A Lovesong kislemez egyik B oldalas dala, a Join The Dots második CD-jén a tizenharmadik dal. Roger O'Donnel első saját szerzeménye az együttesen belül. Szellős dobokkal indul, amelyre Porl egy kifejezetten félelmetes, kicsit "náthás" hatású gitárjátékot játszik. Látszik azért, hogy szintetizátoros alkotta: hatalmas teret ölel át a dal, és számtalan szintetikus hang van benne zongorától hidegrázós szintieffekteken át üvegkocogásig (ez utóbbiaknál lehet, hogy Lol elpusztított tartalmú borosüvegeit használták?). Érdekes, hogy a hosszú instrumentális felvezetés után szinte teljesen elhalkul a dal, majd mikor már azt hinnénk, hogy véget is ér, jön Robert hidegrázós, visszhangosított éneke, mintha dideregve énekelne. A jellegzetes Cure-képeket halmozó szöveg után egy váratlan hangosítással újra visszajön a felvezető instrumentális rész, majd a végén Robert újra suttog egy részt a szövegből. Érdekesség, hogy az eredeti címe Fog (Köd) volt, amely három betű kiadja a dal végső címének a kezdőbetűit is. Rendkívül atmoszférikus, ám kissé indokolatlanul hosszú alkotás, csaknem 7 percnyi ötlet nincs benne. 7,5/10

---------------------------------------------------------------------------------------

Like a feeling that I'm down
Deep inside my heart
Like I'm looking out through
Splitting blood red
Windows in my heart
From a higher up than heaven
And a harder down than stone
Shake the fear that always clawing
Pulls me clawing down alone
As I spitting splitting blood red
Breaking windows in my heart
And the past is taunting
Fear of ghosts
Is forcing me apart
And the further I get
From the things that I care about
The less I care about
How much further away I get...

I am lost again
With everything gone
And more alone
Than I have ever been
I expect you to understand
To feel it too
But I know that even if you will
You cannot ever help me
Nor can I
Ever help you

Mint egy érzés, amit ott van
A szívem legmélyén,
Mint ahogy átnézek
A szétrepedt vérvörös
Ablakon a szívemben
Egy magasabb magaslatra, mint a mennyország
És egy mélyebb mélységbe, mint a kő
A félelem reszketése mindig megragad,
És lehúzva tart a magányban,
Ahogy köpködve töröm-zúzom a vérvörös
Összezúzott ablakaimat a szívemben
És a múlt csúfos
Félelme a szellemektől
Széterőszakol,
És minél távolabb kerülök
Azoktól a dolgoktól, amikkel törődöm,
Annál kevésbé törődöm azzal,
Hogy mennyivel távolabb kerülök még...

Elvesztem újra
Ahogy minden eltűnt,
És még magányosabban
Ahogy valaha is voltam
Elvárom, hogy megértsed
Hogy érezd te is,
De tudom, hogy akárhogy is akarnád,
Soha nem tudsz segíteni rajtam,
Ahogy én sem
Tudok segíteni rajtad.

A bejegyzés trackback címe:

https://cureous.blog.hu/api/trackback/id/tr441895723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.