Closedown egy újabb remek cikket bocsátott a rendelkezésünkre, köszönet érte! A téma - a mostani Disintegration-remaster korszakra jól rímelően - ismét a Disintegration-korszak. Megtudhatjuk, hogy mi Robert szerint az album kulcsdala, hogy melyik két Cure-lemezt tartja minden alkalommal az autójában az énekes, és hogy kinek a dedikált fényképét tartja Simon az ágya melletti asztalon... És ha már Disintegration-hangulat: holnap - az ünnepre való tekintet nélkül?! - egy emblematikus 1989-es dallal köszöntöm olvasóinkat!

----------------------------------------------------------------------------------------

Robert: A Kissing Tour végén, mindenkinek az együttesben szüksége volt egy kis szünetre. 6 hónapig nem is láttuk egymást, kivéve én és Simon. Büszke voltam és vagyok a Kiss me albumra. Úgy tekintek rá, mind olyan dalok nagyszerű gyűjteményére, ami tükrözi az együttes potenciálját. Ez egyébként az egyetlen Cure-szalag, amit mindig az autómban tartok, a Standing on the beach-csel egyetemben. Egy könnyen hallgatható album, könnyebben, mint a régebbi felvételeink. De ez is, amiért szólólemezt akartam csinálni. Hogy visszaszerezzem az intimitást és elmélyült érzést, amely ezzel a felállással eltűnt. A dalokat ebben a lelkiállapotban írtam. Elég anyagom volt, hogy készítsek egy albumot, de már nem így éreztem. Mert a következő Cure-album címét és koncepcióját akkor már kigondoltam. Azt akartam, hogy az együttes olyan albumot készítsen, ami olyan erőteljes és emocionális legyen, mint a Faith. Minden a többieken múlott és szerencsére ők ugyanazt érezték. És elkezdtek dolgozni.

- Mindenki, Lol kivételével, mivel ő már nincs az együttesben. Mi történt vele?
Robert: Valójában, még akkor is, ha az albumon megemlítésre kerül, az elmúlt 2 évben már nem volt az együttes tagja. Nehezen kezelhetővé vált, mértéktelenségbe zuhant. Másrészről pedig már évek óta nem tett hozzá az együtteshez…
Simon: Anélkül, hogy utálatos akarnék lenni, azt hiszem, mindenki számára jobb, a közelgő turnét is beleértve, hogy Lol már nincs velünk. Ő lett a mi bűnbakunk (scrapegoat – nem találom ezt a szót, ford.) , de ez az ő hibája volt.
Robert: Lol profi áldozattá vált. A végére ez volt az egyetlen funkciója és az együttes összes energiája annak szentelődött, hogy gyötörjük. Amióta elment, megcsináltunk 2 videót és egy másodpercre sem hiányoltuk őt. Azt mondanám, hogy az együttesben lévő kapcsolatok 300 %-ot fejlődtek. Újra beszélgetünk együtt ahelyett, hogy állandó középiskolás tréfákat űzzünk. Lol tudta, hogy így fog végződni, de nem tett semmit, hogy változtasson. Szomorú de elkerülhetetlen.

- Hogyan dolgoztatok az új albumon?
Robert: Ugyanúgy, ahogyan a Kiss me-n, kivéve ezúttal, hogy előre meghatároztam az album hangulatát. Mindenki írt dalokat és kiválasztottuk a legjobbakat. És véletlenül, csak az én dalaimat emeltük ki, kivéve Simon egy-két számát (nevet). Valójában, mi öten, 5 lemezt tudnánk évente csinálni, de be vagyunk korlátozva, hogy nem vagyok képes szándékosan dalszöveget írni. Úgy érzem, egyre nehezebb számomra, mert azt kívánom, ezek bárcsak egyre velősebbek, egyre okosabbak lennének, mint előtte.

- Miért ez a cím, hogy Disintegration és mi a fő témája?
Robert: A cím tükrözi, hogy éreztem magam a múlt évben. A folyamatos bukdácsolás gondolata, hogy összetartozók legyünk. Hajlamosak vagyunk feladni, szétszórni magunk, felbomlani… Mintha folytatnánk az együtt zenélést, de nem készítenénk már új felvételeket többet. Egyébként a kulcsdal az albumon a Closedown. Azt hiszem, szörnyű dolog, hogy a korral érzéketlenebbé válunk. Ha fiatal vagy és naív, mindig intenzív érzéseid vannak. Minden, amit tapasztalattal megszerzel, elveszítteti veled ezt. Tényleg nagyon boldog voltam, amikor láttam, hogy még mindig tudok sírni miközben néhányat ezek közül a dalok közül felvettünk. Őszintén, nem hiszem, hogy volna még egy együttes, amelyik ennyire beletenné a lelkét a dalaiba. Nem tennék az albumra egy olyan dalt, amibe nem adtam bele mindent, amit csak tudtam. És ezért nem utasítok el egyetlen albumot sem, amit csináltunk. A Just like heaven vagy Inbetween days kiváló popdalok, de úgy érzem, mintha visszamentem volna felkutatni a Pornography üres területeit.

- Ez egy esetleges reakció lehet arra a kockázatra, hogy a Cure túl populárissá válik?
Robert: Nem. Sosem csinálok ilyen tervet. Mulatságos, mert egyáltalán nem vagyok tudatában az együttes történetének és fejlődésének. De ugyanakkor, az együttes zenéje, minden lemezen, ösztönös és természetes. Sosem volt karriertervem. Emellett, még ez az utolsó lemez sem olyan, mint amilyet 6 hónappal ezelőtt elképzeltem. Tízszer súlyosabbnak látnám. Nem azért mert, Lovecats vagy Close to me a legnépszerűbb dalaink, amiket a többiek fölé helyeznék. Csak tudom, hogy ezek olyan dolgok, amilyeneket írnék, ha egy abszolút slágert akarnék.
Simon: Nem látom okát, mi akadályozna meg valakit, aki szereti a The Head on the Door-t, hogy ugyanúgy élvezze a Disintegration-t is. És ellenkezőleg is. Mert ez az, ahogy a dolgokat érezzük.

- Érzel valami nyomást a rajongóitok részéről?
Robert: Nem. Ösztöneink tényleg a tömeghisztéria előtt tartanak minket. És a Polydor-nak mindig jó ötletei voltak, amiket elmondtak, mit tegyünk, hogy ne felejtsenek el minket és olyan nagyok legyünk, mint a U2. Hát nekünk csak az ellenkezőjét kell tennünk. Minél jobban elfelejtik a Cure-t, annál jobb lesz. Egy csomó levelet kapunk naponta és kevés őrült kivételtől eltekintve, a rajongóink tisztelnek minket. Többnyire lelkes tizenévesek, akik mohón várják, hogy hallhassák az új albumot. Zenénk többet nyújt számukra, mint bármely más együttes. Ugyanolyan módon, ahogy én és Simon várjuk a következő Kate Bush albumot. Írnék is neki egy levelet, ha biztos lennék, hogy válaszol…
Simon: Küldött nekem egy dedikált fotót „Simonnak – szeretettel, Kate”. Az ágyam melletti asztalon tartom.

- És Kate Bush-tól eltekintve, mit hallgattok mostanában?
Robert: A Kiss me óta újra elkezdtem lemezeket vásárolni. Mindent meghallgatok, ami megjelenik. Még a kis és ismeretlen együtteseket is. Fontos dolog, hogy úgy érezzem magam, mint aki meghallgatja a lemezeket. Még akkor is, ha azt gondolom, minden, amit hallok, szörnyű. De szerencsére vannak néha jó meglepetések is. Felfedeztem a My Bloody Valentines-t és a The Sundays-t. Két elbűvölő együttes. Sinead O’Connort és az All About Eve-t is szeretem. De tényleg csalódott voltam a New Order legutolsó lemezétől. Mindig naívan hittem bennük. Mary figyelmeztetett és el kell ismernem, igaza volt. A Technique-kel bizonyították, hogy olyanok tudnak lenni, mint egy középszerű együttes. Sosem jelentettem volna meg egy ilyen ihlet nélküli és lusta albumot. Végülis, ha a hallgatóságunk nem szereti a Disintegration-t, ez mind az érzések miatt lesz, az atmoszféra miatt. A lemezeink mindig őszinték. Ez egy olyan magatartás, amit mindenki az együttesben öntudatlanul követ. Boris dobokon játszott Ian McCullough lemezén. Ő olyasvalaki, akit tisztelünk. Egyáltalán nem kényelmetlen dolog a Cure számára, hogy vele együttműködjünk. Ha látom a New Order-t a Pet Shop Boys-zal együtt dolgozni, attól elhányom magam.

- Az integritás szükséges számotokra?
Robert: Igen, még akkor is, ha teljesen szubjektív és nehéz elérni. Tudom, hogy elég szigorú feltételeim és értékrendem vannak. Amikor egy együttes elveszti az ösztöneit és elkezd kalkulálni dolgokkal vagy könnyű dolgokat tenni, elvesztem iránta az érdeklődést.  Ez a helyzet a New Order-rel de Morrissey-vel vagy a The Fall-lal, akik nem tudják, mit tegyenek már. Mindig felkérnek, hogy vegyünk részt jótékonysági eseményeken, de sosem megyünk oda. Én személyesen egy csomó ügyet támogatok de nem látom be, miért kellene megosztanom a névsort (talán plakátot? – ford.) olyanokkal, akiket ténylegesen utálok. Olyan, mintha mindennek politikailag korrektnek kellene lennie. Elkezdtem zenét csinálni, mert megvetettem Elton John-t vagy Rod Stewart-ot és nem látom be, miért kellene megváltoztatnom ezt.  Sőt azt gondolom, most még több embert utálok, mióta együttesek egy teljesen új generációja mint U2 és a Simple Minds hozzáadódtak azokhoz a nagy idiótákhoz, ami a Queen volt. Boldog vagyok, hogy egy olyan együttes, mint a My Bloody Valentine még mindig létezhet. Úgy érzem, egyidősek vagyunk. Érezheted, hogy csinálják a dolgukat és a többi rohadtul nem érdekli őket. Nagyon jó hallgatni valami mást is, mint a mi felvételeinket (nevet).

- Ezek azok a fajta együttesek, akik a szándékot adják neked, hogy folytasd?
Robert: Ez éppen az ellenkezőjét jelentené. Először, jó dalokat írni nehezebb lesz, mert azok az együttesek emelik a szintet. És azt is, hogy ha elég ember lenne, akik olyan dalokat írnak, amik jelentenek valamit számomra, nem érezném a szükségét, hogy magam csináljak zenét. Azt hiszem, a Cure zenéje még mindig ezt a célt szolgálja egy csomó ember számára. Én tényleg szeretem a saját zenémet. A Disintegration-t is megvenném, ha egy üzletben hallanám.

- Sosem érdekelt, hogy más együttesek lemezkészítésénél legyél?
Robert: De, egyszer. A The Sundays-nál tényleg akartam. Azt gondoltam, hogy a demóik tényleg jók és pontosan láttam, mit tudnék velük csinálni. De túl késő volt. Egyébként azt gondolom, elég nehéz dolog belekeveredni másvalaki munkájába. A művészek, akiket szeretek, hasonlók hozzám. Saját felvételeiket akarják elkészíteni és ez így normális. Nekem nagyon tiszta gondolataim vannak arról, hogyan kellene a Cure-nak hangzania, de egy másik együttesnél, nem tudom…. Az én tapasztalatom valószínűleg csak a Curenál működik.

- Milyenek lesznek a közelgő turné koncertjei?
Robert: Ez az országoktól és az ottani népszerűségünktől függ. Olyan helyeken, ahol egész híresek vagyunk, mint Franciaországban, csak új dalokat fogunk játszani és néhány sötétet a régi felvételekből. Egy 50-dalos repertoárból fogjuk kiválasztani. Szokásos módon, pop-blokkokat fogunk játszani a nyomasztó dalok ellensúlyozására. Az az érzésem, hogy azokat a nyomasztó koncerteket Franciaországban fogjuk előadni (nevet). Ugyanaz a technikai személyzetünk lesz, amelyik Prince-szel dolgozott az utolsó turnéján. A mulatságos ebben az, hogy ők kértek meg, hogy dolgozhassanak nekünk, amikor a Simple Minds megpróbálta, hónapokkal ezelőtt, leszerződtetni őket. Hehe.

- Igaz, hogy nem utaztok már repülőgéppel?
Robert: Igen. Soha többet. Csak busszal, vonattal vagy csónakkal utazom a turnén. Mert nem bírom többé elviselni azt a hányingert és betegséget, csakhogy egy kis időt takarítsunk meg. Nem érdekel, ha egy kis időt elveszítek, ha egy kicsit kényelmesebben utazhatok. Nem félek, hogy meghalok. De nem akarok egy repülőben meghalni, utálom, ha nem vagyok képes kontrollálni, mi folyik. Van egy hatalmas buszunk, mint valami hotel az úton. Élvezni fogom és legalább egy kicsit látni fogok az országokból, ahova megyünk. És akár egész nap ágyban maradhatok, ha akarok!

- Az híresztelés járja, hogy abbahagytad az ivást
Robert: Abbahagytam az ivást, mert szükségét éreztem ennek. Az album felvétele közben egy kicsit túl sokat ittam. Teljesen le voltam harcolva karácsony előtt már. Most már próbálok mértékletes maradni, legalábbis az áprilisi születésnapomig. Akkor ez valószínűleg nehezebb lesz.
Simon: Én is abbahagytam egy kicsit az ivást…
Robert: Hazug! Tegnap már megint vodkát pisáltál!

- A Cure a régi idők komoly és hideg együttesévé változott? Mi történt a Tim Pope videók mulatságos Cure-jával?
Robert: Ne aggódj, még él. Nem leszünk szomorúak és depressziósak. Várj, amíg nem látod a Lullaby-videót. Egy kicsit olyan mint a Close to me-videó. Egy kicsit eltorzult film szörnyekkel. Humorérzékünk nem tűnt el.  A Disintegration-nel azt akartam megnézni, hogy a Cure képes-e még mindig olyan felvételt készíteni, amelynek van igazi lényege (tartalma? – ford.) és hogy képesek vagyunk-e érzelmet kifejezni és ilyen mély érzéseket megosztani. Olyan dolgokat, amiket akkor érzel először, amikor valaki hevesen szájoncsókol. Ez az a fajta intenzitás, amikor fiatal vagy, amit a korral sosem kell elfelejtened. Sosem…
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.