2 Late / Túl Késő

2010.04.14. 09:00

A Lovesong kislemez B oldalas dala, a Join The Dots második lemezén a tizenkettedik dal. Zeneileg tökéletesen illik a - két évvel az azelőtti hangzásba, ezáltal viszont alaposan ki is lóg a Disintegration-korszak dalai közül. Tökéletes slágerrecept: fél másodperces, erős dobpergetéssel indul (á la Inbetween Days és Just Like Heaven), aztán jön a sodró alapritmus, Roger szépséges szintetizátorjátéka, Simon kellemesen, slágeresen mormogó basszusa, Porl könnyed gitárjátéka és Robert dudorászós, mormolászós énekstílusa. Egy kicsit félbemaradt dalról van szó: a keverést valószínűleg már hagyták a fenébe a végére, mert Robert éneke - különösen a második versszakban, amikor a zene végleg teljesen kinyílik, az énekes pedig végképp motyogni kezd - néha igencsak nehezen kivehető. Valószínűleg egy poposabb korszakban elővették volna ezt a dalt, és csináltak volna belőle egy kiváló slágert, ám a Disintegration-korszak űropera-hangzásában csak a B oldalra volt jó. A szöveg ügyesen fordítja át a reménytelen szerelmet a mérhetetlen önzésbe, a szokásos furcsa, Robertre jellemző képekkel ("lids of  wooden men in file"). Koncerten soha nem játszották, habár egyszer a kétezres évek elején (!) felröppent a hír, hogy gyakorolják a turnéra - végül azonban nem csendült fel - akkor még... Robert egyik kedvenc B-oldalasának tartja a dalt, mi pedig mélységesen egyetértünk vele. Talán ennek is köszönhető, hogy a 2014 tavaszi Royal Albert Hall-beli koncerteken mégis a setlist tagja lett, megjelenése után 25 évvel. 9/10

--------------------------------------------------------------------------------------

So I'll wait for you
Where I always wait
Behind the signs that sell the news
I'll watch for you like yesterday
And hope for you
One day that once
Spent out on me
And up 'til late
I search for you
Your hat pushed straight
Away from me
Your measured step
Heads up you win
Always too late

If I could just once catch your eye
Invisible against the words
That hold you down in solitude
And never let you go
The way that every time
My eyes just close
Like lids of wooden men in file
I put you under rainy day
Your hat's all off
And I'm gone away...

Szóval ott fogok várni rád,
Ahol mindigis vártam,
A híreket szolgáltató feliratok mögött,
Nézni foglak, mint tegnap,
És reménykedni fogok,
Hogy egy napot egyszer
Teljesen rám szánsz,
És késő estig
Keresleg majd,
A kalapod egyenesen ellökött
Mellőled,
A kimért lépteid
Felemelt fejjel nyersz,
És mindig túl késő...

Ha csak egyszer is elkaphatnám a pillantásodat,
Láthatatlanul, szavak ellenében,
Amelyek téged a magány fogságában tartanak fogva,
És soha nem engednélek el,
Ahogy minden alkalommal
Pont lecsukódnak a szemeim,
Mint az faember szemhéjai a reszelőben,
Kiraklak egy esős napon,
A kalapod nincs rajtad,
Én pedig eltűntem már...

A bejegyzés trackback címe:

https://cureous.blog.hu/api/trackback/id/tr421893961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.