he Cure – Magyarországon egész biztosan az öt leginkább rajongott zenekar egyike, amely október 27-én végre ismét Budapesten ad koncertet. Bemutatni tehát nem kell Robert Smith együttesét, azt viszont érdemes körbejárni, hogy 2016-ban mit ér a vaskos, negyven éve formálódó életmű. Koncert pontosan…

A Wild Mood Swings nyolcadik dala. Mindössze két és fél perces, ennyi idő alatt jut el a pokolian idegesítő kezdéstől a meseszép, szinte himnikus befejezésig. A Jupiter Crash hullámmorajából Robert loopolt "round" hangja közeledik felénk, hátborzoló és…

A Wild Mood Swings hetedik dala. Tengerparti hullámmorajlás hangjaival indít, majd egyre erősödő, madárhangra emlékeztető "csettegés" után elindul amolyan suta keringő alapritmusú alkotás, akusztikus gitárral, nagyon finom szintijátékkal és szinte bukolikus szépségű basszus-aláfestéssel. Hosszas…

Return / Visszatérés

2010.05.10. 09:00

A Wild Mood Swings tizenegyedik dala. A dal egy három és fél perces őrület, a most következő jellemzésben a felét se tudom leírni a túlzsúfolt hangszerelésnek. Egy telefonrögzítő hangjával kezdődik, aztán azonnal indul Robert hangja egy akusztikus gitár kíséretében. Az…

A Wild Mood Swings ötödik száma. Furcsa, szinte sötét szintihangokkal kezdődik, ám aztán hamarosan rájöhetünk, hogy ez csak amolyan hangulatnövelő elem, mint egy cirkuszi "attrakció" előtti emelkedő szintidallam. Merthogy néhány másodperc után beindul egy olyan könnyed zenei alap, amit azért nem…

Club America / Amerika Klub

2010.03.16. 09:20

A Wild Mood Swings második száma. Érdekes zajokkal kezdődik: gyufárskatulyában matatással, majd gyufasercenéssel, amellyel egyidőben megszólal egy gitárriff, és egy hamisítlatlan Robert-féle nyögés. Rögtön ezután pedig beindul egy kifejezetten húzós, dögös rock'n'roll szám…

A címben el is mondtam mindent - korrekt, összeszedett, találó sorok a szerzőtől, aki szemmel láthatóan sejti, hogy mikről szólnak az általa említett dalok (Strange Attraction, Club America). --------------------------------------------------------------------------------------- Itt…

Trap / Csapda

2010.03.05. 09:28

A Wild Mood Swings tizenkettedik száma. Az energiától kicsattanó Return után azonnal következik a lemezen, és merőben más hangulatot áraszt: ez egy kifejezetten régimódi rockdal, dobokkal, az éppen aktuális popos korszakhoz képest kemény gitárhangzással, és keserű szövegekkel.…

The 13th / Tizenharmadika

2010.02.18. 09:30

A Wild Mood Swings album negyedik dala, és első kislemeze. Emberek zajával kezdődik, mintha egy fogadáson járnánk (egy női hang mintha azt is mondaná, hogy "itt vagyok!", de ez persze kevéssé valószínű), majd egy karibi zenekar hangolását hallhatjuk pár másodpercig,…

Bare / Csupasz

2010.01.26. 09:00

A Wild Mood Swings utolsó, tizennegyedik száma. Az elején a halk torzított gitár enyhén hajókürt-szerű érzetet kelt, mintha az egész dal a tengerparton játszódna. Elindul egy akusztikus gitár, majd mormogó basszus, és  szellős dobok teszik egyértelművé, hogy egy lassú,…

Mint Car / Vadonatúj autó

2010.01.15. 09:45

A Wild Mood Swings hatodik száma. Egy rendkívül modoros sikollyal indul, majd egy kifejezetten idegesítő(en magas) gitárjáték teszi egyértelművé, hogy egy túláradóan jókedvű alkotással van dolgunk. Az ijesztő kezdés után a dal viszonylag konvencionálisan folytatódik…

Numb / Zsibbadt

2009.12.21. 09:11

A Wild Mood Swings tizedik dala. Hirtelen következik a Gone! után, és teljesen más hangulatot jelentet meg: hangszerelésében leginkább a This Is A Lie-ra emlékeztet. Itt is a vonósok uralkodnak, mindjárt kezdésként egy indiai vendégművész hegedűlése hallható…

A Wild Mood Swings harmadik dala. Az egyetlen tisztán vonósalapú dala az együttesnek, tulajdonképpen egy kamarazenekar is játszhatná a dalt, mindössze egy háttérbe húzódó akusztikus gitár jelzi, hogy itt nem egy komolyzenei műről van szó (a dal ambient mixében aztán ez az…

Gone! / Tűnj El!

2009.11.12. 09:44

A Wild Mood Swings kilencedik száma. Lassú, furcsa, szvinges alapritmusú dal, ahol a basszusgitárt egy ismétlődő, mély dallamot trombita helyettesíti. A billentyűsök is erősitik a "egy big band játszik" érzetet. A dal későbbi részében is főleg a fúvósok játsszák…

Treasure / Kincs

2009.09.26. 15:12

A Wild Mood Swings album tizenharmadik száma. A doboknál - hasonlóan a Mint Car és a Trap című dalokhoz - ismét Mark Stent ült. Egyike a legkönnyebb szövegű, leginkább fogható Cure-daloknak. A korszak jellemző alkotása minden tekintetben: sok vonós, visszafogott, rádióbarát…

Want / Akarom

2009.09.24. 15:37

A Wild Mood Swings album nyitódala. A kilencvenes évek egyik csúcsteljesítménye. Egy sokszínű, összességében vidám album hedonista, zaklatott, és végső soron reménytelen kezdőszáma. Hipnotikusan ismétlődő gitárhangzás, vonósok, szenvedélyes, "hullámzó" Smith ének jellemzi a számot. A szöveg a…