A címben el is mondtam mindent - korrekt, összeszedett, találó sorok a szerzőtől, aki szemmel láthatóan sejti, hogy mikről szólnak az általa említett dalok (Strange Attraction, Club America).

---------------------------------------------------------------------------------------

Itt van hát megint Robert Smith, a szénaboglya hajával - jó, az nem látszik a lemezen, de tudjuk, hogy az van neki -, és még mindig úgy énekel, mint aki szilvás gombóccal tömte ki a rúzsos száját. Arról énekel például, hogy egy nôi személy az elsô randevún suttogva kölcsönkéri a rúzsát, aztán meg bocs, de mégsem az vagy, akinek képzeltelek, jól otthagyja, rúzsostul. Meg egy másikról, aki olyan gondos nemtörôdömséggel összeborzolva hordja a haját, hogy az káprázatos, a buta liba. Ezt, mondjuk, kivételesen nem a saját hangján énekli, inkább mintha Bowie-t parodizálná, de ez a kivétel: a CD-óra többi 55 perce csak az övé, összetéveszthetetlenül. A tizedik stúdióalbum sokszínû és eklektikus Cure-t mutat, nem egyetlen tónus vagy hangulat vonul végig a biteken, de Robert Smith valahogy mégis egyben tudja tartani - viszont (a minden egyes Cure-forgácsért hálás rajongóknak ez nem fog tetszeni) húsz percet nyugodtan lefaraghatott volna belôle. A legszebbek a legkevésbé rockos részek, ennyi vonóst tudtommal még sosem használt, mint itt, a legeslegszebbek pedig azok a pillanatok, amikor egy bizonyos Mr Chandrashekhar bele-belehegedül a Numb címû számba, ami egy narkótól teljesen eltompult, elzsibbadt, elfásult emberrôl szól, ezekre az indiai pillanatokra egészen mennyei lesz a zene. Mondom, a vonósok az újság, különben az egész lemez olyan, mint az utóbbi tíz év nem depressziós fázisaiban a Cure: ha megrögzött hívô vagy, nem lehetsz meg nélküle, ha nem, igen; hallottad már.

A bejegyzés trackback címe:

https://cureous.blog.hu/api/trackback/id/tr631805178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

closedown 2010.03.08. 11:23:40

Látod kedves Szigi, a Numb az Numb. Számomra a lemez egyik csúcspontja. Kurva depressziós, de nem "Pornography"-sen, hanem nagyon is "színjózanul" elmondva. Talán azért mert másról írta Robert és nem magáról. :)