A mai cikkünk az 1989-es budapesti koncertről szól, az Ifjúsági Magazinból. A végén elszabadul a pokol: megismerhetjük a Between The Eyes című számot (talán az Inbetween Days-re gondoltak), valamint megtudhattuk, hogy egy új számot is játszott a zenekar (nem játszott). Ezzel együtt érdekes kordokumentum, egyben az egyik legismertebb korai magyar nyelvű cikk az együttesről.

---------------------------------------------------------------------------------------

Május 26-án szemébe nézhettem egy Földönkívülinek. Nem az E.T. volt, nem Jedi-lovag, hanem rockzenész. Robert Smith tekintetét kaphattam el néhány pillanatra a Kisstadionban, a színfalak mögött. Féltem tõle – nem a sötétségtõl, még csak nem is az ördögi fényektõl, hanem attól az kifejezéstõl, amely azt jelentette: õ „nincs itt". Valahol utazik a lét és nemlét birodalma között. Ahogyan láttam furcsa, lusta mozgását, ahogyan hallottam síron túli hangját, amilyen a rocktörténelemben nem sok van, úgy éreztem, én is lebegni kezdek, nekem is önkéntelenül lelassulnak a mozdulataim. Amikor a Cure koncertje elõtt Robert Smith látványához Erik Satie monoton mocsárra emlékeztetõ zongoraversenye párosult, szabadulni szerettem volna ebbõl a közegbõl, de képtelen voltam rá. Nem tudtam beszélni Robert Smith-szel – talán jobb is, mert feltehetõen csõdöt mondtam volna a sokktól. Egy francia újságírónak több szerencséje volt vele. Neki így nyilatkozott a rock leghíresebb darkja:

RS: Túl vagyok a húszas éveimen. Elég volt az önpusztításból. A zenekar kezdett belefulladni az alkoholba. A legsúlyosabb eset Lol volt, õ még a turnék közben is képes volt arra, hogy felkeljen reggel hatkor, csak azért, hogy igyék. Nekem is szívritumuszavaraim keletkeztek. A családomban eddig még mindenkit az öregség vitt el 70-80 éves korában. Én aligha élek ennyit. Túl sokat ártottam magamnak.

R: Elõzõ lemezeteken a Kiss Me, Kiss Me, Kiss Me-n a szerelem a gyönyörtõl eljut a gyûlöletig, a pusztításig. Ilyennek látod a szerelmet?

RS: Sajnos én nem úgy látom a dolgokat, ahogy vannak, hanem ahogyan lehetnének. Néha nem is a saját világomat írom meg, hanem azt, hogy mások hogyan reagálnak rám. Új lemezünkön például a The same deep water as you nóta azokról szól, akik engem normálisnak tartanak és ennek alapján ítélik meg minden cselekedemet. Sokszor magam sem tudom, hogyan írom meg a dalokat. Annak ellenére, hogy gyakrabban vagyok boldog, mint rosszkedvû, képetelen vagyok boldog nótákat írni.

R: Mitõl félsz jobban? A fizikai vagy a lelki összeomlástól?

RS: Ha „normális" ember lennék, akkor már egy ideje tolókocsiban közlekednék. A lelki hanyatlás az, ami legjobban bánt. Nekem sohasem volt jó emlékezõtehetségem. Ugyanakkor csökken az a képességem, hogy befogadjak dolgokat. Ezzel szemben ma is erõs a szaglás- és ízmemóriám. A napokban olvastam egy könyvet, amelyek felidézték a síbakancsok ázott bõrszagát. Ez azonnal eszembe juttatta a gyermekkoromat. Egyszerre volt az érzés édes és szomorú.

R: Aki egy lemeznek a Disintegration címet adja, az tudja, hogy a bomlási folyamat már elõrehaladott állapotban.

RS: Igen, személyes bomlási folyamatról van szó. Már a demók elkészítésekor közöltem a többiekkel: ez lesz a lemez címe. Különben nem értették volna meg, milyen hangulatú zenét akarok. A cím úgy is felfogható, hogy Lol Tolhurst távozásával megtört valami a bandában. Nem akarok sokat beszélni, de tény: Lol, aki valamikor a legstabilabb tagunk volt, az elmúlt két évben nagyon megváltozott, már alig-alig járult hozzá a zenéhez. De nem hiszem, hogy az igazi okokat bárki is megértené, aki nem tagja a Cure-nak…

R: És te nem változtál az elmúlt öt évben?

RS: Tudom, hogy én is változtam, de én a mai napig erõs vagyok és tudok uralkodni magamon. Lol erre már képtelen volt. Õ maga is tudta, hogy ezen a turnén már nem fog részt venni, de nem tett ellene semmit. Megadta magát. Már az ugratásainkra sem reagált. Most kecsketenyésztésre adta a fejét.

R: A Disintegration különleges hosszúságú…

RS: Nem akartam még egy olyan popalbumot, mint a THOTD. A CD-hez akartunk alkalmazkodni, ezért vannak olyan tízperces dalok is, amelyeknek hosszú az instrumentális bevezetésük.

R: Hány órát alszol éjszakánként?

RS: Kettõt. Az új lemezen a Lullaby éppen az álmatlanságról szól.

R: Vannak visszatérõ álmaid?

RS: Amikor gyerek voltam, gyakran láttam az ajtó felett egy fejet. Ez ihlette a THOTD-t. Gyakran ébredek arra, hogy úszom a verítékben és õrülten ver a szívem. Mostanában azt álmodom: egy kis londoni klubban játszunk és olyan pocsékak vagyunk, hogy a közönség otthagy minket. Iszonyú érzés …

R: Írd le a szobádat!

RS: Fehérek a falai. Fehér matrac van egy fehér ágyon. Az egyik sarokban egy fehér fotóalbum az esküvõm képeivel. Van egy rádiós ébresztõóra, egy kazettás magnó és egy állólámpa. Valamennyi fehér.

A budapesti koncerten, ahová 17000 dark zarándokolt el, köztük Robert Smith mindkét nembeli hasonmásai, sajnos rövid ideig tartott a sokk. Talán a Kisstadion észbontó akusztikája, talán a túlfényezett színpadkép volt az oka, talán az, hogy a zenekar teljes keresztmetszetet akart adni a pályájáról. (Elterjedt, hogy ez a Cure utolsó turnéja …) Voltak döbbenetes pillanatok: a Kyoto Song tompa dübörgése, Robert Smith pszichedelikus gitárszólója vagy a Between the Eyes remegése. Volt egy új szám is, amelynek mélybõl jövõ „bugyorhangjai" megremegtették az erõsebb idegzetûeket is. Ennek ellenére valami hiányzott az annyira kívánt „totális kiütésbõl". De a földönkívüli kísértet elkísért a Kisstadionon kívülre: a koncert utolsó hangjai még visszhangoztak a katlanból, dallamtöredékek robbantak ki, miközben a szemközti sötét ház sötét ablakaiból krisztálytisztán csengett Robert Smith éneke. Akkor éreztem életemben elõször, milyen lehet az õrület határán állni…
 

A bejegyzés trackback címe:

https://cureous.blog.hu/api/trackback/id/tr861497722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

closedown 2009.12.08. 10:04:40

Elég hülyén van megfogalmazva ez a cikk. Egyvalamit azonban egyértelműen kijelenthetek, szerintem kb. 16999 társammal együtt: ez egy totális kiütés volt. És nem volt a színpad túlfényezett. Ez volt A KONCERT.