Április elsejére egy igazán lüke szám dukál a Cureous blogra! A Do The Hansa az 1986-ban újra kiadott Boys Don't Cry kislemez egyik B oldalas dala, a Join The Dots első lemezén a negyedik szám. Története jól dokumentált az Üvegszendvics című Cure-történelemkönyvben: a német Hansa kiadó 1977-ben szárnyai alá vette az éppen frissen alakult együttest, ám egyúttal teljesen a saját képükre is akarták őket formálni. "...egy csomó régi számot adtak nekünk átdolgozásra. Nem tudtuk elhinni. 1978 volt és azt hittük, hogy az új számainkat játszhatjuk, és mindössze annyit akartak tőlünk, hogy elavult, banális rock ‘n’ roll számokat dolgozzunk át..." - panaszkodott Robert. Hamar megszakították a kapcsolatot a céggel, és már 1979-ben (csak ebben az évben) néhányszor fel is csendült koncerteken a kissé furcsa című, Do The Hansa című alkotás, amelynek húzós diszkóritmusa és elidétlenkedett halandzsaszövege egyfajta kigúnyolása volt a régimódi kiadó Cure-tól idegen kívánságainak. A sors iróniája, hogy a kifejezetten húzós, kissé Sparksot és Talking Heads-et is megidéző alkotás remekül sikerült, és az ekkor diszkót teljesen elutasító együttes hozzáállása is megváltozott az évek során. és - miután a korai kiadványokra nem került fel a dal - később már teljesen vállalható lett a dal a Cure-univerzumban is. Így kerülhetett fel a Boys Don't Cry 1986-os újrakiadására is. Sajnos a szövegéről nem találtam bővebb leírást, mint a lenti, pedig itt ennél több értelmes szöveg is elhangzik, például a herélt hang többször is azt mondja, hogy "it's me!", és Robert is többször beszél "boys"-ról meg "fight"-ról... aki esetleg tud bővebb szöveget, nagyon örülnék neki! És még egy apró érdekesség: a koncerteken a refrént a basszusgitáros, Dempsey énekelte. Amikor persze 2011-ben, egyetlenegy Reflections-koncerten eljátszották, akkor Robert énekelte a szöveget. 8/10

--------------------------------------------------------------------------------------

Ein zwei drei vier...
Steve!
Oh yeah!
Platinum all the way!
Do the Hansa!
Etc etc etc...

Egy-két-há-négy...
Steve!
Ó igen!
Platina mindenáron!
Csináld a Hansát!
Stb stb stb...

A bejegyzés trackback címe:

https://cureous.blog.hu/api/trackback/id/tr81873404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.