A dalszövegfordítások dömpingjét megszakítva most elkezdem bemásolgatni az Üvegszendvics című Cure-ról szóló könyv fejezeteit. Ez a könyv megtalálható a neten és az "A Letter To Elise" oldalon is (lásd linkek). Ha esetleg valaki  most olvasná először, vagy újraolvasná, akkor itt az alkalom. Az első részben az előzményeket, Robert kisgyerekkorát, Lollal és Porllal való megismerkedését, és az első fellépéseket írja le. (természetesen a dalszövegfordítások sem maradnak el, mindjárt délután a leghosszabb szövegű Cure-szám következik!)

---------------------------------------------------------------------------------------

Robert James Smith 1959. április 21.-én született Blackpool-ban.

Robert: „Nem sokra emlékszem Blackpool-ból... Biztos vagyok benne, hogy ha az ember életének első öt évét a tenger mellett tölti, akkor nagyon megszereti a tengert, mert én minden alkalommal, amikor szabadságon vagyok, a tengerhez utazom. Mintha hívna magához.”

Robert Crawley-ban nőtt fel.

Robert: „még ma is, amikor csak tehetem, visszamegyek. Saját szobám, ágyam, és fogkefém van ott. Egy igazán jó menedékhely, s ha nem veszem fel a telefont, akkor lehetetlen elérni, hacsak valaki nem utazik 35 mérföldet.”

Az iskolát a St. Francis általános iskolában kezdte el, és találkozott Lol Tolhurst-tel először. „egy utcával arrébb lakott, és ugyanazon a buszon jártunk iskolába, de rám a leghalványabb benyomást sem tette rám. Ő emlékszik rám noha nem szívesen.”

Robert iskolai jelentésében az állt, hogy „valamilyen okból kevesebbet mutattam fel, mint amennyire képes lettem volna. Ami eléggé megfelelt a valóságnak, mert tudatosan annyira keveset csináltam, amennyire csak lehetett.”

Gyermekkori vágya volt hogy ő legyen a legutolsó emberi lény a Földön, ami valószínűleg arra is magyarázatot ad, hogy milyen érzés volt számára reggel fél hatkor felkelni az első munkája - levél válogatás a posta hivatalban egyik karácsonykor amikor még iskolába járt.

Robert: „ 11 éves koromban az iskola, ahova jártam, egy oktatási terv kísérleti nyúlává vált. Notre-Dame Gimnáziumnak hívták. A tanítási módszere a 11 és 13 év közötti korosztály számára forradalmi volt, teljesen szabad gondolkodású, amit kedveltem. Ha elég ravasz volt az ember, akkor meg tudta győzni a tanárait arról, hogy különleges volt...Három évig jóformán semmit sem csináltam...Egyszer egy női bársonyruhába mentem be. Ez  volt az első alkalom, hogy megvertek. Négy gyerek amikor hazafelé mentem. Egész nap rajtam volt a ruha, mert a tanárok csak úgy vették, hogy ez „csak egy átmeneti időszak, valami fajta személyiség-problémája lehet, segítsünk neki átesni rajta...”

14 éves korában az volt a vágy, hogy egy hegy tetején ülve haljon meg. Ehelyett a testvéreivel, Richard-dal és Janet-tel, és néhány barátjával megalakította első együttesét, a Crawley Got band-et.

„ Később egy Group nevű együttesem volt, az volt az egyetlen zenekar az iskolában, úgyhogy nem volt névre szükségünk. Még mindig emlékszem, hogy hogyan éltem meg a dolgokat akkor és éppen ezért nem bánok lekezelően egy 15 évessel. Nem tudta magam kifejezni magam úgy mint 25 évesen... de hasonlóak voltak az érzelmeim, legalább olyan erősek, mint ma, csak kialakulatlanabbak. Az ember személyisége 15 és 18 éves  kora között alakul ki.”

Korai példaképei egymástól különbözőek voltak. Tommy Cooper, Spike Milligam, Rodney Marsh focista és Alex Harvey.

„ Mary-vel ( Robert barátnője 14 éves kora óta, amikor először találkoztak az iskolában ) rendszeresen követtük az országban amerre játszott... Az egész szerepjátszás volt, mégis életem két évére volt hatással. Nélküle a Supertramp-ben, vagy valami ahhoz hasonló szörnyű együttesben lennék. Ha hihetnék abban, hogy mi olyan hatással vagyunk az emberekre, mint amilyenekkel a Sensationel Alex Harvey Band volt rám akkor...Ő volt az az ember aki el tudta velem hitetni, hogy kibaszottul nagyszerű dolog lehet Alex Harvey-nak lenni...Olyan volt ez mint egy teremtményben hinni, egy mítoszban, amit a színpadon bemutatva lát az ember.”

1972 decemberében kapta meg Robert az első elektromos gitárját, de már akkor is gitározott, amikor hat vagy hét éves volt. A tanárja....” a legsúlyosabb homo volt, akit életemben láttam, nálam azonban sohasem próbálkozott. Annyira undorodott a játékomtól, hogy nem tudta túltenni magát rajta, és bepróbálkozni. Úgy gondolta, éppen elég gondom van anélkül is. „

Attól fogva Robert élvezettel lógott az órákról, hogy az akkori slágerek elvarázsolt átdolgozásait gyakorolja egy hasonlóan  gondolkodó szűk haveri körrel. Köztük volt Laurence Tolhurst és Michael Dempsey. A zenei felállás enyhén szólva bizarr volt. Az iskola zongorája, spanyol gitárok és üstdobok álltak az együttes rendelkezésére. A trió, „Obelisk” néven, a következő iskolai év vége felé osztálytársainak adta első koncertjét. Robert zongorán, Lol dobokon, Alan Hill basszuson, Michael és Marc Ceccagno gitárokon játszottak. Amint azt Robert utólag elismerte, „borzasztó” volt.

Robert: „ 13 éves korunkban mindannyiunkat áthelyeztek a St. Wilfrid általános iskolába. A hajam ekkor már nagyon hosszú volt, és egy egészen földig érő nagy női szőrme bundát hordtam, nem is azért, hogy feltűnjek vele, csak azért, mert senki másnak nem  volt hozzá bátorsága.”

Lol: „a St. Wilfrid iskola egy szigorú iskola volt, ledöbbentő a Notre-Dame szabadossága után. Szerintem onnan eredt az elgondolás, hogy közösen csináljunk valami kihívót, mindaz ellen a fegyelem ellen. a barátságom kezdett elmélyülni Robert-tel, én is lázadozni kezdtem."

Robert: „  A szüzességemet 15 éves koromban vesztettem el Mary-vel. Ő volt a legszebb lány az iskolában. Azért jártam vele, mert mindenki más is vele akart. Valakinek a bálján voltunk, egy jelmezes bulin. Sebésznek öltöztem. Emlékszem rá, mert paradicsomszószt öntöttem magamra. Akkor jó ötletnek tűnt, egy óra múlva azonban elkezdett bűzleni, s minden alkalommal, amikor megmozdulta, a paradicsomszósz émelyítő szaga uralkodott el rajtam...”

Robert: „ Az együttes első próbája  1976 január  23.-án volt a crawley-i St. Edwards templomban, s azután minden  csütörtökön este próbáltunk. Azt hiszem, hogy mindez azért volt, mert Marc Ceccagno egy gitárhős akart lenni. Michael-nek volt egy basszusgitárja, én is szereztem egy gitárt, és az első dobosunknak, Graham-nek volt dobfelszerelése. A bátyjának volt erősítője, és mikrofonja, , így ő énekelt. Egyik este eldöntöttük, hogy nem maradhat, mert egyszerűen nem tud énekelni, és még aznap este, április vége felé eljött Lol és meggyőzött minket, hogy lehetne a dobosunk. A gond csak az volt, hogy nem volt dobfelszerelése. Mi ennek ellenére bevettük.”

Michael: „ Lolt meg kellett tanítanunk dobolni. Céljaink nem voltak, az egész arra volt jó, hogy csináljunk valamit, hogy legyen miről beszélgetni.”

Lol: „ Malice-nak hívtuk magunkat.”

Robert: „ Októberben elkezdtünk hetente három este gyakorolni, Marc nélkül, mert ő jazzt akart játszani. Lol együtt járt egy lánnyal, akinek a bátyja - Porl Thompson - jó gitárosként volt ismert Crawley-ban, így ő is elkezdett járni a próbáinkra. Emlékszem, a Gatwick repülőtéren dolgozott, s gyakran jött pincérruhában.”

Porl: „ Robert-tel először egy lemezboltban találkoztam, ahol dolgoztam. A „ Songs of the humpback whale”-t jött be megvenni, és rájöttünk, hogy ugyanazokat a dolgokat szeretjük. Beszálltam, s Bowie, Alex Harvey, és Hendrix átdolgozásokat játszottunk.”

Robert: „ Hamarosan elkezdtünk saját számokat írni, és 1976 december 18.-án  volt az első fellépésünk egy Worth Apátság nevű helyen, Sussex-ben. Egy akusztikus műsor volt, a padlón ültünk és bongokon játszottunk. Igazság szerint azon az estén nem Malice-nek hívtak minket, mert ahhoz, hogy felléphessünk, úgy kellett tennünk, mintha egy népzenei együttes lennénk. Két nappal később a St. Wilfrid-ben játszottunk, Marc új zenekarával, az „Amulet”-tel.  Az igazgatónak annyit mondtam, hogy a Malice egy pop együttes anélkül, hogy azt megemlítettem volna, hogy én is tagja vagyok, mert engem ki nem állhatott. Bevettünk egy énekest, Martint, aki a Crawley Observ-nél volt újságíró, és akivel egyetlen egyszer sem próbálkoztunk, s aki egy háromrészes öltönyben, egy Manchester United sálban, és egy motoros sisakban állított be, amitől nem akart megválni, mert attól félt, hogy ellopják. Mint kiderült, kabaréénekes volt...Jól utánozta David Cassidy-t. A ‘jailbreak’-et, a ‘sufragatette city’-t, a ‘foxy lady’-t kezdtük el játszani...( s egy másik számot az „a night like this”-t, amit később felújított  a „The head on the door” albumon.)

„ Azt a látszatot keltettük, hogy egy jazz együttes és egy öttagú kórus lép fel, eladtunk vagy 150 jegyet, darabját 25 penny-ért. Botrány lett belőle...” ( „És amikor Lol elkezdte énekelni a ‘wild thing’-et, Porl annyira megalázottnak érezte magát, hogy megütötte, Martin elfutott, mondván, szar az egész. Senki sem látta azóta...Az együttest azonnal feloszlattuk.”

Lol: „ Igazság szerint egyetemre is mehettem volna, mint ahogy mások tették. A punk azonban éppen akkor indult be, s mi lemondtunk az egyetemről. Egy gyógyszerészeti laboratóriumban mentem dolgozni, és újra megkezdtük a próbákat Roberték házában.”

Michael: „ Robert szüleinek a házán volt egy épületszárny, ott gyakoroltunk hetente háromszor-négyszer. Robert előállt néhány gitárakkorddal, én kitaláltam a basszusfutamot, Lol megtalálta a ritmust, és ők ketten írták a szöveget.”

Robert: „ Arra volt jó az együttes, hogy csináljunk valamit. Semmit sem reméltem, de a dalaink nagy részét jobbnak találtam azoknál, amiket hallgattam. Annak idején John Peel volt a legnagyobb hatással rám. 15 éves koromtól minden este hallgattam a műsorát, az volt a nap legjobb része. Hallottam a ‘ white rio’-t (The clash) és levágattam a hajamat. The buzzcocks, The stranglers...olyan lemez készítése volt az álmom, amilyet John Peel játszana.”

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cureous.blog.hu/api/trackback/id/tr731403829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.