Flare-nek köszönhetően egy rendkívül emberi Robert Smith-portréval üdvözölhetjük ezt a kánikulai napot. Az énekes a Cure időleges szétesése, Simon távozása utáni napjairól ír, amikor éppen semmi dolga nem volt, ám így is izgalmasan teltek a napjai. És már körvonalazódnak az új tervek: felvetül a balett ötlete, ami később meg is valósult a Siamese Twins című dalra, sőt - bár ez lehet, hogy belemagyarázás - mintha a New Day című dal előkészületeiről is szó esne. A dal eredeti címe ugyanis Kiáltás volt...

----------------------------------------------------------------------------------------

Tölts velünk egy dolgos hetet (Flexipop, 1982)

A Cure-os Robert Smith rovatunk történetének legfurcsább hetét élte át. Nem egyszerű, az biztos...

SZERDA
Nagyon különleges volt számomra ez a hét, mert az elmúlt csaknem két évben először maradtam otthon úgy, hogy rengeteg időm volt magamra. Crawley-ban lakom a szüleimmel, bár ők most elmentek Walesbe, meglátogatni a bátyámat, így az egész ház egyedül az enyém. Ma délelőtt 10:30-kor keltem, ami számomra nagyon korai időpont. Rendszerint sosem kelek fel dél előtt, de ma erőt kellett vennem magamon a felkeléshez, hogy elmenjek fodrászhoz. Úgy egy óra hosszat fekszem az ágyban, és az elmúlt éjszaka álmain töprengek. Megtanultam emlékezni az álmaimra és mindet le is írom, mert segítenek a dalszerzésben. Néha olyankor is elolvasom egy-egy álmomat, mikor éjjel aludni megyek, hogy továbbálmodhassam ugyanazt, amit az előző éjszaka. Mihelyt felkelek, iszom egy kávét. Napközben is kávét és teát iszom, mert az elveszi az étvágyam. Észrevettem, hogy az evéstől tompa leszek, és van olyan nap, amikor egyáltalán nem eszem. Egy idő után ez egész könnyű, mert az ember gyomra összeszűkül, így nem is kívánja az ételt. Aztán elmentem megcsináltatni a hajam – ami valószínűleg életem legrosszabb döntése volt. Cikkcakkosra besüttettem, végül úgy nézett ki, mint egy sapka. Előtte teljesen egyenes volt és a szemembe lógott. Eléggé hibbantan néztem ki, ami nagyon jól jött, mert senki nem mert a közelembe jönni. Fél hatkor elmentem a „boldogabbik felemért”, Maryért a ruhaüzletbe, ahol dolgozik. Tíz éve ismerem őt. Eljöttünk hozzám, és egész este beszélgettünk. Majd úgy éjjel egy körül hazavittem. A mai egy olyan éjszaka volt, amikor nem maradt velem – ez változó: olykor marad, máskor nem. Ezután sétálni mentem, ahogy minden éjjel szoktam, hajnali három körül. Van egy nagy park a közelben, ahol dísznövények és szökőkutak vannak, ezen sétálok át. Egészen felfrissít az érzés: sose tudom, mikor ugrik elő valaki, hogy megtámadjon. A félelem egy ideig kellemes tud lenni.

CSÜTÖRTÖK
Ma ettem. Mary és én hoztunk ennivalót egy kínai kifőzdéből. Délután heves vihar volt körülbelül egy óra hosszat, villámlott is, én meg úgy döntöttem, hogy közben sétálok egyet. Nagyon megáztam, mert nem volt rajtam kabát, csak egy póló. Hazamentem és videón megnéztem ezt-azt, amit a tévéből vettem fel: pár rövid rajzfilmet, egy gitártanulásról szóló műsort, meg néhány arab nyelvű, kora reggeli adást. Játékfilmeket is szívesen nézek a videómon. Van a környéken egy srác, aki egy félhomályos videokölcsönzőt működtet a házában, ahol napi egy fontért bármilyen filmet ki lehet kölcsönözni – bár snuff filmjei sajnos még nincsenek, de igyekszik szerezni. Este Mary és én kiültünk a ház mögé, a kertbe beszélgetni. A kert a legjobb dolog itt, ahol lakunk, mert tele van fákkal és a szomszédok nem látnak be hozzánk. Úgy hajnali négyig kint ücsörögtünk.

PÉNTEK
A nap java része azzal telt, hogy kitakarítottam a szemetet a szobámból. Már karácsony óta halmozódott. Egy rakás lim-lomon kellett átmásznom ahhoz, hogy eljussak az ágyamig: régi újságok, filmek, almacsutkák, mindenféle kacat… Öt órámba telt, mire az egészet eltakarítottam. Majd megválaszoltam néhány levelet, amiben a Cure dalairól és egyebekről kérdeztek. A válaszaim mindig bárgyúak, homályosak és kurták. Úgy gondolom, az emberek jobban becsülik őket, ha nem tudják, miről is szólnak tulajdonképp. Ezután olvastam egy darabig. Az e heti könyvek címe Józanság, elmezavar és a család és Az őrület nyelve. Ezeket azután vettem, hogy leforgattuk a Charlotte Sometimes videoklipjét egy régi elmegyógyintézetben, amely az ötvenes évek óta üresen áll. A pácienseknek kialakított műteremben találtam egy szekrényt, ami tömve volt az ő rajzaikkal és szobraikkal. Elhoztam onnan néhány szobrot a szobámba. Az egyik közülük egy fejet ábrázol és nagyon groteszk. Amikor rábukkantam Az őrület nyelvére egy könyvesboltban, észrevettem, hogy van benne egy olyan rajz egy elmebetegtől, ami nagyon hasonlít erre a fejre, így hát megvettem. Igazából ez a könyv ihlette a Pornography album egyes sorait, különösen az A Short Term Effect című dalban: „egy faszén arc a kezembe mar” – ez az egyik páciens rémálma volt. Faszénnel embereket rajzolt, akik az álmaiban életre keltek. A péntek volt ezen a héten az őrület napja. Minden héten van egy nap, amit ennek szentelek.

SZOMBAT
A szombat nagy részét ágyban töltöttem. Délután focimeccs volt a tévében, hát kiültem a kertbe és az ablakon át néztem az adást. Aztán felhívott a királyi balett koreográfusa, és arra kért, hogy írjak nekik valami zenét. Szeretem a balettet, egyszer készítek majd egy filmet Maryről, ahogy balettozik, de csak a lábát fogom filmezni. A kertben vesszük fel, de roppant óvatosnak kell lennünk, hogy ne legyen senki a közelben, mert a jelmezeink nagyon provokatívak. Nem írhatom le, hogy pontosan milyenek, mert Mary anyukája is olvassa a Flexipopot. Mary és én ma este épp a kertben fociztunk, amikor hirtelen megjelent az apukám az ajtóban – napok óta színét se láttuk – és elkezdett minket fotózni. Ez kissé kínos volt, mert Maryn csak egy áttetsző takaró volt. Sokszor viselünk jelmezt, amikor magunk közt vagyunk. Ma a saját anyámnak öltöztem és curryt főztem. Amikor kettesben vagyunk, mindig bújkál bennünk egy kis őrültség.

VASÁRNAP
A vasárnapnak van egy hangulata, amit kedvelek. Szeretem nézni, ahogy idős párok sétára indulnak. Minden olyan lassan mozdul, mint egy álomban. A nap egy részét azzal töltöttük, hogy idős párt játszottunk, aztán néztünk egy kis focit, később pedig a Kiáltás című videofilmet, amitől csodálatosan „beteg” dolgokat álmodtam, melyekre párszor fel is ébredtem. Soha nincsenek rémálmaim, mert még az ijesztő álmokat is élvezem.

HÉTFŐ
Az egész hétfő azzal telt, hogy egy dalt írtam. Kimentem a kertbe, hogy „eredeti” zenét rögzítsek, vonatok, repülőgépek, madarak és fák hangját; aztán készítettem ebből egy kazettát. Este Mary és én otthon voltunk és ittunk (sose járok kocsmába). Koktélokat készíteni remek mulatság. Mindenféle italt összekeverek. A tejkoktélok a legjobbak, nagyon kellemesek a gyomornak. Az egyik legrosszabb találmányom a „Dennis, a komisz” nevet kapta, ennek köszönhettem a legdurvább másnaposságot, amit valaha is átéltem. Kb. tizenhét különböző ital volt benne, egy félliteres korsóban összekeverve.

KEDD
A legdinamikusabb nap a héten. Délelőtt tízkor felkeltem, és elhajtottam Londonba, hogy megnézzem a Csillagok háborúját és A Birodalom visszavágot a Marble Arch-i Odeonban. Rajtam kívül csak négy másik ember volt az egész moziban: egy házaspár két gyerekkel. A kölykök elkezdtek fel alá szaladgálni, és nem tudtam elképzelni, miért teszik. Aztán rájöttem, hogy a film hangja térhatású és ők azért futkároztak előlről hátra, hogy kövessék a fejük felett lövöldöző űrhajókat. Úgy döntöttem, beszállok és a maradék időt fel-alá rohangálva töltöttem a nagy, kihalt moziteremben. Hét óra tájban jöttem el, aztán beugrottam Steve Severinhez a stúdióba, ahol a Banshees épp az új lemez felvételén dolgozott. Berúgtunk, szokás szerint, aztán fogtam egy taxit és visszamentem a lemezcég irodájához, betámolyogtam és bezuhantam az ágyba.

A bejegyzés trackback címe:

https://cureous.blog.hu/api/trackback/id/tr112077742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.