Néhány interjú fogja mostantól színesíteni a Cureous blogot. Ezek az interjúk megtalálhatók máshol is az interneten, elsősorban a linkeknél ajánlott weboldalak között. Azért teszem fel ide is, hogy egyrészt ha én el szeretném őket olvasni, akkor egy helyen tudjam az összes Cure-hoz kötődő érdekességet; és hát persze remélem, hogy sokaknak még újdonság erejével is hathatnak ezek a beszélgetések.

---------------------------------------------------------------------------------------

Sztárok négyszemközt: Robert Smith  - "Már nem látok olyan sötéten, mint korábban"

K: Hogyan sikerült összehoznotok a Kiss Me Kiss Me Kiss Me albumot? 18 dal egy csapásra, ez a Cure számára egy igazi csoda.
RS: Csoda? Úgy gondolod? Számomra ez az album egy jó munka. Több nem. Megvoltak a jó dalok, összesen 36, a megfelelõ hangulat. Így aztán minden nagyon lazán ment. Hiszed vagy nem, alig több mint egy hétre volt szükségünk a felvételekhez. És a napokat fõként sétálással és hülyéskedéssel töltöttük. Aztán késõ este talán egy vagy két órán keresztül készítettük a felvételeket, miután 10 órán keresztül csak a hülyeséget csináltuk.
K: Tehát semmi esetre sem erõltettétek meg magatokat. Még mindig úgy hangzik, mint egy csoda, mert hiszen az album tényleg remek lett …
RS: Néhány dalt pontosan csak egyszer játszottunk, és azzal az kész is volt. Az együttes az utóbbi idõben szorosan együtt volt. Tényleg igazán boldog vagyok vele. Elsõ alkalom, hogy nincs már az a bizonyos magányos küzdõ érzésem, hanem egy együttes részének érzem magam.
K: Hol vettétek fel a lemezt?
RS: Egy kis dél-franciaországi fészekben, amelynek neve Mirabelle. Azért jöttünk ebbe stúdióba, mert annak állítólag olyan keverõpultja volt, amilyet én elképzeltem. Ott is volt, de nem mûködött. De volt ott még valami: a stúdiót szõlõdombok vették körül és az egész pince tele volt palackokkal. Rögtön beköltöztünk és a padlón aludtunk hálózsákokban. Hihetetlen volt.
K: Sokat ittatok Mirabelle-ben?
RS: Igen, ezt sajnos el kell ismernem. Egy kicsit több volt mint szokásos. A bornak nagyon jó íze volt, és egész idõ alatt nagyon rákaptunk. A menedzserünket hazaküldtük. A lemez miatt senki sem aggódott. Néha, ha volt kedvünk, kezünkbe vettük a hangszereket. Egymás után így vettük fel az egész LP-t. Minden meglehetõsen spontán történt. Csak a „Hot Hot Hot!!!" és a „Hey You!" voltak már elõtte is rendesen kidolgozva.
K: Alkoholista vagy?
RS: Szenvedélyem minden lehetséges, néha az alkohol is.
K: Sorolj fel még néhány dolgot, amelyek a szenvedélyeid közé tartoznak!
RS: Gyors autók, fekete éjszakák, a feleségem és a Legfontosabb – a szenvedés.
K: Ezt nem gondolod komolyan.
RS: Dehogyisnem, hiszen ismersz.
K: Tehát te egy igazi szörny vagy. Zártak már be téged?
RS: Én magam csinálom ezt. Ehhez nincs szükségem ajtóra zárral. Néha egyszerûen bezárva érzem magam, akkor is ha kint állok az esõben. Bezárva a fejembe, az életembe. Nem vagyok vallásos, ezért nem tudok sok értelmet találni az életben. Mindenesetre ma már nem látok olyan sötéten mint korábban. Õszintén szólva, néha még tetszik is nekem az életem. Sokmindent lazábbnak látok mint három éve. Mirabelle-ben azonnal befejeztem az ivászatot, miután az autómat totálkárosra törtem. Simon és én egy este egy összkerékmeghajtású Ladában (NIVA – ford.) egy dombon mentünk át. Hirtelen nem volt meg az út folytatása. A kocsi egy métert zuhant és aztán a tetejére állt. Kész csoda, hogy nem történt semmi bajunk. Ezzel egy csapásra kikúráltam magam a vörösborból.
K: Mi a mondanivalója a ritka pszichedelikus hangzású "Snakepit" címû számnak? Valamiféle drogos hallucinációt dolgoztál fel benne?
RS: Nem sokkal rosszabbról van szó benne! A dal egy számomra szörnyû élményt ír le: kb. 8 hónappal ezelõtt mentem utoljára szórakozni. Akkor eljutottam egy klubszerûbe és hirtelen egy csapat lány ugrott a nyakamba, akik a bõrömhöz akartak érni. Tényleg úgy tûnt, mintha valami kígyóverembe estem volna. És ez nem hallucináció volt, ez a valóság volt. Iszonyú. Azóta nem voltam este Londonban szórakozni. A klubnak is „Snakepit" vagy valami ilyesmi volt a neve, legalábbis az emlékezetemben.
K: Az LP-n azonban tömkelegével vannak szerelmesdalok. Így nem is látszanak a lányok olyan kellemetlennek számodra.
RS: Ezek szerelmesdalok, ahogy helyesen mondod is, de nem ilyen lányok utáni kiáltozás. A legtöbbjüket el is felejtheted, nincs semmi a fejükben és a második pillantásra a felszín alá még csak egy kis szex sem. Szerelmes vagyok és vágyom a szerelem után. A szerelmet nem lehet megkapni, a totális, õrült szerelem csak a fantáziában létezik.
K: Kibe vagy belezúgva? Hús-vér ember?
RS: Igen, ez a feleségem. Már évek óta együtt vagyunk. De csak az utóbbi idõben jutottak oda a dolgok, hogy már el is tudjuk viselni egymást. Most már tényleg együtt élünk, egy házban. És ott igazán otthon is érzem magam. Ilyesmit régebben el sem tudtam volna képzelni.
K: Van valami a Cure-on kívül, ami elvarázsol, amivel az idõdet töltöd?
RS: Nem, az együttes minden idõmet igénybe veszi. Mióta a Cure létezik, az évek úgy telnek, mint a hónapok. Az egész idõ, egyszerûen rohan…
K: De jó csomót is alszol…
RS: Ha összeszámolnánk, nem lenne több, mint bármely embernél. Vannak idõszakok, amikor 16-20 órát alszok egy nap. Azt hiszem azért, mert mindentõl felfordul a gyomrom. Ezzel szemben utána hetekig nincs kedvem lefeküdni. Olyankor legfeljebb a reptéren egy padra lebukok vagy elszundítok a pékségnél a sorban állás közben.
K: Félsz az öregedéstõl?
RS: Igen, szörnyen félek. De máig egyetlen szert sem találtam az öregedés ellen. Nem akarok meghalni. Nem akarok öreg és csoszogós lenni. Mindenekelõtt nem akarok reszketeg vénemberként a színpadon állni, ha már a gitárt sem tudom tartani. De már ezt mondtam 10 évvel ezelõtt is. Akkoriban egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy 25 éves legyek. Most már majdnem 30 vagyok és a régi Cure-rajongók már a gyerekeikkel jönnek a koncertre. Inkább nem gondolok rá.
K: De amíg megöregszel, még van egy jópár éved.
RS: Gondolod te! Az öregség nem egycsapásra jön. Lassan elkapja a torkodat, sokunknál már elég korán, talán még húsz éves kor elõtt és lassan nyomul elõre. Csak nagyon lassan veszed észre. Egy reggel szurkálást érzel a szívedben. Vagy elmegy a kedved az ajzószerektõl, mert még rosszabbul érzed magad tõlük. Észreveszed, hogy óvatosabban szaladsz le a lépcsõn, mert félsz, hogy elesel. Hirtelen észreveszed, hogy súlyt szedsz fel, ha nem figyelsz arra, mennyit eszel vagy hogy egy lányt megcsókolsz és ugyanebben a pillanatban azt kívánod, hogy messze legyél onnan és nyugodtan hagyjanak. Ezt hívják megöregedésnek, messze korábban, mielõtt az elsõ fogaid kiesnének. És ez már megtörténik, mielõtt 30 éves leszel.
K: Van valami, amiben nem találsz kivetnivalót?
RS: Igen, a foci. Ebben még eddig semmi sem zavart azonkívül, hogy többnyire más cipõt kell felhúzni hozzá.
K: Érdekel a politika?
RS: Egy szomorú rész, de égetõen érdekel. Azt hiszem, meglehetõsen baloldali vagyok, de nem ismerek egyetlen pártot sem, amelyet tényleg tiszta lelkiismerettel támogatnék. A pártokban csak nyárspolgárokat találni összegyûlve. Nincs ember, akinek elegendõ fantáziája lenne, hogy valamit tényleg megváltoztasson.
K: A számtalan jótékonysági projektben, kezdve a Band Aid-tõl a Ferry Aid-ig soha nem lehet látni a Cure-t. Miért nem?
RS: Ez valahogy nem az én stílusom. Ha megkérdeztek volna bennünket, hogy fellépnénk-e a Live Aid-en, világos. Természetesen valakinek meg kell tennie és minden tisztelet annak, amit Bob Geldof a színpadra vitt. De egy ilyen esetnél nagyon furcsának találnám magam. Valahogy, mintha az embereknek folyamatosan a fülébe kiabálnám, figyeljetek ide, én tényleg egy nagyon fasza fickó vagyok. Meg kell azonban mondanom, hogy a Cure a kulisszák mögött meglehetõsen sokat tett más emberekért. Ha minden együttes ennyit tett volna, sok remek dolog születhetett volna meg.
K: Egy rakás pénzt kereshetsz, mit csinálsz vele?
RS: Megpróbálok újra megszabadulni tõle. Számomra a pénz szörnyû. Mindent megveszek magamnak, amit akarok, tehát néha egy új autót is. Az autóvezetés a kedvenc elfoglaltságom. Ruhára nem sokra van szükségem. A cipõmet addig hordom, amíg el nem veszítem vagy szét nem esik. Mindannyian sokat forgatunk vissza az együttesbe. Technikailag mindig teljesen a szinten vagyunk.
K: Szoktál néha nyaralni?
RS: Igen, de nagyon ritkán. Szívesen utazom.
K: Hogy tetszik neked az USA-ban?
RS: Júniusban megyünk oda turnézni. Remek ország, sok hely és csodálatos természet. De kultúrálisan az USÁ-t meglehetõsen kiszáradtnak találom. Egyetlen más országban sem találtak volna ki olyasvalamit, mint ezt a hülye MTV-csatornát, amely az embereknek egész nap rogyásig ugyanazokat a videókat játsza. De a legrosszabb hely, ahol voltam, a Bahamák. Nassauban a szalagjainkat újra akartuk keverni, de nem tudtam ott dolgozni. A klíma párás és forró, elviselhetetlen. És aztán ott vannak azok a csillogó dollárhomlokzatok a városban. Emögött pedig szegénység és egy abszolút lerobbant ország bújik meg. A dalok, amelyeket ott kevertem, annyira együgyûen hangzanak, hogy az egész munkát Brüsszelben meg kellett ismételnem…

Forrás: Bravo 1987. május
Fordította: closedown

A bejegyzés trackback címe:

https://cureous.blog.hu/api/trackback/id/tr91486578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cartman 2009.11.04. 20:13:14

88-ban házasodtak össze Maryvel, ehhez képest már egy 87-es interjúban is a feleségének nevezi... :)

closedown 2009.11.05. 10:12:14

@Cartman: Valóban "meine Frau"-nak nevezi meg Mary-t, amit éppenséggel lehetne akár úgy is fordítani, hogy a "nőm" vagy "asszonyom", más kérdés, hogy akár házasságkötés nélkül is nevezheti a másikat valaki feleségének úgy mint nevezheti a másikat idegennek az összetartó papír ellenére is.

closedown 2009.11.05. 10:15:00

Szigi ez az Index-en anno felajánlott fordítás? Mert az a Tomcat az én vagyok most már régóta Closedown. És újabb jó ötletnek tartom, hogy ezeket is felrakod. Meg köszönöm is a fordító megemlítését is.

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2009.11.05. 10:18:03

@closedown: ez az interjú sok mással együtt a gépemen volt már régebb óta, nem tudom pontosan, hol szereztem be őket. Köszönöm szépen akkor ezúton is a munkádat!:) Sőt, amennyiben esetleg vannak más Cure-témájú interjúid is, szívesen felrakom azokat is.

closedown 2009.11.05. 10:23:58

Van nekem is egy ötletem. Nagyon-nagyon érdekes, hogy egy-egy dal milyen gondolatokból vagy benyomásokból született. Van nekem egy gyűjteményem, Inspiration címmel, de sajnos ez a KMKMKM dalokkal véget is ér.

És össze lehetne gyűjtögetni azt is, hogy mely számok milyen direkt v. indirekt hivatkozásokat tartalmaznak. Gondolok itt pl. How beautiful (Baudelaire), At night (Kafka), The drowning man (Mervyn Peake) stb. Van jópár, ami elég ismert, de szerintem biztos vannak kevésbé ismertek is.

closedown 2009.11.05. 10:26:49

@Szigi.: Van egy pár, meg egy pár szkennelt is, aztán van még cseh nyelvű is, aminek jó lenne ismerni a tartalmát, akkori kiadás, amikor a Cure 1990-ben először járt Prágában és szerintem elég jó koncertet adhatott. Majd átnézem őket.

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2009.11.05. 10:26:51

Nagyon jó ötlet. Ha gondolod, küldd el a szigi101 kukac freemail pont hu-ra, és szívesen felteszek minden ilyesmi adatot, természetesen a szerző megjelölésével.

Cartman 2009.11.05. 20:11:18

@closedown: a "meine Frau" inkább jelent "feleségem"-et, mint bármi mást, de ha jól értem, akkor németről lett magyarra fordítva. Gondolom eredetileg angolul ment az interjú, lehet, hogy az angol-német fordítás csúszott el. Nem mintha különösebb jelentősége lenne az egésznek :)