkoztunk mélyebben a Cure-ral, akkor egy bécsi koncert és egy interjú kapcsán. Megjelent egy válogatás az 1987–1997 közötti periódus dalaiból, szerepeltek jó néhány feldolgozás- és filmzenelemezen is, idén februárban pedig kijött a Bloodflowers című album.

Sokszor, sok mindenki elmondta már, hogy vége, hogy tényleg nincs tovább, hogy a Cure feloszlik, nem ad ki több lemezt és a turnézást is abbahagyja.

Aztán valahogy mindig jött valami újabb; remény, hogy mégis meggondolta magát Robert Smith és folytatja. Idén is felrepült a hír, és most az eddigieknél sokkal komolyabban bizonygatta Robert Smith a szomorú tényt. A (búcsú?)turné egyik utolsó állomása lett volna a Roskilde fesztivál június utolsó napján, ha nem történik meg a tragédia a Pearl Jam koncertje alatt. Még azelőtt beszélgettem a tagokkal, majd kaptam Roberttől is egy bő húsz percet. Talán az utolsó alkalmak egyike volt ez, hiszen a koncert meghiúsult, és, mint alább olvashatjátok, nem sok remény van újabb Cure-fellépésekre.

A kérdések többé-kevésbé hasonlóak voltak, így ésszerűnek tetszett, hogy a válaszokat nem időrendben, hanem téma szerint szedtem rendszerbe. További adalék még, hogy a zenekar meglepően jó hangulatban volt, és rengeteget hülyéskedtek.


Wanted: Milyen volt eddig ez a turné, és valóban ez lesz-e az utolsó?

Perry: A turné nagyon jól sikerült, több szempontból is az egyik legjobb koncertturné volt, de hogy ez volt-e az utolsó, arra inkább Simon (a basszusgitáros) válaszoljon.

Simon: Hát ez majd kiderül, még nem tudjuk. (nagy röhögés)

Perry: Most elég nagy esély van, hogy tényleg ez lesz, vagy inkább volt az utolsó turnénk, és ezt nem azért mondom, mert ezt szoktuk mondani, hanem mert így van. Ettől függetlenül nagyon élveztük az elmúlt néhány hónapot, a koncerteket, és felmerül a kérdés, hogy hogyan tovább. Érdemesebb abbahagyni, amikor jól sikerültek a dolgok, vagy éppen a sikeresség miatt kell folytatni? Ez a döntés azonban nem rajtunk múlik, hanem teljes mértékben Roberten.

Jason: Rogert kell erről megkérdezni. (vigyorog)

Roger: Mindenképpen. 100%. És a zenekarnak is vége. A többiek mit mondtak? (közös nagy röhögés) Nem döntöttük el még, ez nehéz kérdés.

Simon: Ebben a felállásban nem fogunk többet koncertezni, az biztos. (vigyorgás) Ha ez segít valamit.

Robert: Vannak még ugyan „kintlevőségeink” Japánban meg Ausztráliában, amikről rövidesen döntünk (azóta kiderült, hogy ezek a koncertek még lezajlanak), de az biztos, hogy most stúdióba vonulunk felvenni néhány dalt, és kb. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy utána már nem fogunk turnézni. Ez volt a legjobb turné szerintem, amit valaha csináltunk, nagyon jól érezte magát mindenki, a közönség végig csodálatos volt, és szerintem ennél jobb időpontot nem találhatnánk a befejezéshez. Lehet, hogy azért volt ilyen jó, mert végig azt mondogattuk, hogy ez lesz az utolsó, és mindent beleadtunk. Nekünk is jó, ha az emberek így emlékeznek ránk. Mindettől függetlenül, ha a stúdiómunkák jól mennek, lehet, hogy egy-két fesztiválon fellépünk jövő nyáron, de ez persze még erősen feltételes mód. Nem akarom azt mondani, hogy nem játszunk soha többet élőben, csak azt, hogy rendes turnét nem fogunk csinálni. Sok egyéb dolog van az életemben, és van egy csomó tervem is. Azt hiszem, kezdek eltávolodni a hagyományos, turnézós, koncertezős zenekarosditól. De láthatod, hogy nagyon jó a hangulat.

Roger: Ó, én élvezem az élet minden pillanatát és percét. Mindig jókedvűek vagyunk. Még Jason is, bár ő nem mindig. (A játék arra megy ki, hogy ki tudja kihozni a dobost a sodrából.)

Jason: Jaja, minden a legnagyobb rendben, még Roger sem tud most felidegesíteni. (röhögnek)

Wanted: És mi van, illetve mi lesz a Cure után?

Roger: Az élet, a boldogság. Minden. Senkit nem akarok látni soha többé, főleg nem Jasont. (mellette ül) Koncertre járunk. Például a múltkor láttam a Super Furry Animalst (walesi popzenekar), és tökre bejött. Sajnos a lemezüket nem tudtam megvenni, sehol nem volt meg.

Jason: Viccelünk. Biztosan fogjuk látni egymást. Sétálunk a mezőn, valahol vidéken és pubokban ülve ebédelünk közösen. Ilyesmik.

Roger: Robert bizonyos fokig játszik is velünk. Azzal, hogy állandóan bejelenti, hogy vége a zenekarnak, és utána mindig folytatjuk tovább. Valahogyan próbál bennünket arra ösztökélni, hogy a lehető legjobbat nyújtsuk. Szörnyű, hogy ha azt érzed, vége van. De most már kiismertük, nem működnek a trükkjei többet. (további vihogás)

Wanted: Mit jelent ez az együttes szempontjából? Lesz még Cure név alatt album netán?

Robert: Hát, én most a saját dalaimon, albumomon dolgozom, de a kettő mehet egymás mellett, nem zavar senkit. Ha lesz új Cure-album, akkor annak a saját szólólemezem előtt kellene kijönnie, különben a rajongók azt hihetik, hogy nem ment a szóló dolog, és ezért visszamentem a jó öreg Cure-hoz. Ami persze marhaság, mert igazából ki akarok törni a zenekar árnyékából, hogy úgy mondjam. Azt hiszem, hogy ha megjelenik a saját lemezem, akkor az a Cure végét fogja mindenképpen jelenteni. Nagyon sok múlik azon, hogy a közeljövőben miként mennek majd a dolgok. Veszünk-e fel valamit? Nem tudom. Vannak nagyon jó dalaink, de nincs értelme folytatni, ha nem mindenki 100%-ot ad bele. Ez nem egy munka, ennek önkifejezésnek kell lennie.

Wanted: Azért érdekes ez különösen, mert az elmúlt időkben annyiszor reppent már fel a hír, és utána mégis megnyugodhatott a rajongók óriási tábora.

Robert: Bizonyos fokig megértem ezt a folytonossági kényszert, azt, hogy a Cure a változó világban is mindig ott van és ott volt, mint biztos pont. És ez igaz nem csak a rajongókra, hanem a zenekarra is teljesen. Ugyanakkor egy másik részem azt súgja, hogy most a legalkalmasabb az idő a befejezésre. De erről néhány hét múlva többet fogok tudni, ha már stúdióban leszünk. Vannak ötleteim, de ehhez kell a zenekar, akik, hogy ha nem akarják, akkor nem lesz folytatás. De a szólólemezen is simán játszhat akár az egész zenekar is, nem csak egy-két ember. Nem tudom előre.

Wanted: És mit várhatunk a szólólemezedtől? Az utolsó néhány dal a Bloodflowers előtt, főleg a Wrong Number, erősen táncos hatásokat mutatott. Esetleg afelé mozdulsz tovább?

Robert: Nem, abszolút nem. Sokféle dolgot írok, aztán vannak olyanok, amikkel nem vagyok teljesen elégedett, azokat egyszerűen kidobom, és valami mást írok helyettük. A szólólemez mindezeknek a gyűjteménye lesz. Nagyon jó alkalom arra, hogy valójában kipróbáljak ezt-azt, amire a Cure-ral nem lennék képes. Tulajdonképpen már csak néhány vendégzenész felvétele hiányzik a lemezről, mert a váz már elkészült. Még nem tudom, hogy milyenek lesznek a dalok a stúdióban, mert csak otthon vettem fel őket. Intimek, lassúak, nyugodtak, egyelőre kevés szöveg van hozzájuk, és egyáltalán nem táncosak, nagyon részeg vagy őrült, aki ilyenre táncolni tud. (nevet)

Roger: Amikor először voltam a Cure tagja, 1987-ben, már akkor hallottam híreket Robert szólólemezéről. De most talán már tényleg elkészül. Ha jól megfizet, akkor játszom is rajta akár. Mondjuk a Wrong Number, az például teljesen Robert ügye volt, én nem is játszottam rajta semmit. (Nem is baj, mondja Jason a visszavágás vigyorával.)

Wanted: A Bloodflowers a harmadik része a Pornography és a Disintegration nyitotta trilógiának. Ugyanakkor óriási váltás is mind hangzásban, mind munkatempóban a Wild Mood Swingshez képest. Erről mesélnétek valamit?

Perry: Még így is tovább tartott, mint terveztük. Már előre eldöntöttük, hogy ha nehezen is, de ezt a lemezt hamar befejezzük, nem kotlunk rajta túl sokat. Tanultunk az előző lemez gondjaiból is. Hallatszik, hogy sokkal jobban koncentráltunk.

Robert: Ez valahogy szinte hagyomány már. Kellett egy albumot csinálnunk, ami úgy hangzott, mint egy Cure-album. A Wish részeiben volt csak Cure-album, és azelőtt a Disintegration volt az utolsó „igazi” lemez, ami úgy hangzott, mint mi. Vannak persze nagyon jó pillanatok a Wild Mood Swingsen is, de túl sok a súlytalan, jókedvű téma, és akartam egy olyan lemezt, amin ez nem ennyire van jelen. Olyan lemezt, amin nincsen klasszikus értelemben vett kislemezsláger. Már mikor csináltuk, az agyamban motoszkált, hogy ez lesz, ez lehet az utolsó Cure-album, ami most is igaz, és ha az, akkor legyen jó, és legyen jellemző ránk, a zenekarra. Ha most elkezdünk felvenni dalokat a stúdióban, akkor még a Bloodflowersnél is egyszerűbb, sötétebb, lassabb dalok lesznek, ez biztos.

Perry: Utólag sokan mondják, hogy a Wild Mood Swings eklektikus lett, meg hogy bizonyos fokig a Kiss Me Kiss Me Kiss Me folytatása volt, de ez azért nem annyira igaz, legalábbis szerintünk. Azért furcsa, mert a felvételek alatt ott volt a potenciál, de valahogyan elveszett a munka folyamán. Egy halom szám nem került rá fel, és lehet, hogy azokat kellett volna inkább rátenni. A Bloodflowersnél nem volt ilyen problémánk. Volt egy közös téma, vagy hangulat, ami összekötötte a dalokat.

Simon: A Wild Mood Swings darabos volt. Túl sokáig vettük fel, és emiatt a végén már egy csomó mindent máshogyan gondoltunk. Nem volt valami túl erős lemez. (Szar volt – mondja csendesen.) Főleg, ha más Cure-albumokhoz hasonlítom. Az új album – bár sokkal inkább Robert a központja – erős alkotás. Összeszedett, és van benne tartás. Olyan minőség, ami miatt mindig is zenész akartam lenni.

Wanted: Nagyon személyes is a lemez. Ez a hangulat a felvételek alatt hogyan működött? Mennyire volt „demokratikus” a stúdiómunka?

Jason: Számomra nem volt igazán különbség, csak ez a felvétel sokkal rövidebb ideig tartott, meg a Bloodflowerst ezerszer jobban szerettük mindannyian.

Robert: Azt hiszem, hogy Wish és a Wild Mood Swings albumok legnagyobb hibái éppen abból következtek, hogy megpróbáltam demokratikusan, nyitottan hozzáálni a munkához. És bár ez nagyon élvezetes és könnyed mindenki számára, ugyanakkor a végeredmény nem lesz olyan jó. Nem működik a Cure esetében. A Wild Mood Swings alatt nagyon sokat kellet azon gondolkodnom, hogy miként lesz ez vagy az jó mindenkinek, ezért is tartott olyan sokáig annak az albumnak a felvétele. Most, amikor a Bloodflowerst csináltuk, nem érdekelt, hogy boldogok-e, tetszik-e nekik, amit csinálunk, és a végeredmény mégis nagyon jó, mindenki meg van vele elégedve. A többiek a felvételek nagy részében jelen sem voltak, egyszerűen leléptek a stúdióból. Tele lett a tökük valószínűleg, hogy én csak a lemezre koncentráltam, és nem foglalkoztam mással. Biztosan egy szerencsétlen baromnak gondoltak, de az eredmény már nekik is tetszett. A következő fázis, ami most jön a stúdiómunka szintjén, az a két „módszer” keverése lesz, mert az új számokat már megírtam, de küldtem mindenkinek egy kazettát belőlük, és elvárom, hogy gondolkozzanak rajtuk. Mindenki a saját kis részein. De ezt most nagyon gyorsan le akarom tudni. Semmi tökölődés, kb. két hét alatt felvesszük, aztán annyi.

Wanted: Azt még megértem, hogy nem akartok slágert, vagy kislemezt a Bloodflowersről, de a videóklip hiánya nagyon meglepő volt, pont a Cure-tól, ami mindig is nagyon vizuális zenekar volt.

Perry: Ezt sokan kérdezik, és kicsit meglátszik az eladott darabszámokon is. A rajongók sokkal jobban szeretik ezt a lemezt, mint az előzőt, mégis jóval kevesebbet adtunk el belőle. De a videóhoz kell egy olyan dal, amihez érdemes klipet készíteni, és most nem akadt olyan szám a lemezen. Csak a videó miatt meg nem akartunk egy slágeres számot írni. Olyan kompromisszum lett volna, ami ehhez az albumhoz nem illett.

Robert: Nem volt kedvünk hozzá igazán. Biztosan belejátszik ebbe az is, hogy a Wrong Numberhez készült egy állati jó klip, amit szerettünk, de nem játszották soha sehol. Tök sokat gondolkoztunk az ötleten, meg a megvalósításon is, aztán meg senki nem játszotta. Elég lehangoló, nem? Arról meg nem is beszélve, hogy a klipeket nekünk kellett finanszírozni. A televíziók hozzáállása is teljesen más már, mint néhány évvel ezelőtt. Túl öregek is vagyunk már. Nem biztos, hogy jól néznénk ki egy klipben. (nevet) Vettünk fel koncerten anyagokat, meg a turné folyamán ezt-azt, de ezeket inkább a weboldalunkon fogjuk leadni. Ezek lesznek a Bloodflowers album vizuális kísérői.

Wanted: A webről beszélsz. Mit gondolsz a jelenleg olyan nagy hírverést okozó mp3-ról, és egyéb internettel kapcsolatos eseményekről? Mennyire mozogtok otthonosan az úgynevezett új média világában?

Robert: Ez egy nagyon összetett kérdés, és egyébként éppen tegnap frissítettem az oldalunkat. Megnézheted. (ismét nevet) Szerencsésnek tartom magam, illetve magunkat, hogy nem kell azon aggódni, hogy Cure-zenéket ingyen töltenek le az internetről emberek. Nekünk most legjobbkor jött, hogy a Bloodflowersszel lejárt a lemezszerződésünk mind Amerikában, mind Európában. Ha ki akarnánk adni valamit, akár holnap feltehetjük a website-ra. Senki nem szólhat miatta egy szót sem. Már annyit kerestem az évek folyamán, hogy igazából csak pénzsóvárság és kapzsiság lenne, ha minden dalomért megpróbálnám beszedni a pénzeket. Azonban ha most kezdenék zenélni, bizonyosan nagyon másként néznék erre az egész dologra és nem érteném, hogy miért kapja meg szinte bárki ingyen a zenéimet. Van ugyanis egy bizonyos pont, amin túl egyszerűen nem tudod folytatni az alkotó munkát, ha nem kapsz pénzt a dalaidért. És ez a kezdetekkor a legfontosabb. Munka mellet szinte lehetetlen normálisan alkotni. Maga az ötlet jó, csak valahogyan bele kellene kerülnie egy művész által elérhető kontrollnak. Az, hogy a lemeztársaságokat átbasszák, az nem izgat. Teljesen megérdemlik. Csak az a baj, hogy nem ez fog történni, hanem az, hogy a lemezcégek felszívják majd magukba az mp3-mal foglalkozó kisebb oldalakat, cégeket. A Napster eredetileg jó ötlet volt, de mára sajnos átváltozott, és a hangoztatott célok, valamint a neten való disztribúció is csak álom. A milliárdos cégek már most – bevallva, vagy anélkül – felvásárolják az interneten terjesztő kisebb cégeket, hogy az ottani kereskedelmet is ők irányíthassák. Valamiféle intellektuális, kreatív jogdíjaknak kellene ezt a problémát megoldaniuk, de a baj az, hogy mindig az előadók, zenekarok lesznek a vesztesek. Mi vagyunk a „tápláléklánc” legalján, és ez szomorú. Minden olyan megoldás, ami mostanában felmerült, a lemezkiadóktól jön, illetve olyan cégektől, akik meg akarják tartani a kontrollt maguknak, nem pedig a művészektől, ahonnan jönnie kellene. Ezen kívül nagyon fontos az, hogy vannak stílusok, mint például, amit mi is játszunk, ahol az mp3 megjelenése óta jóval kisebb eladásokat produkálnak a zenekarok, és ez nagyban függ attól, hogy a rajongók mennyire vannak képben a nettel kapcsolatban. Például, főleg Amerikában az R&B vagy hiphoplemezek szinte teljesen úgy mennek, mint néhány éve, mert az a közönség sokkal kevésbé érti és használja a netet, míg mi vagy mondjuk a Smashing Pumpkins is, jóval kevesebb lemezt adtunk el, és ebben nagy szerepe van az mp3-nak. Ez kulturális dolog is, ha belegondolsz.

Roger: Jó a site és az internet is, bár sajnos vannak negatív oldalai is, amikről Robert mesélt. De a mi oldalunk már 1996 óta létezik, mi ketten csináljuk, és semmilyen kiadói behatás vagy nyomás nincsen rajta. Most majd a Pearl Jammel is beszélünk arról, hogy elérhetővé teszünk élő koncertfelvételeket és videókat az oldalon.

Wanted: Lehet tudni bármit is arról, hogy mikor hallhatjuk majd a már sokat emlegetett őszi stúdiómunkák eredményét, vagy a szólólemezt?

Robert: A legkorábbi lehetséges időpont az a szinte szokásosnak mondható március-május intervallum. Addigra valószínűleg elkészül mindkét anyag.

NÓTÁRI PÉTER

A bejegyzés trackback címe:

https://cureous.blog.hu/api/trackback/id/tr192117708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.