Az eddig kiadott deluxe edition-ökön a legendás újságíró, Johnny Black élvezetes írásai jelentették az egyik legfőbb újdonságot. A borítón található szöveg sok érdekességgel, korábban ismeretlen információval szolgált az érdeklődő Cure rajongóknak. Ezeket a szövegeket fogom most lefordítani. Elsőként a Three Imaginary Boys sleevenote-ja olvasható itt.

--------------------------------------------------------------------------------------

A Crawley-ből, Sussex-ből származó Robert Smith hét éves volt, amikor születésnapi ajándékként megkapta az első gitárját, de újabb öt évnek kellett eltelnie, hogy ez a hangszer olyan szenvedélyévé váljon, amely megváltoztatja az életét.

„Már magamtól tanultam meg néhány hangot a bátyám gitárján, miközben Bert Weedon ’Napi játék’ könyvét olvastam” – magyarázza – ennek köszönhetően került fel egy instrumentális felvétel a TIB album végére, ’The Weedy Burton’ címen. Ez egyfajta gunyoros tiszteletadás Bertnek…”

Mivel az első gitár nejlonhúros volt, ezért Robert néhány évre elmerütl a klasszikus gitároktatásban, amíg „Elsajátítottam a jobb kézzel való pengetés alapjait, hogy otthonosabban érezzem magam, de… Mindig is tudtam, hogy nekem elektronikus gitár kell!”

Ez az elektronikus gitár végül 1971 karácsonyára érkezett meg, egy félakusztikus, duplán kivágott Epiphone képében, ami egy gitárosi pozíciót hozott neki az alkalmanként fellépő The Crasley Goat Band nevű együttesben, akikkel Robert néhányszor játszott vasárnap délutánonként. „Volt gitárom, de sajnos nem volt erősítőm”- mutat rá. Tilos volt csatlakoztatnia a családi hi-fi-hez is, és természetesen ezért pontosan ezt tette: „Kigondoltam, hogy hogy megy a jackdugó a lemezjátszóhoz, bedugtam, és végre… rockoltam!”

Ez az epiphone gitár elvezette őt az első bandáihoz, az Obelisk-hez és a Malice-hoz, valamint az Easy Cure formációhoz, és az olyan dalok, mint a Fire In Cairo, vagy a Meathook, mind-mind otthon készültek. Néhány inspirációt pedig otthoni hangokból merített.

A 10:15 Saturday Night a konyhaasztalnál íródott”- emlékszik vissza – „néztem, ahogy a cseppek csöpögnek a csapból, teljesen lehangoltnak éreztem magam, apám házisörét ittam… Az estém teljesen elromlott, hazamentem, és nagyon sajnáltam magam!”

Ennek a klasszikus Cure-nak a fejlődése nyomon követhető ezen kiadás extra CD-jéről, amin nem csak Smith otthoni demói hallhatóak - amelyek Hammond orgonán és bossanova dobritmussal készültek - hanem az ezt követő Chestnut Studioban készült demók is, ahol a dalok már közelítenek végleges formájukhoz.

Ekkor az együttes neve The Cure volt, és Smith volt a büszke tulajdonosa az új, de megfelelően, punk, olcsó Top20 gitárnak, amelyeket alkalmazott is néhány dalban a Three Imaginary Boys-on. „Játszottam a Top20-szal néhány TIB dalban” – mondta – „Volt emellett egy WEM Clubman erősítőm: az attitűd és a hordozhatóság voltak a jelszavaim!”

Ugyanakkor Chris Parry (a Polydor Records megalakítója) a The Cure-t az újonnan alakult Fiction label-hez szerződtette. „Borzalmas volt felfedezni az egész albumon a Top 20 hangzást: az egész úgy hallatszott, mintha egy hangon szólna.” A TIB felvételi időszakának második napján Parry elvitte vásárolni a bandát, és Smith beszerzett egy Fender Jazzmaster-t és egy Roland JC160 erősítőt.

Parry úgy tervezte, hogy az album szinte képtelenül egyszerű legyen. „Mondta, hogy mikor bemegyünk a stúdióba, és játszunk bármit, az olyan legyen, mintha egy koncert-setlistet játszanánk: ez fogja adni az első albumunkat."

A The Jam, akiket Parry korábban szerződtetett a Polydorhoz, ekkor Londonban, a Morgan Studioban voltak, éppen az All Mod Cons című albumukat készítették. Pénzszűke miatt Parry megegyezett a The Cure-ral, hogy az éjszaka leple alatt beosonnak a stúdióba, és titokban rögzítik a debütáló lemezüket. Mike Hedges, a Morgan egyik feltörekvő fiatal technikusa vállalta a hangmérnök szerepét, ami egy hosszú, kreatív kapcsolat kezdetét jelentette a The Cure-ral.

„Öt éjszaka csináltuk. Miután a The Jam hazament, 10 körül bementünk és dolgoztunk reggelig. Michael és én a saját felszerelésünket használtuk, de Lol Rick Buckler (a The Jam dobosa) dobján játszott. Emlékszem, hogy összetörte a pergőn a bőrt az utolsó estén. Végül befoltoztuk a lyukat rágógumival, remélve, hogy senki sem veszi észre!”

Az éjszakai túlórákkal Smith éjszakai élete is elkezdődött, amit ekkor még élvezett: „Számomra egyike a legjobb dolgoknak, ami az együttessel jár, hogy nem szükséges felkelni reggelente” – magyarázta – „A felkelés számomra ebben az időben azt jelentette, hogy „munka”, tehát ha nem kell felkelni, akkor nem is fogok soha dolgozni!”

Az anyag feléneklése nem okozott problémát, ahogy Robert kifejtette: „Nagy repertoárunk volt, kb. 30 dal, és a legtöbbet rögzítettük is. Vettünk tizenkettőt, mindegyik az első éjszakán készült. Jópár közülük alaposan átalakult a hosszú felvételi periódus alatt. Például az It’s Not You 18 hónappal korábban íródott. Vettem az 1977-es koncertfelvétel szalagját, és feljátszottunk csomót punkosabban, némelyiket pedig már formában."

Ami némi problémát jelentett, az a dobos, Lol Tolhurst képzetlensége. „Nem próbáltunk semmi túl bonyolultat, mert tudtuk, hogy nem tudna vele megbirkózni” – mondta Smith. Másrészről viszont Lol korlátai mégis üdvösek voltak bizonyos szempontból, mivel a The Cure ezidőbeli harmadik tagja, Michael Dempsey, szándéka szerint elvitte volna a zenekart a power pop klónjai közé, ami furcsa aláírásokkal és váratlan szabályokkal járt volna. „Michael próbálta tanítani Lol-t, hogy milyen ócska az XTC ritmusa” – nevet Smith, „és csodálatos volt, hogy Lol ezeket nem tudta megcsinálni,mert ez azt jelentette, hogy nem kell idegeskednem Michael-lel túl sokat!”

Ahogy viszont a felvételi időszak előrehaladt, Smith a munkamenet egy újabb részénél riadt meg: „Emlékszem, ahogy bementem a kontrollszobába, hallgatni a zenét, és azt gondoltam: ’Ez egyáltalán nem úgy szól, ahogy szeretnénk”. Volt egy furcsa reverb az egészen, és én azt akartam, hogy az egész nagyon természetesen és valóságosan hallatszódjon.”. A saját eszközeivel próbált még valami kevésbé meleg hangzású felvételt készíteni, visszatekintve felismerte, hogy ez a jeges máz amit Chris Parry rárakott a Three Imaginary Boys-ra, „egy megkülönböztető karakter, mivel nem úgy szólt, mint akármi más abban az időben. Nagyon határozott karaktere volt, és ahogy az első album kijött, egész jónak gondoltam; csak éppen nem volt benne az a zaj, amit én bele akartam tenni”.

Smith igazi problémái nem szűntek meg a felvételi időszak végével: „Nem értettem egyet jópár dallal, amit Chris kiválasztott, hogy gyakoroljuk, mint pl. a World War, ami egy borzalmas szemét, amit Lol segített megírni”. Smith nem volt boldog attól sem, hogy a Dempsey által énekelt a Hendrix-feldolgozás, a Foxy Lady is szerepelt az album tracklistájában. „A repertoárunk tagja volt, mert játszottuk a próbákon, de mindigis azt gondoltam, hogy ez egy szar adaptáció. Ettől a ponttól kezdve soha nem engedtem senkit a stúdióban a produceri székbe. Úgy gondoltam, hogy még egy lemezt csinálunk, és nem viseltem el az ötletét sem, hogy valaki más csináljon hibákat a mi nevünkben."

Robert aggodalmai nem korlátozódtak a dalok kiválasztására. „Nem szerettem az artworköt sem – az a háztartási készülékes izét – ami a Polydor művészeti részlegének az ötlete volna, ami annak a koncepciója lett volna, hogy a The Cure egy imidzs nélküli banda. Az album pont akkor lett kész, amikor a borító, és egyáltalán nem konzultáltak velünk erről az egészről.”.

1979 június másodikán, az album felkerült az angol album listára, ahol a 44. helyen landolt, ami egy kielégítő helyezés egy debütáló albumnak, annak ellenére, hogy ez nem feltétlenül egyezik a kritikusi elismeréssel, például a Sounds öt csillagos kritikájával, vagy a Melody Maker címlapjával, ami később bebizonyította, hogy mennyire előrelátó főcím volt: „A nyolcvanas évek itt kezdődik”.

Robert Smith is már a jövőbe tekintett: „Még mielőtt a Three Imaginary Boys kiadásra került, írtam jópár dalt a Seventeen Second-re. Ez volt az én válaszom az „első album tapasztalatára”. Egyszer kiadtuk a TIB-et, ki is jött egy érzésből, de úgy éreztem, hogy a The Cure csak most indul el igazán…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.