Disintegration / Széthullás

2010.07.13. 09:00

A Disintegration album tizedik dala. Egy másodpercnyi üvegcsörömpöléssel indít, majd elindul egy középtempónál gyorsabb dobalap mormogó basszussal, és egy erre mániákusan ismétlődő gitárhangzással. Roger szintije egy egyszerű dallammal később csendül fel, viszont az igazán bravúros teljesítményt a versszakok alatti szinti-aláfestéssel nyújtja (főleg az 'I never said..." kezdetű versszakok alatti teret ölelő zenélése emlékezetes). A rendkívül hosszú dal később sem nélkülözi az üvegcsörömpöléseket, és más elektronikus (!) effekteket sem. Robert halkan, szinte közönyösen indítja el hosszú-hosszú kiábrándult szófolyamát, ám aztán később rémülten, dühösen, elszántan énekli a kőkemény, ijesztő, kétségbeesett sorait. A dal csúcspontja az utolsó versszak, bár az utolsó előtti is kifejezetten emlékezetes, főleg úgy, hogy mintha néhány sornál (pl. "over and over and over") egy gyerekkórus kísérné Robertet... A szöveget Robert harmincadik születésnapján írta, és leginkább egy váláshoz vezető, elmérgesedő vitának a leírására emlékeztet. Koncerten igazán hosszú ideig csak az ilyesfajta szélsőséges dalokat jórészt nélkülőző Wish turnén hanyagolták megjelenése óta, a többi fellépésen általában felcsendül. Magyarországon viszont pont nem játszották sem 2002-ben, sem 2005-ben, így hazánkban csak 1989-ben hallhattuk. Amúgy is: noha az albumverzió is egy emlékezetes, monotonitása ellenére kifejezetten ötletesen összerakott alkotás, ám a dal az igazi lényegét koncerten mutatja meg. A Prayer Touron felcsendülő verzió (amely megtalálható az Entreat lemezen) sokkal gyorsabb, harapósabb, agresszívebb, mint az albumon található variáns, ráadásul ott az utolsó két versszak még jobban kiemelt, még rémültebb, még szíven találóbb. Ezt persze erősen múlt időbe kell tennem, hiszen a Disintegration az egyik dal, amelyet Jason képtelen úgy eljátszani, mint Boris, így lassan visszalassult, visszapuhult az albumverzióhoz, sőt, talán még azon is túl... (költői kérdés: ha Jason változatlan sebességgel el tud játszani olyan extra gyors számokat, mint mondjuk a Shiver And Shake, vagy a 10:15 Saturday Night, akkor miért nem képes ezt a dalt is normálisan, feszesen eldobolni?) Hosszú idő után újra átlagolnom kell: az albumverzió 8, a (89-es) koncertverzió 10, így legyen 9. 9/10

--------------------------------------------------------------------------------------

Oh I miss the kiss of treachery
The shameless kiss of vanity
The soft and the black and the velvety
Up tight against the side of me            
And mouth and eyes and heart all bleed
And run in thickening streams of greed
As bit by bit it starts the need
To just let go
My party piece

Oh I miss the kiss of treachery
The aching kiss before I feed
The stench of a love for a younger meat
And the sound that it makes When it cuts in deep
The holding up on bended knees
The addiction of duplicities
As bit by bit it starts the need
To just let go
My party piece

But I never said I would stay to the end
So I leave you with babies and hoping for frequency
Screaming like this in the hope of the secrecy
Screaming me over and over and over
I leave you with photographs
Pictures of trickery
Stains on the carpet and
Stains on the scenery
Songs about happiness murmured in dreams
When we both us knew
How the ending would be...

So it's all come back round to breaking apart again
Breaking apart like I'm made up of glass again
Making it up behind my back again
Holding my breath for the fear of sleep again
Holding it up behind my head again
Cut in deep to the heart of the bone again
Round and round and round
And it's coming apart again
Over and over and over

Now that I know that I'm breaking to pieces
I'll pull out my heart
And I'll feed it to anyone
Crying for sympathy
Crocodiles cry for the love of the crowd
And the three cheers from everyone
Dropping through sky
Through the glass of the roof
Through the roof of your mouth
Through the mouth of your eye
Through the eye of the needle
It's easier for me to get closer to heaven
Than ever feel whole again

I never said I would stay to the end
I knew I would leave you with babies and everything
Screaming like this in the hole of sincerity
Screaming me over and over and over
I leave you with photographs
Pictures of trickery
Stains on the carpet and
Stains on the memory
Songs about happiness murmured in dreams
When we both of us knew
How the end always is

How the end always is..

Hiányzik a hűtlenség csókja
A hiúság szégyentelen csókja,
A lágy, a fekete, a bársonyos,
Keményen az oldalamba áll,
És a száj, a szemek, a szív mind-mind vérzik,
És a mohóság sűrűsödő áramlatában folynak,
Ahogy egyre inkább szükségét kezdem érezni
Hogy feladjam
A bulizós énemet

Hiányzik a hűtlenség csókja,
Azok a fájdalmas csókok evés előtt,
Egy fiatalabb hús szerelmének a bűze,
És a hang, ami belőle jön
Mikor mélyen belevág
A feltartás a térdeimen
A kétszínűségek szenvedélye,
Ahogy egyre inkább szükségét kezdem érezni,
Hogy feladjam
A bulizós énemet

De én soha nem mondtam, hogy mindvégig itt leszek,
Szóval magadra hagylak a babákkal, és a gyakoriság reményével,
Pont így üvöltözve a titoktartás reményével,
gyre csak túl és túl és túlkiabálva engem,
Itthagylak a fényképekkel,
A csalás képeivel,
A foltokkal a szőnyegen és
A foltokkal a díszleten
És az álmunkban mormolt boldogságról szóló dalokkal
Pedig mind a ketten tudtuk,
Hogy hogyan is fog ez végződni...

Szóval megint visszatér a darabokra törés,
Megint a darabokra törés, mintha üvegből lennék,
Megint az újra felépítés a hátam mögött,
Visszafojtom a lélegzetemet, annyira félek az alvástól,
Megint az az emelkedés a fejem mögött,
Megint a csontvelőig hatoló éles mély bevágás,
Körbe és körbe és körbe
Aztán újra szétesik,
Újra és újra és újra...

Most csak azt tudom, hogy darabjaimra esem szét,
Ki fogom húzni a szívem,
És megetetem bárkivel,
Sírok az együttérzésért,
Krokodilkönnyeket ejtek a tömeg szeretetéért
És három "éljen"-ért mindenktől,
Átcsöpög az égen,
Az üvegtetőn át,
A szájpadlásodon át,
A szemed nyílásán,
A tű fokán,
Könnyebb közelebb kerülnöm a mennyországhoz,
Mint valaha is újra teljesnek érezni magam
           
Én soha nem mondtam, hogy mindvégig itt leszek,
Tudtam, hogy magadra foglak hagyni a babákkal és minden mással,
Pont így üvöltözve az őszinteség gödrében,
Egyre csak túl és túl és túlkiabálva engem,
Itthagylak a fényképekkel,
A csalás képeivel,
A foltokkal a szőnyegen és
A foltokkal a díszleten
És az álmunkban mormolt boldogságról szóló dalokkal
Pedig mind a ketten tudtuk,
Hogy mindig ugyanolyan a vége...

Hogy mindig ugyanolyan a vége...

A bejegyzés trackback címe:

https://cureous.blog.hu/api/trackback/id/tr591895820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.