Üvegszendvics, 1986

2009.11.15. 09:19

Igen, igen, Üvegszendvics! Egy, az eddigieknél kicsit nyugodtabb év következik. Újra felvett Boys Don't Cry, gyűjteményes album, fesztiválfellépések, egy zseniális koncertvideó, és egy készülő, nagyszabású, igencsak ígéretes nagylemez...

-------------------------------------------------------------------------------------

Ennek az elgondolásnak megfelelően 1986 márciusában Robert újrakeverte a Boys Don´t Cry-t  és új vokált vett fel hozzá. Tim Pope-pal közösen pedig összeállítottak egy teljes Cure videógyűjteményt.

Pope: “ Rengeteg időt fordítottunk rá, áttekintettük a Cure múltját és lenyűgöző volt, ki távozik, ki jön vissza. Olyan volt mint egy dominó játszma. Mialatt összeállítottuk, ahányszor Smith kiment a szobából, annyiszor sikerült a Charlotte Sometimes-t betennem mire visszatért. És ez az amit becsülök benne, az hogy nem aggódott, úgy döntött, hogy mindent kiad, egyszerűen csak elviszi a balhét. “

“ Ez az amit bírok Smith-ben, azt hogy egy paradox személyiség. Minden ami ő, az nem ő. Igényes és mégsem az. Mindig fekete és mégis fehér és a Cure egyike a leghülyébb zenekaroknak akikkel az ember valaha is dolgozhat, mégis ok a legragyogóbbak, legintelligensebbek. Ők a leghangosabbak, de lehetnek a leghalkabbak is, ez az amit szeretek bennük. Robert azt mondja, hogy ő olyan mint egy gyerek, de nem olyan, túl intelligens ahhoz. A The Head On The Door óta megváltozott. Beszélt mostanában halálvágyról vagy ahhoz hasonlókról? Egészen megátalkodottnak találom és úgy gondolom, hogy ő előre tudja, hogy mi fog történni. Lehet, hogy csak azért építi fel a Cure-t és lesz boldog, hogy utána mindent elpusztíthasson és fájdalmat okozhasson magának. Még az sem lepne meg, ő egyike azoknak az embereknek. “

Az athéni koncertről készült videófelvételt Európa szerte bemutatták és egyszerre – mint azt Parry elmondta a The Face-nek – Robert menő lett Franciaországban. Áprilisban a Close To Me a francia slágerlisták élén állt, ezért a Cure visszatért Párizsba egy TV szereplésre. Porl és Boris szabadságon voltak, úgyhogy Lol csinált úgy mintha dobolna és lakótársa – Martin – imitálta a játékot a billentyűs hangszereken. Robert elmondta a Record Mirrornak, hogy: “ Van amikor abszurdnak kell lenni… A dolgok általában abszurdak és többnyire eléggé ijesztőek is, de mivel minden ismerősömnél jobb helyzetben vagyok, azért kétszínűnek tűnnék ha állandóan sírnék. Akármikor, akárhol vagyok, mindenki aki ott van, az ugyanúgy meg fog halni mint én, ezért értelmetlen panaszkodni erről. “

Ezenkívül az együttes újdonsült divat érzékéről is nyilatkozott: “…Azelőtt, amikor csak Laurence, Simon és én voltunk az együttesben soha nem érdekelt igazán, hogy hogy néztünk ki, ami jó volt.. Most kénytelenek vagyunk. Öt embernél muszáj odafigyelni, mert máskülönben úgy néznénk ki mint a Village People. Csináltattunk öt öltönyt, úgyhogy akárhova megyünk hasonlóan nézünk ki. Ez azért van, hogy ne veszítsük el egymást – egy kicsit olyan, mintha egy sárga zászlót hordanánk a fejünk felett.. Ki van az együttesben ezen a héten? Aha, o lesz az, rajta van az öltöny. “

“ Szívesebben vagyok ebben a Cure-ban, mint bármelyik másikban” mondta befejezésül.

Április 25-én a Royal Albert Hallban léptek fel a Soundwaves – egy egy hetes jótékonysági koncertsorozat a Greenpeace javára – utolsó estéjének főszereplőjeként.

Robert később elmondta a Soundsnak, hogy: “ Évek óta először játszottuk a Faith-et és végigsírtam… Olyan volt mint amikor az ember újraolvassa a naplójának egy lapját, mint az 1975 karácsony estit és mindazt amiben reménykedett. Néha nagyon össze tudja törni az embert. Mikor meghallom, meg kel hogy álljak, hogy meghallhassam. Bárcsak minden amit csináltam ilyen erős hatással lenne rám. “

Az újrakevert Boys Don´t Cry április végén jelent meg kislemez formában, két eddig ki nem adott ősrégi felvétel társaságában: Do The Hansa – az egykori lemezkiadó társaságuk, irántuk táplált reményeinek kicikizése – és a Pillbox Tales.

A videóban – amit ismét Pope készített – az eredeti trió majdhogynem láthatatlanul szerepelt, míg a szerepüket három kisfiú mímelte. Michael Dempsey – aki miután otthagyta az Associates-t, a Roxy Music-kal és a Lotus Eaters-szel játszott stúdió zenészként – Véletlen zenén dolgozott Hollandiában, Stephen Emmerrel.

Michael: “ Robert hívott fel, ami elég meglepő volt. Nem tudom, hogy ezt egy kedves gesztusnak szánta-e, vagy csak az elgondolásaival volt összhangban? Mindenesetre kedves volt, mert én elmentem megnézni őket az Albert Hallban… nos, nagyrészét nem igazán élveztem, ami azonban inkább lekötötte a figyelmemet jó kilátást nyújtó helyemről – amiért fizetnem kellett – az a közönség talpnyalása volt. Nem tudom, hogy milyen irányba tudnak tovább fejlődni, azokkal az emberekkel megáldva, akik utánozzák a hajviseletüket, minden mozdulatukat. Mindig is gondoltam, hogy hosszú évekig azon a szinten fogják folytatni ahol otthagytam őket, de azt, hogy ez lesz belőle azt nem! “

“ Most amikor az újságírók beszélnek velem, mindig hajlamosak arra, hogy inkább azzal foglalkozzanak, hogy a Cure egykori tagja voltam, mint azzal amit történetesen csinálok éppen, de ez azt hiszem, hogy magától értetődő. Megbántam-e? Igen is, meg nem is. Sajnálom, hogy nem vagyok részese annak, ami egy elég izgalmas lehetőségnek tűnik az utazgatásra és rengeteg dolog megtekintésére. Ahhoz azonban, hogy az ember tíz év után is egy együttesben maradjon, ahhoz valami sokkal intimebb dolognak kell lennie mint ami köztünk volt. Az elválásunk körülményei eléggé durvák voltak és egy darabig úgy is maradt, ezért volt jó látni, hogy az ember még mindig tud velük beszélni.”

A Standing On The Beach, a Cure addigi 13 kislemezét tartalmazó album májusban jelent meg. A kazetta változaton 12-nek a B oldala is hallható. A címét a Killing An Arab első sorából kölcsönözte és a borító egy barázdált arcú öregembert ábrázolt.

Lol: “ Annak az embernek a képe sok szempontból sokkal nyíltabb, mint egy kép az együttesről. Így aki a borítót látja az nem tudja, hogy mire számítson.

Ha a mi képünk lenne rajta, akkor valószínűleg megpróbálná kitalálni, hogy milyen zene lehet és lehet, hogy csak azért nem venné meg mert nem tetszik neki, ahogy kinézünk. “

A Staring At The Sea, a videó gyűjtemény – ami ugyancsak a Killing An Arab egyik sora után lett elnevezve – ezzel egyidejűleg jelent meg. A zenekar első három kislemeze első alkalommal volt vizuális kísérettel látható. Robert elmondta a Smash Hits-nek, hogy: “ Mikor elhatároztuk, hogy összeállítjuk, már akkor nyilvánvaló volt, hogy a korai dolgok ijesztőek voltak. Azért tettük érdekesebbé néhány régebbi amatőr filmfelvétel bevágásával, hogy történelmi hangulatot adjunk a dolgoknak. 1976-ban a crawley-i Bandstand-ben kezdődik, aztán az 1979-es Reading fesztiválról vannak benne részletek. “

“ Az első igazi videók amiket készítettünk, nevetségesek voltak. Úgy gondoltuk, hogy az image építés távol állt tőlünk, úgyhogy csak álltunk a kamera előtt életunt kinézettel, úgy ahogy voltunk. Tim Pope-nak köszönhetően, ma már híresek a videóink. Kiválóan tolmácsolja az elgondolásainkat. Sokkal boldogabb vagyok most és ez meg is látszik. “

Vicki MacDonald írta ugyanebben a magazinban, hogy: “ Egy óra leforgása alatt Robert Smith egy hamvas arcú, egészséges fiatalból a mai cammogó, gondozatlan figurává válik, ami egy kicsit elszállt utazás haver. “

Robert később elmondta az East Village Eye-nek, hogy: “ Szerintem ez egyike a legjobb dolgoknak, amit valaha csináltunk, mert ez tényleg öndefláló… Nincs benne tetszelgés vagy csillogás. Teljesen nevetségesen nézzünk ki. Ha a legkevésbé is érdekelne a Cure image-e, akkor ez soha nem készült volna el.

Tulajdonképpen ez sokkal hűbb képe annak, hogy milyen egy együttesben lenni. Egyszerűen csak érdekes megmutatni az embereknek, ahogy átalakultunk az évek folyamán. Hihetetlen ahogy az arcunk változik, igazán titokzatos. Nem csak az, hogy kövérebb vagyok- teljesen másképp nézek ki. Az arcom a 17 Seconds idején annyira kemény és vad volt. Amit az ember igazán érez legbelül az meglátszik az arcán, mert azóta sokkal kiegyensúlyozottabb lettem és az arcom is sokkal normálisabb… “

A Sounds egy akkori cikkében Glyn Brown így írta le Robertet: “ Egy buja, szétlőtt, agyafúrt ember helyett, valaki szórakoztatót, tétovát, szemérmest, vonzót, tartózkodót, szellemest és feledhetetlent találtam. “ Robert elmondta a neki, hogy: “ Sohasem értettem egyet azzal, hogy meg kell szenvedni a túlvilági életért. Szerintem az embernek arra kellene hangsúlyt helyeznie, hogy ne szenvedjen, arra, hogy boldog legyen… “

Május elején Robert Amerikába utazott egy az albumot és a júliusra tervezett turnét támogató interjú sorozatra. “Magammal hozhattam volna az egész együttest “ mondta az Aquarian Weekly-nek “ de sokkal többe került volna és csak leléptek volna piálni, s az interjúkat úgyis egyedül kellett volna csinálnom… Amiatt, hogy én vagyok a vezető, egyedül én szenvedek. A többiek minden felelősségtől mentesek… Egyáltalán nem irigyelnek engem. “

Május 16-án a Cure a hollandiai Pink Pop fesztiválon játszott.

Május 22-én a zenekar és a barátnőik elindultak az Orient Expresszel Velencébe, hogy Veronában adjanak egy koncertet. A bulit azonban a tűzoltóparancsnokság lefújta, így a kiruccanásból nyaralás lett. A vonatutat a Victoria pályaudvartól Doverig a Whistle Test filmre vette és az angliai napi sajtó széleskörűen ismertette.

Londonba visszatérve az együttes megkezdte a próbákat és a demók készítését 20 új számhoz, s azon tanakodtak, hogy hívhatnák-e a következő albumot One Million Virgins-nek ( Egymillió Szűznek ).

A munkát csak néhány európai fesztiválon való szereplés miatt szakították meg.

Amíg a Cure Németországban játszott, ( június 14., Nurenberg Ring; június 15., München ) addig a Whistle Test bemutatta az Orient Expressz epizódot a részegen nyekergő fiúkkal a főszerepben.

Június 21-én ok voltak a glastonbury-I CND fesztivál főműsorszámai. Robert pedig elmondta a Smash Hits-nek, hogy: “ A nézeteim eléggé megegyeznek egyik gyerekkori hősömével, Spike Milligan-éval. Továbbra is dícséretre méltónak tartom a nukleáris fegyverleszerelésben rejlő idealizmust, a bomba elkészítésének az ismerete azonban megmarad, s semmit sem tehetünk ellene – a nukleáris lefegyverzés valójában egy rendkívül naiv álom. Mindamellett a Cure mégis játszik Glastonbury-ben, mert az egyéni és köztudatnak mindig léteznie kell egy szinten, máskülönben a hatalmon lévő emberek túl önteltté válnának. A felszín alól bármikor előtörhető polgári elégedetlenség veszélye. Remélem, hogy ez visszatartja az egyes politikai vezetőket attól, hogy túl szélsőségessé váljanak, tudván, hogy milyen messzire mehetnek el a tömegek ,megtorlása nélkül. “

Az amerikai turné július 6-án a mansfield-I Great Woods Centre For The Performing Arts-ban kezdődött.

A fellépés után Lol leküldött egy üveg Armagnac konyakot és elájult, egy eszméletét vesztett figura volt, akit az együttes többi tagja egy poggyász kézikocsin tolt körbe a hotel előcsarnokában. Onnan a szobájába vitték, ahonnan felhívta a barátnőjét LA-ben és elaludt a telefonkagylóval a kezében. Másnap reggel a telefonszámlája 1500 dollár volt. Parry bejelentette, hogy a Cure létezésének egyetlen oka van, az hogy elpusztítsák Lolt.

A The Boston Glove azt írta, hogy: “ Talán a Pink Floyd kivételével soha más rock zenekar nem adott elő ilyen lenyűgöző szomorúságot. “

A The Maiden Evening News pedig “ Vagy a punk halt meg, vagy a Cure lett popos “ címmel írt ismertetést, megjegyezve, hogy: “ Ahogy a műsor egy hosszú, kísérteties estének a vége felé közeledett, az éneklő, himbálódzó, ringatózó, fekete-fehérbe öltözött punkfrizurás tinilányok életük kockáztatása árán próbáltak meg átjutni a marcona biztonsági óriások csoportján, hogy egy puszit adjanak Smith-nek. Punk rockerek megpróbálnak feljutni a színpadra hogy puszit adjanak a zenekar énekesének? Ez nem punk! A Sex Pistols tüzet nyitott volna lángszóróval egy ilyen tömegre. “

Robert elmondta a BAM-nak, hogy: “ Nem tudom, hogy miért kedvelnek az emberek minket most jobban mint öt évvel ezelőtt. Lehet, hogy sokkal elfogadhatóbb zenét csinálunk. Lehet, hogy jobb zenét csinálunk. Lehet, hogy csak azért, mert az emberek dilisnek tartanak minket “ és a Cream-nek azt mondta, hogy: “ Nagyon nehéz kiegyezni a jelenlegi népszerűségünkkel, összeegyeztetni azt azzal a szándékkal, hogy kívül maradjunk a népszerűbb irányzatokon, mert elkerülhetetlenül egyre közelebb sodródunk hozzájuk. “

“ Csak olyankor akarom abbahagyni a turnézást “ mondta az Only Music-nak, amikor kimerít. Az utolsó 18 hónapban azonban teljesen lecsökkentettük. Most minden amit csinálunk egy nagy eseménynek tűnik. Egész évben körülbelül csak 23 koncertet adunk, úgyhogy mindegyik elég különleges. “

Az együttes amerikai kiadója, az Elektra, a negyedik kiadójuk ( a Sire jelentette meg a Japanese Whispers-t de a The Top elővételi jogát kihagyta ). Mivel a The Head On The Door és a Standing On The Beach is jól futott, ragaszkodtak a Let´s Go To Bed kislemez újra kiadásához a Boys Don´t Cry helyett.  A kompromisszum: Boys a B oldalon.

Robert elmondta az Only Music-nak, hogy: “ Feladtam a harcot az amerikai lemezkiadókkal. Addig amíg megjelentetik a nagylemezt és nem szórakoznak vele, addig egyáltalán nem érdekel, hogy mit adnak ki kislemezen, mert egyébként sem adtunk el soha sok kislemezt, úgyhogy nekem teljesen mindegy. “

A Cream-nek adott nyilatkozatából – ennek ellenére – úgy tűnik, hogy visszatekintve megkedvelte a dalt. “ Legbámulatosabb számomra abban amit a Cure csinál az az , hogy semmit sem csinálnék másképpen amit csináltunk. Másképpen csinálnám ha mindent most csinálnék, abból a szempontból nézve amikor készült, azonban semmin sem változtatnék. “

Az Aquarian Weekly-nek elmondta azt is, hogy: A Let´s Go To Bed-del meg kellett változtatnom az emberek felfogását a Cure-ról, mert nevetséges csak azért szenvedni, hogy mások átvitt értelemben abból élhessenek amit az ember csinál. Ez egy annyira lefáradt, elavult forma, a szakadék szélén élni és valahogy mindenki egyre tol feléje, mondván, hogy: « Gyerünk., lássuk csak milyen messzire tudsz elmenni! » Az emberek élvezik… de ez értelmetlen, mert miután velünk végeztek, ugyanaz a közönségünkben létező vámpírikus elem valaki máshoz fordulna ugyanazért. Nem akartam olyan mártír lenni mint Ian Curtis. “ A Cream-nek hozzátett még, hogy: “ Ian Curtis volt az én generációm öngyilkossága. Nem igazán akartam a nyomdokaiba lépni. “

A The Associated Press-ben Robert kijelentette, hogy: “ Mindaz amit csinálunk élvezettel átitatott. Ez a kívülállók számára nehezen észrevehető. Mindent amit csinálunk gyerekes önfeledtséggel kezelünk. Soha semmit sem dolgozunk ki. Az a fajta professzionalizmus az anatémája mindennek amit képviselünk. “ Simon pedig elmondta a Boston Rocknak, hogy: “ Szerintem, ha még többet látunk New Yorkból, akkor meghalunk. “

Charles M. Young megjegyezte a Musician-ben, hogy: “ Smith problémája az egzisztenciális kétségbeesés, a metafizikus szorongás, az ontologikus elválasztás és a kozmikus beolvasztás. Ti is sírnátok ha ez veletek történt volna. “ Robert pedig azt felelte, hogy: “ Ha az ember elgondolkodik a létezésének valamelyik alapvető kérdéséről, elkerülhetetlenül depresszióssá válik ha nincs hite, ami nekem sohasem volt. Mindig is itt kötöttem ki… nos az egy feneketlen mélység valóban. Időről-időre belezuhantam, s az együttest is magammal rántottam. Azt hiszem azonban, hogy ami ebből lesz, az olyan mint egy háttérzene nagyon sok ember életéhez. Mindenki akit ismerek ugyanezektől a kétségektől és depresszióktól szenved. “

“…Most már nem vagyunk ennyire komolyak… Senki sincs ebben a zenekarban a technikai tudása miatt, azért vannak benne, mert mint személyiségek adnak valamit. Laurence például szörnyű dobos volt és a billentyűkön még kegyetlenebb, de nem tudnám elképzelni, hogy ne lenne az együttesben. Ha nem a szavak közvetlen jelentése, akkor ez határozza meg a zene tónusát. Meg kell őriznünk az egyensúlyt a szórakozás és a feneketlen mélység között.”

A Rolling Stone júliusi számának egy nagyobb terjedelmű cikkében Robert elmondta, hogy: “ Nem hiszem, hogy sokkal depressziósabb vagyok mint bárki más akit ismerek. Valójában nem vagyok a halál megszállottja… Az elmúlás lehelete, a saját halálomé, ott van mindenben, amit csinálok. Az ember egy ponton vagy elfogadja a halált, vagy csak tovább elutasítja amíg egyre öregebb lesz. Én elfogadtam. “ Az L.A. Weekly-nek viszont azt mondta, hogy: “ A véleményem állandóan változik. Sohasem érzem magam megkötve amiatt, amit egy interjúban mondtam. Nevetséges lenne, sarokba szorítanám magam, ahonnan nem lenne menekvés. S sokszor… nyilvánvalóan valótlan magyarázatokat találok ki a dolgokra, pusztán azért, hogy elgondolkoztassam az embereket, hogy: «Mit csinál ez?» “

A turné New Yorkban fejeződött be, ahol Robert egy új frizurával döbbentette le a Radio City közönségét.

“ Egy hajvágás aligha egy jelentős hír, esemény… vagy mégis? Az MTV – legalábbis – majdhogynem óránként adott különhíradást, amikor az egykori bozontoshajú levágta tincseit “ írta az Only Music.

“ Hacsak valami drasztikus nem történik az amerikai turnén “ mondta Robert az Aquarian Weekly-nek, “ olyan, hogy valaki teljesen bekattan, vagy valami hasonló, akkor tudom, hogy ez a felállás fogja a következő lemezt elkészíteni. Ezt előre nehéz megmondani, ugyanolyan  könnyen eltarthat tíz évig, mint tíz napig. “

Lol pedig közölte a Newspaper-rel, hogy: “ Szerintem ez lesz a Cure egészen addig, amíg meg nem szűnik Cure lenni. Senki mást nem tudok elképzelni, aki beléphetne a zenekarba. Az együttes mindig is inkább barátokból mint bármi másból állt… nem hiszem azonban, hogy van még olyan barátunk aki tud valamin játszani… A The Royal Oak Tribune-nak pedig elmondta, hogy: “ Jelenleg körülbelül húsz dalnak vannak meg a puszta vázlatai. Mindegyik elég melodikus. Némelyikük azonban hosszabb mint az utolsó lemezünkön lévők. Egyes dolgok pedig tovább egyszerűsödtek… Az az érzésem, ahol a felvételeket készítjük az befolyásolja azt ahogy írunk és játszunk. Azelőtt nagyrészt Londonban és a környékén vettünk fel. Hajnali négykor hagytuk el a stúdiót és szakadt az eső. Ettől a hangulatunk is egy kicsit olyan lett. Ezúttal Amerikában készítjük a felvételeket, ahol süt a nap és meleg van. Úgyhogy a végén még olyan lesz a hangzásunk mint az Eagles-szé. “

Ezzel egyidejűleg tájékoztatta Robert az Only Music-ot, hogy: “ Nem látom értelmét annak, hogy producelve legyünk, amikor egyébként is pontosan tudom, hogy milyen lehetne a hangzásunk. Mindig mindenki aki szerződtet minket Amerikában, azt mondja: «Szerezzetek producert! Az majd megcsinálja a hangzásotokat jobban.» De ok csak olyanra csinálnák meg mint mindenki másé, hogy azután játszák a rádióban. Nem hiszem, hogy attól jobb lesz. “

Az Orange City Review-ben kijelentette, hogy ő a Cure autobiográfiájának a társszerzője. Elmondta, hogy a könyvnek “ Az üvegszendvics “ lesz a címe. “ A megírása örökre eltart. Soha nem fogok eljutni a jelenhez. Elég különös…

Valaki egyszer beindított, hogy nem merek megenni egy üvegszendvicset. Nagyon kemény állapotban voltam akkor és megpróbáltam. Darabokra szabdaltam a számat, de nem nyeltem le. Annyira hülye azért nem voltam. “

Lol elmondta az Univercity Star-nak, hogy: “ Sokszor, amikor Roberttel beszélek a dolgokról, azt mondja, hogy: «Oh, emlékszel amikor ez történt?» és én azt felelem, hogy: «Nem, mert sohasem történt meg.» Gyakran úgy érzem, hogy nehéz megkülönböztetnie az álmot a valóságtól. “

Augusztusban a Cure egy koncertet adott Spanyolországban és négyet Franciaországban, Orange-ban (Provence). A színhely elsősorban arra lett kiválasztva, hogy Tim Pope egy élő filmfelvételt készítsen az együttesről, életének első nagy filmjét.

Robert: “ Nem hiszem, hogy kockázatos volt Pope-pal dolgozni, pusztán azért mert nem volt tapasztalt filmrendező. Szerezhettünk volna egy «igazi» rendezőt a koncert filmfelvételének készítésére, másnak azonban fogalma sem lett volna magáról az együttesről és én egy Cyre filmet akartam a Cure-ról. Igazán jól sikerült és egyetlen hozzá hasonló filmfelvételt sem láttam.”

“ Eredetileg egy teljesen elvont filmet akartunk készíteni. Egy régi Beatles filmhez hasonlót… másfél órásat, szerepeket játszottunk volna, de végül is főleg idő és pénz hiányában, pusztán egy előadás lett belőle. Valószínűleg csak azok számára lesz érdekes, akiket a Cure is érdekel. Pope azonban kétségtelenül egy különleges eseményt rögzített a saját stílusában és felfogásában mindarról, ami ott történt. “

“ Olyan a filmet nézni mint a színpadon lenni, nem csak olyan mintha az együttest nézné az ember, hanem mindkét szempontból látja. Sokan akik látták úgy érezték, hogy most már tudják milyen érzés a színpadon lenni a közönséggel szemben.. Szégyen, hogy nincs benne semmi színpadon kívüli felvétel vagy valami színfalak mögötti anyag, de mint annak az egy előadásnak a rögzítése, tökéletes összefoglalás. “

Porl: “ Agresszív és erőteljes, és az ember nézés közben úgy érzi, mintha az együttesben lenne. Engem játékra ösztönöz amikor látom. “

Pope: “ A Cure-on belüli szerepeket valójában egyszerűen fel tudja vázolni az ember és a filmet ennek az illusztrálására forgattam, azért, hogy filmesen ábrázoljam a kapcsolatukat. Ahhoz hasonló, ahogy a turné buszon ülnek. Roberté a legjobb ülés, Simon ül vele szemben, Porl mögöttük, Boris hátul, Lol legelöl és őt kínozzák. Lol nélkül azonban a Cure igazán nem létezne, Roberttel nyilvánvalóan nagyon kedvelik egymást, s azt hiszem, hogy ez a bizalom miatt lehet, mert már olyan régen együtt vannak. Egy lenyűgöző szerkezet. “

“ Mint az egyik rész a filmben, ahol Simon odamegy Roberthez és a fülébe súg valamit, s úgy tűnik mintha a zenéről mondana valamit, de szó sincs erről, valójában valami viccet mesél neki… “

“ Még egy filmet kell készíteni róluk, mint egy perverz, mai modern Beatles-ről, mert számomra ok a tökéletes pop együttes és mégsem azok. Valami kétségbeejtően nincs rendbe velük. Nem hiszem azonban, hogy rossz filmet csináltam volna a Cure-nak, egyszerűen csak bennük van valami… “

A filmfelvételek befejezése után a zenekar Toulon-ba ment vakációra.

Robert: “ Katasztrófális volt. Kitudódott, hogy ott voltunk és napokig nem hagyhattuk el a hotelt. A helyi újság címlapján voltunk minden nap és ostrom alatt voltunk. Szar volt, hogy képtelenek voltunk anélkül kimenni, hogy az emberek oda ne jöttek volna mondván, hogy: «Te vagy Robert Smith.» Embertelen volt. “

Az együttes Jean Costa dragiugnani stúdiójába vonult vissza, ahol azokon a demokon dolgoztak tovább, amit eredetileg még nyáron, a londoni beethoven stúdióba állítottak össze.

Robert: “ A Head On The Door-t egyedül írtam otthon és az együttes interpretálta, mint ahogy azt egy zenekar tenné. Ezúttal azonban ragaszkodtam ahhoz, hogy a többiek adjanak nekem kazettát a saját zenéjükkel és mindegyikről 6 vagy 7 dalt kiválasztottam… “

“ Betettük és együtt meghallgattuk az összes kazettát, majd fogtuk a legérdekesebbeket és elkezdtünk dolgozni. Jean Costa stúdiójában demoztunk két hétig és igazán jól szórakoztunk. Egy focipálya volt a szomszédságban, s majdnem minden nap játszottunk a helybeliek ellen… "

“ Aztán áthajtottunk Miravalba és elkezdtünk felvenni napi egy számot, néha kettőt. Nagyrészüket első nekifutásra. Néhány órán át játszottuk mindegyik dalt amíg bele nem jöttünk, majd egyszerre felvettük és működött. Örömteljes, élvezetes volt. “

Boris: “ A Head On The Door elkészítésétől teljesen különböző érzés volt, mert annak ellenére, hogy azt még mindig egy jó albumnak tartom, különösebben nem szerettem amit játszottam rajta. Előre lejegyzett részleteket játszottam, míg ezzel ellenben itt én gondoltam ki minden részt. Lehetőséget kaptam arra, hogy kifejezzem a személyiségemet az együttesen belül “

Robert: “ 23 dalhoz írtam szöveget és ezek a legjobbak közé tartoznak, amiket valaha is írtam. Teljesen meglepődtem, mert általában elakadok, ezúttal azonban csak leültem minden nap írni és könnyen ment. Rendszerint egy londoni stúdióban küszködöm a szavak csiszolásán, ahol nagy a feszültség. A Miravalban azonban tudtam, hogy elegendő zenénk van egy dupla albumra és arra gondoltam, hogy: «Ha nem tudok elegendő szöveget írni, akkor csak egy szimpla album lesz» úgyhogy nem volt ok aggodalomra. “

“ Sok dalt a The Walk-hoz hasonlóan írtam. Mindegyiknek meg volt a hangulata és visszamenően áttekintettem amit addig csináltam. Némelyik dal még utal is olyan eseményekre amikről már írtam dalokat, ezúttal azonban sokkal messzemenőbben megragadják a lényeget. A Shiver And Shake-nek a hangulata megegyezik a Give Me It-ével, lírailag azonban szélesebb. Ugyanazzal az esettel foglalkozik, de minden más alkalmat amikor ahhoz hasonlóan érzek magába foglal. Összefoglalja azt. “

“ A How Beautiful You Are sokat köszönhet Baudelaire egyik elbeszélésének, arról, hogy az ember egészen közel érzi magát valakihez, hogy hozzá hasonlóan gondolkodik és ugyanazokban a dolgokban leli örömét, de hirtelen történik valami, ami arra kényszeríti, hogy belássa, hogy ez a személy másképp lát olyan dolgokat amik rendkívül fontosak a számára. S mégis ki tudnak jönni egymással. Szóval arról van szó, hogy senki sem ismer igazán senki mást vagy szeret igazán valaki mást a legtisztább értelemben, mert az teljesen lehetetlen… “

“ Témákat kiválasztani és dalokat írni róluk sokkal nehezebb feladat, mint «Nem vagyok valami jól ma» típusú számokat írni. Hangulatokról írni mindig jó, de az is jó ha valamit keményen megvizsgálunk, megtaláljuk és magunkévá tesszük a lényegét. “

“ Valójában olyan dalokhoz akartam szöveget írni amiknek a zenéjét a többiek írták, s jól sikerültek. Mint a Fight, aminek először a zenéjét írta meg Porl. Máskülönben én soha az életben nem írtam volna egy olyan számot. Porl három és Simon két olyan dala olyan dolgok a lemezen amiket a Cure azelőtt soha nem csinálhatott volna meg, mert én nem tudnék olyan zenét írni. “

“ A másik feltűnően eltérő dolog a dalokban a hangom. A The Top-on már elkezdtem megpróbálni megváltoztatni a hangom, annak ellenére, hogy azelőtt szentségtörésnek tartottam volna még csak megkísérelni is hogy másképpen fejezzem ki magam. A legtöbben azért változtatják meg a hangjukat, hogy még elfogadhatóbbá tegyék, szebbé vagy amerikaiasabbá, nagyon kevesen kísérlik meg bonyolultabbá vagy rosszabbá tenni éneklésüket. Én azonban arra gondoltam, hogy: «Miért ne?» így a Hot, Hot, Hot-on például úgy hangzik mint ahogy egy templomi énekes hangzik szerintem és a The Snakepit-ben úgy hangzok mint egy pszichopata… és mindez elég spontánul, élőben készült… “

A három hónap alatt amit a Cure Miravalban, egy mindentől távoleső stúdióban, Franciaország déli részén töltött, a felvételek a Kiss Me, Kiss Me, Kiss Me nevet vették fel és természetes módón egy dupla albummá fejlődtek.

Robert: “ Kételyünk egyedül a mások korábbi dupla albumainak a példája miatt volt. A pop történetében nagyon kevés sikerült jól – a Fehér album, az Electric Ladyland, a Prince album… Az Ummagummá-t jó albumnak tartom és Porl állítja, hogy van egy baba Led Zeppelin album is… mi azonban úgy gondoltuk, hogy a Kiss Me-ből két remek szóló lemez lenne, s mivel nem voltak gyenge számok nekiláttunk. “

A felvételek alatt a Cure időt szakított egy francia TV szereplésre. A Boys Don´t Cry-t mímelték, s nagy feltűnést keltettek azzal, hogy női ruhában és kifestve jelentek meg.

Robert: “ Sohasem próbáltam meg hasznot húzni egy image-ből. A francia koncerteken hihetetlen nagy számban érkeztek az emberek feketében, annak ellenére, hogy az együttes sohasem szerette a fekete viselését, ami csak egy kialakult mítosz… Ezért vágattam le a hajam amikor Amerikába mentünk, mert sokkal barátságtalanabbnak és agresszívabbnak akartam az együttest, mint amire az emberek számítottak. Elszántan akartam kinézni és ez egy létfontosságú húzás volt, mert ha egyszer olyan jelzőket mint, «édi»  látok megjelenni rólam úgy gondolom, hogy: «Ez el fogja baszni amit legközelebb csinálunk.» Úgy érzem ha egy magazinban azt írják, hogy: «Nem szeretné hazavinni?» az tönkretesz engem amikor azután a stúdióban valami olyat akarok énekelni aminek mondanivalója van. “

Decemberben a Cure újra szerződött a Polydorhoz a Fiction-ön keresztül, a már tulajdonképpen befejezett albummal. Robert pedig – társproducer – Dave Allennel a Bahamákra, a Compass Pointba ment kikeverni a lemezt.

A bejegyzés trackback címe:

https://cureous.blog.hu/api/trackback/id/tr821467399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.