Üvegszendvics, 1978

2009.09.29. 15:29

Folytatjuk az Üvegszendvicset. 1978: az Easy Cure nevet változtat The Cure-ra; feltűnik a színen Simon Gallup, Porl Thompson először kerül ki a csapatból, feltűnik a híres producer, megjelenik az első kislemez, és hőseink belevetik magukat a rock'n'roll-életbe: Lol összehány mindent a szállodában, egy másik alkalommal pedig lepisili Billy Idolt.

----------------------------------------------------------------------------------------

1978 januárjában az Easy Cure, Trevor Vallis gyártásvezetővel, újabb demo felvételeket készített a PLS stúdióban, a Hansa-nak.

Robert: egy csomó régi számot adtak nekünk átdolgozásra. Nem tudtuk elhinni. 1978 volt és azt hittük, hogy az új számainkat játszhatjuk, és mindössze annyit akartak tőlünk, hogy elavult, banális rock ‘n’ roll számokat dolgozzunk át...”

Emellett még azt mondták, hogy ‘ez egy híres gyártásvezető, ez az utolsó esélyetek, fiúk!’, úgyhogy bementünk, és felvettük a ‘Plastic passion’-t, az ‘I just  need myself’-et, a ‘Rebel rebel’-t, és a ‘Smashed up’-ot (a legrosszabb számot, amit valaha is felvettünk). A nap egyetlen említésre méltó eseménye az volt, hogy Lol-t elütötte a busz. Pár órát azzal kellet töltenünk, hogy állva tartottuk, és konyakot öntöttünk le a torkán egy bárban. A nap hátralévő részét vérzéssel és dobolással töltötte. Szar volt.”

Valójában utáltam azokat a számokat, amiket csináltunk, és még ha el is fogadra volna őket a Hansa, akkor sem fejeztük volna be a felvételeiket.”

Február 9.-én az Easy Cure ismét a Rocket-ban lépett fel, az előzenekar ezúttal egy helyi punk banda, a Lockjaw volt, amiben Simon Gallup gitározott.

Robert: "igazán hardcore-ok voltak, teljesen a Clash-hez hasonlítottak, míg mi a Buzzcocks-hoz hasonlóan dallamosabbak voltunk. Minden számuk nagyon gyors volt és ez volt az egyetlen alkalom, amikor a Rocket-ban felléptek, mert darabokra szedték a helyet. Csak azért játszhattak, mert már egy lemezük megjelent, és mi azt mondtuk, hogy egy menő együttes voltak.”

Simon: Lolt tulajdonképpen az iskolából ismerem, egy lányismerősömmel járt, aki azt terjesztette róla, hogy nagyon kemény srác. Ha az utcán szembejött velem, átmentem a túloldalra.”

Március 29.-én  az Easy Cure megszakította kapcsolatát a Hansa céggel, miután az visszautasította a ‘Killing an arab’ kiadását. Robert okosan biztosította, hogy minden eredeti dal szerzői joga visszaszálljon a zenekarra. Áprilisban ismét a Lockjaw-val játszottak a Redhill-ben.

Robert: "Simon-nal egészen addig csak köszöntünk egymásnak, akkor azonban egy igazán jó estét töltöttünk együtt. Délután 5-től hajnali 2-ig ittunk, s jó barátok lettünk.”

Április 17.-én Robert ismét új hangszerekbe fektetett be.
Robert: megvettem az ideális felszerelésemet, egy Bon Tempi orgonát, egy TOP20 gitárt, és egy kis WEM erősítőt. Elvis Costello ‘my aim is true’ albumának a hangzása. Egészen olcsó volt és én ugyanazt a hangzást akartam.”

Május 3.-án Porl kivált a zenekarból.

Robert: „a dalok egyre határozottabbá és egyszerűbbekké váltak, s megundorodtam Porl szólógitárjától. Megpróbáltam rávenni, hogy akkordokat játsszon, de nem volt kedve hozzá. Az egész még bonyolultabbá vált, amikor elkezdett a nővéremmel járni, mert amíg mi a szüleim távollétében próbáltunk, addig ő máshol volt a testvéremmel. Emlékszem, elhatároztuk, hogy ezt meg kell beszélnünk, úgyhogy Lol, Michael, és én valamilyen okból kimentünk a melegházba, s 36 fokos hőségben, izzadva tárgyaltuk meg az együttes jövőjét. Elhatároztuk, hogy néhány hétre leállunk a próbákkal, s amikor majd újrakezdjük, egyszerűen csak nem fogunk szólni neki. ”

Porl: „ A zene változóban volt, és én, aki gyors gitárosként voltam ismert, a punk megjelenésével elavulttá váltam. Ezért döntöttem úgy, hogy valami mást csinálok. Elvégeztem egy művészeti tanfolyamot az egyetemen, és két Roxy Music stílusú együttesben játszottam. ” (Exotic Pandas és az  A Lifetime Of Trials )

Robert: „ Az Easy Cure-t mindig is kissé hippisnek, kissé amerikaias hangzásúnak, egy kicsit kaliforniásnak éreztem, és gyűlöltem… Minden más együttes neve, amit szerettünk, The-vel kezdődött. A The Easy Cure azonban hülyén hangzott volna, ezért ahelyett csak The Cure-ra változtattuk…ami szerintem sokkal jobban hangzott. ”

Május 27-én az új, háromtagú Cure a Chesnutba – egy kis sussex-i stúdióba – ment egy nyolccsatornás demo-felvételt készíteni. Az eseményt Simon bátyja támogatta anyagilag. Kevesebb mint ötven fontért – beleértve a sör árát is – felvették a Boys don´t cry-t, az It´s not you-t, a 10:15-t, és a Fire in Cairo-t. A kazettát egy levél és egy fotó kíséretében elküldték az összes jelentős lemezkiadó társaságnak.

Robert: „ Lol kémikusként dolgozott, a laboratóriumban ült, és nem csinált semmit sem. Michael egy elmegyógyintézetben dolgozott portásként, o gurította ki a halott tetemeket reggelenként. Nekem pedig tele volt a tököm azzal, hogy segélyen éljek. Ezért csináltuk és küldtük szét a kazettákat. ”

Mialatt a válaszokat várták, egy különleges koncertet adtak július 9-én, a Rocket-ban. Az előadás az „ eltávozott siratása ”címet kapta.

Robert: „ Sokan azt mondták: „ vissza kell vennetek Porlt, nélküle se gitárszóló nincs, se zene. ” Ezért adtunk egy koncertet, ahol azt az előre felvett kazettát használtuk, amit otthon készítettem egy orgonával, egy dobgéppel, és egy egyházi zenével. Egy negyven perces szeánszot tartottunk a pubban, óriási volt! Egy darab fát szögeltem a gitáromhoz, hogy keresztet csináljak belőle, papruhát viseltem, és egy Cabaret Voltaire-s háttérfüggönyünk volt. ”

„ Az egészben az volt a legjobb, hogy Porl is eljött egy szakadt esőkabátban és sapkában álcázva, s mi ezt az előadás végéig nem is tudtuk. Egészen addig, amíg fel nem jött a színpadra, és egy korsó sört öntött Lol fejére. Abban a pillanatban barátok lettünk újra. ”

Július 14-én a Cure Brightonban játszott a Lockjaw-val. Öt nappal később pedig Robert egy egyhetes bulit tartott az összes helyi punknak, a szülei házában, amíg azok nyaralni voltak. A postát minden nap várták.

Robert: „ A Polydor kivételével minden egyes cég visszautasított minket. ”

Chris Parry, aki egy sikeres dobos volt Új-Zélandon, 1969-ben Londonba költözött. Levizsgázott áruforgalmazásból, és a Phonogram lemezkiadó nemzetközi osztályán dolgozott 5 hónapig. 1974-től pedig a Polydor lemezkiadónál helyezkedett el.

Parry: „ Számomra nyilvánvaló volt, hogy nagy dolgok történtek. Összejöttem Caroline Coon-nal, és együtt pörögtünk. A legdurvább előadásokat láttuk. A lemezkiadóktól én voltam az első ezeken a helyeken, és a kanadai lemberdzsek dzsekimben, szakállasan, teljesen kiríttam. ”

„ Láttam a Pistolst, a Clasht, a Siouxsie-t…valamiért mégis a Polydor nem érezte érdemesnek szerződtetni őket és az első kettő valaki másé lett. ”

Chris Parry beszélte rá a céget a Siouxsie and The Banshees szerződtetésére. Ahogy azonban az A&R egyre nagyobbá vált és az előrelépés lehetősége is egyre csökkent, úgy lett csalódott és saját kiadó beindításán kezdett gondolkodni.

Parry: „ A demokazetták zsákszámra jöttek a Polydorhoz, és minden péntek este felmartam egy csomót belőlük. Szóval egyik vasárnap este a sportoldalak átfutása közben egyszer csak azt hallottam: drip, drip, drip! – s gondoltam ez nem rossz. Újra lejátszottam a szalagot, és a 10:15 és a Boys don´t cry tényleg jók voltak. Emellett még ösztönzött a háromtagú felállás is, az hogy egy kicsit elszálltak voltak, az, hogy ez a kazetta egy isten háta mögötti helyről jött, és még senki sem tudott róluk… Írtam nekik egy levelet, hogy vegyék fel velem a kapcsolatot. ”

Augusztus 10-én találkozott a Cure Chris Parry-vel.

Robert: „ A Polydor levele volt az egyetlen jó amit kaptunk, ezért természetesen felhívtam őket. Parry megkérdezte, hogy játszanánk-e Londonban, és azt mondtam, hogy nem, először csak találkozhatnánk és beszélhetnénk. Hülyeség lett volna, ha elbasszuk az első londoni koncertünket a saját közönségünk nélkül, ezért egyeztünk meg abban, hogy a Polydornál találkozunk vele. ”

Lol: „ Olasznak nézett ki, egészen nyájasnak, mint egy bank-menedzser. Egy pubba mentünk, s mialatt velünk beszélt, ész nélkül öntötte a cipőjére a sört. Akkor döntöttünk úgy, hogy o a mi emberünk, olyan valaki, aki képes teljesen leégetni magát. ”

Parry: „ Az irodámban találkoztunk. Bejöttek, és az első perctől kezdve tetszett, ahogy kinéztek. Smith lélegzetelállító volt a magas csípőjű nadrágjában s örömmel tudtam meg, hogy o az énekes. Megismerkedtünk néhány ital mellett. Megittam pár üveggel, egy kicsit fel is borultam, amit nagyra értékeltek. ”

Robert: „ Egy igazán kellemes délután volt. Keményen bepiáltunk. Galambszaros volt a válla. O volt az első ember a zeneiparban akit úgy ismertünk meg, hogy nem játszotta meg magát. Úgy tűnt, hogy élvezetből csinálta. ”

„ Emlékszem, egy cigányasszony egy hatalmas növényt tolt talicskában a Stratford téren, és ő egyszerűen csak azt mondta: „ mindig is ilyen növényre vágytam. Elnézést asszonyom, mennyiért adná el ezt a virágot? ”

A nő 15 fontot mondott, és ő azt mondta: „ adok érte 12 fontot! ” és odaadta a pénzt. Azt hittük, hogy ugrat minket, de ő csak állt ott azzal a hatalmas növénnyel, aminek rózsaszín virág volt a közepén, s mosolygott mint egy idióta. Mikor hazavitte, akkor vette csak észre, hogy a rózsaszínű virág mű volt, úgy volt csak rátűzve. ”

„ Azt mondta: „ nem adhatom nektek a világot! ” amikor megértettük, hogy valójában a saját kiadójához akar minket szerződtetni, magától értetődően kissé csalódottak voltunk. Mi azt hittük, hogy a Polydorhoz szerződünk le. Az elképzelései – miután részletesen kifejtette őket – nem is hangzottak rosszul. ”

Parry: „ Mindannyian vidám és okos emberek voltak. Kedveltem Dempsey felfedezetlen, angolos humorérzékét. Lol itt-ott közbeszólt, az azonban nyilvánvaló volt, hogy Robert volt a vezető. Neki volt álláspontja a dolgokról, s a többieknél jobban ki is kérdezett. ”

Parry úgy döntött, hogy megfogadja Robert tanácsait, és megnézi a zenekart megszokott környezetében. Ezért augusztus 27-én elment a redhill-i Lakers hotelban adott koncertjükre.

Robert: „ Miután meghallgatott minket, átmentünk egy másik pubba ( Home Cottage ), ahova a koncertjeink után járt mindenki, mert iszonyúan erős sörük volt. Még többet beszélt az új kiadóval kapcsolatos gondolatairól, arról, hogy régóta keres már egy zenekart, akivel beindíthatná. Tudni akarta, hogy készek vagyunk-e vállalni a kockázatot, mert egyébként leszerződtet minket közvetlenül a Polydorhoz. Nos, addigra mi már jól meggondoltuk, és eldöntöttük, hogy jobb lenne egy independent kiadónál lennünk, kényelmesebb lenne. Szerintünk a Polydor megpróbált volna agyonreklámozni minket. Hansa-beli tapasztalataink után elhatároztuk, hogy leszerződünk a Fiction-höz. ”

„ Eredetileg Night Nurse-nek hívta a kiadót, de mi megmondtuk, hogy amíg ez a neve, addig nem írjuk alá a szerződést. Ezért 18-ra változtatta, ami ugyanúgy használhatatlan volt. „ Mi lesz ha húszévesek leszünk? ” kérdeztük tőle. Így lett Fiction. ”

Szeptember 13-án írta alá a hathónapos szerződést Parry kiadójával a Cure. 17-én pedig Parry elhozta Adrian Thrills-t, a New Musical Express újságíróját az együttes lakers-i koncertjére.

 Parry: „ Élvezte egy kicsit, de nem indult be rájuk úgy, mint azt vártam. Én tényleg kivételesnek tartottam őket. ”

Szeptember 20-án Parry – aki megmagyarázhatatlan okból felvette a Bill becenevet – a négyes Morgen stúdióba vitte a zenekart. Másnap reggel fél hatig befejeztek öt felvételt: Killing an arab, 10:15, Fire in Cairo, Plastic passion, és Three imaginary boys.

Lol: „ Annak idején még mindig dolgoztam, úgyhogy betegséget kellett színlelnem. Azt mondtam, hogy megégettem a fenekem. Később a hazugságomért tényleg megtörtént. ”

Parry elhatározta, hogy a bandának tapasztalatszerzésre van szüksége, és két estére szerződtette őket a Wire-rel. Október 5-én a Kent Egyetemre és 6-án a London Politechnikumba.

Robert: „ Sokkal jobbak voltak nálunk, le voltam döbbenve. Fehér fényeket használtak, fekete-fehérbe öltöztek, a zenéjük pontos, drámai és erőteljes volt. Abba az irányba akartunk fejlődni, keményebbé válni, mert hozzájuk képest gyengék voltunk. ”

„ Emlékszem nagyon idegesek voltunk, mert ez volt az első igazi koncertünk. Hazafelé egy falnak ütköztünk a mikrobuszunkkal, és majdnem lefejeztük magunkat. ”

„ Másnap este nem értünk oda a fellépés helyszínére. Egy Phil nevű srác vitt el minket a mikrobuszán, ami aztán lerobbant s várnunk kellett amíg valaki jött és megjavította. Így csak fél kilenc körül értünk oda a koncertre, túl későn, a Wire már a színpadon volt. Megkérdeztük, hogy játszhatnánk-e utánuk, de azt hitték, hogy csak direkt csináltuk és nem engedték meg. ”

„ Emlékszem, Bill teljesen kiakadt. Azt mondta: Ezt nem tehetitek meg mert mások sem fognak titeket szerződtetni. ”

Parry: „ Nem volt valami jó a kedvem. Átmentünk a szemben lévő kocsmába, és arról kezdtek el beszélni, hogy profik akarnak lenni, fizetést akarnak. Beleegyeztem, hogy kapnak kb. 25 fontot hetente. Gondoltam, a fenébe is, miért ne? Egy újabb jelentős elhatározás az alkohol hatása alatt. ”

Michael: „ Lol is, én is, dolgoztunk. Én még mindig portás voltam egy elmegyógyintézetben. Lol otthagyta a főiskolát és úton volt afelé, hogy kémiai kutatóvá váljon. Nem volt túl sok pénz, de legalább értelmet adott annak, hogy minden időnket az együttesbe fektessük. ”

Október 12-én azzal az elgondolással tértek vissza a Morgan stúdióba, hogy elég anyagot vegyenek fel az első nagylemezhez.

Robert: „ Szünet nélkül, 2 napon és 2 éjszakán át vettünk fel, és 14-én reggel nyolckor értünk haza. Némelyik dal nem úgy sikerült, mint ahogy akartuk, mert a felvételi részbe semmi beleszólásunk nem volt. Bill ijesztően akarta a hangzást formálni. Beszervezte Mike Hedges-t hangmérnöknek, mert valaki fiatalt, előítéletek nélkülit akart. ”

„ Rengeteget vitatkoztunk. Nekem tetszett a demo felvételünk producelése, ami miatt végül is szerződtetett minket. Ő azonban hajthatatlan maradt, és mivel ő fizetett, tehetetlenek voltunk. ”

„ A killing an arab-ot, a 10:15-t, és a boys don’t cry-t bírtam, de az object-et gyűlöltem és elégedetlen voltam, mert egészen addig mindent magunk csináltunk, és ő még mindig egyfajta kívülálló volt, aki átvette az irányítást. Hedges nekünk adott igazat, mégis közvetített, és mérsékelt az ő sajátságos stílusában. ”

Parry: „ Volt egy elgondolásom a producelésről. Ez egy 3 tagú zenekar volt, s ahelyett, hogy megcsináltuk volna, hogy úgy hangozzék, mint egy öttagú – mint ahogy a Jam-mel csináltam – ezt egészen másképp akartam, megfoghatatlannak, áttetszőnek, teljesen leegyszerűsítettnek. A szövegeket bírtam, Robert hangja is tetszett, és meg voltam győződve arról, hogy az ócska punk után az emberek akarnak valami misztikusabbat is. ”

„ Inkább névtelenségre ítéltem volna a kiadót, minthogy egy újabb 3 akkordos szemetet forgalmazó cég legyen. Roberttel szemben egy előnyöm volt: tisztában voltam azzal, hogy mit akartam, míg ő csak azt tudta, hogy mit nem akar. Sokat vitatkoztunk, barátságtalanná vált, s mivel akkor én is ingerlékenyebb voltam mint ma, én is megsértődtem. Gondoltam, a pokolba is, éppen elég gondom van összehozni a kiadót enélkül is, miért nem tudják megérteni, hogy csak jót akarok nekik? ”

Hedges: „ A zenekar nem egészen tudta, hogy mi történik. Chris kivételével mindenkinek minden újdonság volt. Robert tudta, hogy mit akart, de nem tudta kifejezni azt. Nagyon kevés technológiát használtunk. Robert csak az öreg Top 20 gitárját – ami 20 fontba került a Woolworthban – és az olcsó HH erősítőjét – ami a legjobban torzít a világon – akarta használni. ”

Parry: „ Nem akarta lecserélni az erősítőjét. Egyszer késő estig vitatkoztunk emiatt. Szerette a hangzását, az rendben van, de egyes dalokhoz nem illett, és végül is a three imaginary boys gitárszólója után darabokra esett. A 20 fontos gitárjától sem akart megválni, és én arra gondoltam, itt állok, pénzt fektetek be egy olyan pali lemezébe, aki senkire sem akar hallgatni. ”

„ Elérhettünk volna a Kinks-hez vagy a Stones-hoz hasonló kemény hangzást, nemzetközileg azonban nem lett volna sikere. Tudtam, hogy a szar punk nem fog túljutni Anglia határain, úgyhogy kijelentettem: rendben van, ha egy punk banda akartok lenni, teljesen gyászossá és zajossá amivé válni fogtok, ha továbbra is ezt a felszerelést használjátok, amitek van, akkor lehettek. A kiadótól azonban ki lesztek rúgva. ”

„ Ha Robert tehetetlennek érezte magát velem szemben, teljesen igaza volt. Nekem is voltak még más gondjaim is. Nehéz volt egy rendes előadást összehozni, mert Lol egy szeszélyes dobos volt, és csak akkor tudott jól játszani, ha a hangulata is jó volt. Dempsey is rosszul játszott. Ma lehallgatva, az a véleményem, hogy a lemez tele van hibákkal. ”

Október 25-én a Cure a Young Bucksok előzenekaraként lépett fel a Windsor kastélyban. Éjszakára visszatértek a stúdióba.

Robert: „ Az volt az a koncert, ahol Bill kitalálta, hogy változtathatnánk az image-ünkön. A fellépés előtt kijelentette, hogy rendbe kell magunkat hoznunk, és mi azt gondoltuk, hogy túl messzire megy most már el, még a kinézetünket is meg akarja változtatni. Később a stúdióban Dempsey idegbeteg volt, részeg, pedig még soha nem rúgott be. Nem tudott játszani, ahhoz azonban ragaszkodott, hogy a játéka elfogadható volt. Megdöbbenésemre azt állította, hogy mi estünk ki Lollal állandóan a ritmusból. ”

„Ez kétségeket támasztott bennünk. Bill legalább a koncert végéig várhatott volna a mondanivalójával. Annyi előnye volt az egésznek, hogy adott nekünk pénzt ruhára. ”

Parry: „ Dempsey szarul nézett ki és ezt meg is mondtam neki. Arra gondoltam, hogy teli voltam hittel és odaadással a zenekar iránt, és ők csak feltámolyogtak a színpadra iszonyatosan elbaszott kinézettel. Tetszett az álláspontjuk, hogy nem engedtek egy stílust magukra erőltetni, mégis azt gondoltam, hogy ezek a srácok iszonyú szakadtak. A zene óriási, ők azonban szarul néznek ki. ”

Michael: „ Robert minderről hallani sem akart. Lehet, hogy vett magának vastagtalpú punk cipőt vagy valami mást. Én vettem magamnak néhány ijesztő ruhát. Az egyetlen image-ünk egy bőrkabát volt, ami egy vagányé volt, akit mindannyian ismertünk. Valahogy Lolhoz került és hordani kezdte. Robert is viselte néha. ”

Az elkövetkezendő 2 hónapban egymást követték a fellépések, amik Parry keményítési módszerének a részei voltak. November 24-én kezdtek el egy iskolai fellépés-sorozatot a Generation X előzenekaraként. Minden előadás után visszahajtottak Parry watfordi házához, ahol a földön aludtak.

Robert: „ Emlékszem, amikor megérkeztünk High Wycombe-ba, és egy pali megkérdezte, hogy használjuk-e majd a lámpákat, arra gondoltam, hogy nyílvánvalóan szükségünk van a lámpákra, mert anélkül senki sem láthatna minket, így igennel feleltem. Aztán megkérdezte, hogy az erősítőt is használjuk-e, amire ismét igennel válaszoltam. 25 font, mondta, és én azt kérdeztem, hogy csak ennyi? Azt hittem, úgy értette, hogy ha az erősítőt és a lámpákat is használjuk, akkor csak 25 fontot tud fizetni nekünk. Csodálkozva tekintett rám, s hirtelen megértettem, hogy nekünk kellene fizetnünk. Megmondtam neki, hogy nincs pénzünk, összesen 15 fontunk volt  benzinre, és más hazafelé szükséges kiadásokra. Csak annyit mondott, ha nincs 25 font, akkor nincs se világítás se erősítő. Rendben van, akkor nem használjuk őket – feleltem. ”

„ Velünk volt 2 Yamaha A-40-es, amikkel a kocsmában erősítettünk, amiket monitornak akartunk használni. Nekem volt egy HH keverőm, amivel mindig én kevertem a színpadon, valakinek a segítségével a nézőtérről, aki jelzett nekem, hogy több basszust vagy kevesebb éneket nyomjak. Úgyhogy kigördítettük a cuccot, és mindkét oldalunkon egy sima lámpával játszottunk. ”

A palik akik a fényt és a hangzást keverték a Generation X-nek, vagánynak tartották a reakcióinkat. Így másnap este odajöttek hozzánk és felajánlották az erősítők és a világítás ingyenes használatát. ”

November 30-án a Generation X turné Hales Owen Tiffany-jában játszott és a Cure-t megtámadták a skinheadek. A fellépés utáni éjszakát egy hotelban töltötték – első alkalommal – mivel a Polydor ügyintézői eljöttek meglátogatni őket.

Lol: „ A Polydor képviselői mind azt mondogatták: remek műsor volt fiúk, és fizették az italainkat. Emlékszem rengeteg Southern Comfort-ot ittam, és arra gondoltam hogy milyen jó. Kb. 2 órával később, amikor a fejem a WC-be lógott, már nem tartottam olyan jónak. ”

Robert: „ Mind a hármunknak egy kétágyas szobában kellett aludnunk. Lol aludt a földön, mivel annyira részeg volt. Belehányt a mosdóba, és végighányta a szőnyeget. Nagyon megalázó volt, mert mire felébredtünk, teljesen tönkretette a szobát. Összehányta a falakat, mindent. Életünkben először voltunk egy hotelben. ”

Michael: „ Be kell hogy valljam, nem élveztem azt az időszakot az úton. Nem volt éppen fárasztó, még elég szórakoztató volt, de állandóan másnaposak voltunk az olcsó és undorító söröktől, és olyan embereknek játszottunk, akik vagy nem ismertek, vagy nem akartak ismerni minket. ”

December 3-án a Cure a Bristol Locarno-ban játszott.

Lol: „ A koncert után a WC-re igyekeztem, ami a Generation X öltözőjében volt, valaki azonban rám szólt, hogy nem mehetek be. Sürgős volt, félretoltam a palit és bementem. Billy Idol volt benn a vizelőnek támaszkodva, félreérthetetlen pozícióban egy fiatal hölggyel. Rám nézett a híres, gúnyos mosolyával, én azonban azt mondtam: baszhatod, nem megyek el. Aztán odasétáltam egészen közel, elővettem a kukimat. Ne légy ideges, ne légy ideges! – mondta, erre én felé fordultam, és azt feleltem: ne aggódj, Billy! – és lehugyoztam. ”

Robert: „ Azon a turnén még egy estét játszottunk, mielőtt kirúgtak minket a California Ball Room-ban, Dunstable-ben, mert szerintem senki mást nem találtak, aki vállalta volna. A WC-ben történt esemény nyilvánvalóan nem volt előnyünkre, és az sem, hogy egyre nagyobb sikerünk volt, ami zavarta őket. ”

December 4-én vette fel a Cure az első felvételeit John Peel késő esti műsorához, az egyes rádióadón. A Killing An Arab-ot, a 10:15-t, a Boys Don’t Cry-t, és a Fire in Cairo-t adták elő. 4 nappal később az oxfordi Corn Dolly-ban, egy híres heavy metal helyen találták magukat.

Robert: „ Az volt életünk legrosszabb fellépése. Havazott, lerobbantunk, kifogyott a benzinünk, és a cuccunk alig fért be a helyre. Dob nélkül kezdtem el énekelni, mert Lol kiment pisilni és egyébként sem volt több, mint 20 ember összesen, csak palik, tök részegek, és egyikük egész este azt kiabálta, hogy « játsszátok azt a drip, drip, drip számot újra! » Félelmetes volt. ”

December 16-án, a New Musical Express jóvoltából jelent meg a Cure első ismertetése a zenei sajtóban. Az Adrian Thrills által írt cikk nagy jelentőséget tulajdonított a zenekar határozottan egyszerű hangszerelésének – „ figyelem, mindenki aki úgy véli, hogy drága felszerelés kell rock’n’ roll-t játszani, ajánlom, hogy azonnal hallgassa meg a Cure-t. ”

Thrills úgy jellemezte a zenekart, mint egy „ nyersen energikus, lágy metál trió ”-t, egy „ lélegzetnyi friss külvárosi levegő a főváros szmoggal telített pub és club köreiben ”, és az „ ösztönösség és spontaneitás győzelme ”.

Robert így nyilatkozott: „ Az iskolatársaink nagy része általában semmit se csinál. Sokan közülük elég tehetségesek, de nem érdekli őket. Rengetegen játszanak baromi szar zenét és viszik valamire. Az ember arra gondol, ha ők megtehetik, miért ne tehetném meg én is, amikor tudom, hogy sokkal jobb vagyok náluk. ”

December 19-én a Cure az islingtoni Hope&Anchor-ban lépett fel, és a NME cikknek megvolt a Parry által remélt hatása. A hely tömve volt kíváncsi agyakkal, és ahogy az már megszokottá vált, a zenekar egy kidolgozott műsort játszott.

Robert: „ Megfáztam és be voltam állva Night Nurse-ön (megfázás elleni kodein tartalmú gyógyszer). A program felénél összeestem 40 fokos lázzal. Eléggé aggódtunk, hogy a koncertet ismertetni fogják, és az emberek azt hihetik, hogy mindig olyanok vagyunk. ”

December 22-én az együttes 2 koncertet adott. Délután az Upjohn karácsonyi összejövetelén szerepeltek.

Robert: „ Apám ott dolgozott és megmozgatott néhány szálat, hogy szerződtessenek minket, mint szórakoztató műsort. Egészen érdekes módon semmilyen reakciót nem váltottunk ki. 25 percet zenéltünk, jól berúgtunk, majd mint az őrültek áthajtottunk a Music Machine-ba, ahol 2 órát álltunk az ajtóban, mert a beengedő nem hitte el, hogy mi vagyunk a Pirates előzenekara. ”

Ezzel egyidejűleg jelent meg az együttes első kislemeze, a killing an arab/10:15, amit a Small Wonder, egy independent kiadó adott ki. Parry azért választotta ezt a megoldást, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a Polydor nem elég rugalmas ahhoz hogy még karácsony előtt forgalmazza a lemezt. A megegyezés szerint a zenekart alvállalkozásba adták 15000 példányra, tudatában annak, hogy azok eladása után a Fiction-nek elég pénze lesz ahhoz, hogy még 15000 lemezt lenyomjon.

Parry: „ Annyira egyedi volt, hogy tudtam, hogy bírni fogják az agyak. A punkoknál menő volt, azok között is, akikre én elsősorban számítottam, akik olvasták a zenei lapokat, az aktívak. Ezért figyeltem oda arra, hogy komoly plakáthadjáratunk legyen. A plakátokat Bill Smith tervezte. Meglepőek, de a korszaknak megfelelőek, egy kicsit a megszokottól eltérőek lettek. ”

„ Tisztában voltam azzal, hogy a terv biztos hogy nem egyezett meg Robert ízlésével, ez azonban cseppet sem zavart. Azt akartam, hogy csakis a zenével törődjön. Rengeteg jó dala volt és aggódtam, hogy nem lesznek felvéve, vagy valaki más megcsinálja ugyanazt jobban. ”

„ Arra gondoltam, hogy ez a banda csak élvezi az életet, nincs súlyuk, elgondolásuk és fogalmuk arról, hogy mire képesek. Úgyhogy kiválasztottam egy öregember arcát, megváltoztattam, hogy még ijesztőbb legyen és körbeplakátoztam vele Londont. ”

Robert: „ Megdöbbentő hatása volt. Egyik percben még senkik voltunk és a másikban mi voltunk az új egzisztencialisták. ”

A bejegyzés trackback címe:

https://cureous.blog.hu/api/trackback/id/tr481412435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.