Catch / Elkapni

2010.05.27. 09:00

A Kiss Me Kiss Me Kiss Me album második dala, és második kiadott kislemeze. Számolással kezdődik, majd egy lány dobpergetés után elindul egy gyönyörű, lassú szám méltóságteljes dobokkal és basszussal, egy hegedűszerű szintetizátoreffekttel, és Robert védjegyszerű dudorászásával. Lágy, krémszerű, szépséges hangulatú, merengő hangulatú alkotás kerekedik ki a meglepően rövid (alig több, mint két és fél perces) dalból, amelynek a hegedűszerű, hajszálvékony dallamon kívül egy akusztikus gitárszóló a legemlékezetesebb része a dal közepén. A szöveg egy lányról szól, akire Robert visszaemlékszik egy másik lány megpillantásának köszönhetően, de van egy olyan értelmezés is, miszerint a kissé keszekusza szöveg egy bizonyos kedvenc drogról szól... 1997-ig többé-kevésbé mindig szerepelt a koncerteken (rá is került az 1992-es Paris koncertlemezre), aztán 10 év szünet után 2007 óta játsszák újra. Mégis hallhattuk Magyarországon: Szegeden a hangpróbán eljátszották a dalt, és azóta is szórványosan elő-előkerül. Bájos, törékeny, leheletfinom alkotás, amelyhez szervesen hozzátartozik a gyönyörű, dél-Franciaországban forgatott klip a maga napfényes borszagával. 8,5/10

-------------------------------------------------------------------------------------

Yeah I know who you remind me of
A girl I think I used to know
Yeah I'd see her when the days got colder
On those days when it felt like snow

You know I even think that she stared like you
She used to just stand there and stare
And roll her eyes right up to heaven
And make like I just wasn't there

And she used to fall down a lot
That girl was always falling
Again and again
And I used to sometimes try to catch her
But never even caught her name

And sometimes we would spend the night
Just rolling about on the floor
And I remember even though it felt soft at the time
I always used to wake up sore...

You know I even think that she smiled like you
She used to just stand there and smile
And her eyes would go all sort of far away
And stay like that for quite a while

And I remember she used to fall down a lot
That girl was always falling
Again and again
And I used to sometimes try to catch her
But never even caught her name

Yeah I sometimes even tried to catch her
But never even caught her name

Igen, tudom már, hogy kire is emlékeztetsz,
A lányra, akiről azt hittem, hogy ismertem,
Igen, akkor láttam, amikor hidegebb volt,
Olyan napokon, amikor úgy tűnt, hogy havazni fog

Tudod, azt gondolom, hogy még a szemeit is úgy meresztette, mint te,
Ahogy csak ott állt és bámult,
És aztán a szemeit felemelte a mennyországig,
És úgy tett, mintha ott se lennék...

És sokszor elbukott
A lány folyton zuhant,
Újra és újra,
És néha megpróbáltam elkapni őt,
De soha nem tudtam meg a nevét

És néha együtt töltöttük az éjszakát,
Fetrengtünk a földön,
És emlékszem, hogy mindig lágynak tűnt akkor,
Pedig mindig fájdalommal ébredtem,

Tudod, azt gondolom, hogy pont úgy mosolygott, mint te,
Mindig csak állt ott, és mosolygott,
És a szemei messze kalandoztak,
És ott is maradtak egy darabig

És emlékszem, hogy sokszor elbukott
A lány folyton zuhant,
Újra és újra,
És néha megpróbáltam elkapni őt,
De soha nem tudtam meg a nevét

Igen, néha meg is próbáltam elkapni őt,
De soha nem tudtam meg a nevét...

A bejegyzés trackback címe:

http://cureous.blog.hu/api/trackback/id/tr701895515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.