Mai olvasnivalónk egy érdekes cikk egy 1987-es Popcornból, a Why Can't I Be You? videójának forgatása környékéről.

--------------------------------------------------------------------------------------

Félelmetesen néz ki – fekete, fésületlen és vadul tupírozott haj, a vörös rúzs szétkenve teljesen a száján és körülötte, szemei feketén kifestve. Elsõ látásra agresszív típusnak tartaná az ember, aki nem szívesen beszél és esetlen egyáltalán nincs is mondanivalója. Ezért nagyon meglepõdtem, hogy egy kiváló modorú udvarias fiatalemberrel ülök szemben, aki sajátos csendes módján inteligens témákról beszél. „Nem vagyok extrovertált típus, oldott vagyok és magabiztos," mondja el magáról. „Csak a csapat imázsa érdekel, nem a sajátom – egyszerûen olyan vagyok, amilyen."

Montreux-ban a Cure nagy sajtókonferenciát tartott 200 újságírónak – csak a POPCORN tudta õt a stúdióba nyerni és sajátmaga beszélni vele. Az együttes azért jött, hogy új kislemezét, a Why Can’t I Be You-t a Kiss Me Kiss Me Kiss Me dupla albumról bemutassa, amely lemezt elõször írtak csapatmunkában. Mert eddig Robert Smith mindent egyedül csinált. „Ez számunkra egy egyszeri dolog, összesen 25 dalunk volt, amelybõl magam 18-at kiválasztottam – egészen undemokratikus módon. Összegyüjtöttem a többiek ötleteit a szövegekhez, de mindent magam dolgoztam ki."

„Sohasem számít nekem, ha emberek a zenénket nem szeretik. Én magam is 95%-át szeretem annak, amit hallgatok és látok – és ennek ellenére át kell mennie rajtam." Szövegei közvetlenek, gyakran deprimálók és brutálisak, mint például egyik új számuk, a Shiver and Shake, amelyben olyan dühös sorokat énekel, mint pl. „Szét akarlak nyomni és szétszaggatni." „Ezt az angol showbiznisz egy egész konkrét személyérõl írtam, akit ismerek és néha találkozom vele. Minden gyûlöletemet kiírtam a lelkembõl, amelyet érzek – és ezért saját magamat is gyûlölöm, hogy ennek a személynek sikerült ilyen érzelmeket kiváltania belõlem. Senkinek sem árulom el azonban, ki ez, még a banda sem tudja, folyamatosan próbálják kitalálgatni… tulajdonképpen kerülöm a konfrontációkat, mindig kitérek az útjából. Ezt a számot is nagy erõfeszítésembe került elénekelni, egész gyorsan egyetlen nap alatt felvettem…"

Hangja lágy és mély, lassan beszél enyhe londoni akcentussal és minden mondatában elemzi témáit és önmagát. Lábát keresztbe teszi és összefonja, kezeit keresztbe teszi, felsõteste elõredõl. Nem védekezõ beállás, de észrevehetõ, hogy szívesen begubózik. Éjszakai ember, sohasem fekszik le reggel 5 óra elõtt. „Már 15 éves korom óta!! Szeretem az éjszaka csendjét, ugyanúgy mint ahogy azt szerettem, hogy Miraval-ban vettük fel az albumot. Egy hónapon át semmi nagyváros, semmi telefon, semmi más ember – tökéletes elszigeteltség! Eddig mindig csak Londonban dolgoztunk, ahol folyamatosan elterelték a figyelmünket."

A Why Can’t I Be You dallal sok fiatal ember álmát mondja el, akik olyan (ismertek, híresek) szeretnének lenni, mint õ – de a saját vágyát is, hogy tökéletes akar lenni. „Tulajdonképpen senkire sem voltam soha irigy, de néha szeretne az ember valakivel helyet cserélni." Minden döntést, melyet meghoz, hosszasan mérlegel és átgondol, szabályszerûen kínozza magát vele. „Soha nem gondolok arra, milyen sikeres lehetek valamivel, mindig az foglalkoztat, hogyan hatok más emberekre, mik a döntéseim és cselekedeteim hatásai. Gyakran nézem a csapatot, mint kívülállót és megítélem, hogy ez most jó vagy nem jó, amit csinálunk, hogy tudok-e ezért felelõsséget vállalni… Az egyetlen személy, akire hallgatok és aki szövegeimet kritizálja, az Mary a barátnõm. De az õ véleményét mindig meg kell kérdeznem. Mert õ idõközben annyira jól megismert engem, ez fontos nekem. Simon és régóta meglévõ barátnõje, Carol is azok, akikre hallgatok. Borist, a dobosunkat értékelem a zenei kritikáiért és gondolataiért. Végül azonban minden döntést egyedül én hozok meg."

Mary-vel 15 éve mély barátságban osztoznak. Nincs követelõzés, hogy vegye el õt, de õ karikagyûrût hord, amelyen Mary ajándékozott neki. Bár egyébként nagyon beszédes és mindent a legkisebb részletekig kielemez, ennél a témánál nagyon szófukarrá válik. Hogy a magánéletben is tud extravagáns lenni, tavaly bebizonyította, amikor a banda feleségestül, barátnõstül az Orient Express-en Velencébe utazott. Koncertet kellett volna ott adniuk, amelyet azonban gyújtogatás miatt le kellett mondani. Szmokingban és estélyiben élvezték a vonat légkörét, a pezsgõt és a kiváló ételt. Nem kérdés: Robert Smith Franciaországban a nyugalmon kívül megtanulta becsülni az élet gondozott oldalait is, mint pl. a jó evést és ivást. Rimbaud, Baudelaire és Verlaine könyveit olvassa, kedvenc szerzõje Patrick White. Csodálja Kate Busht és gyûlöl repülni, „mert azt az érzést adja, hogy meg kell halni." Nem hisz Istenben, nem fél a haláltól és úgy véli hogy ez az egyetlen létezés, amely van. Saját szövegeirõl önkritikusan nyilatkozik: „Nem hiszem, hogy felfedeztem valamit, amelyen elõttem még nem fedeztek fel."

Fegyelmezetten és gyorsan dolgozik, mindig érzésekrõl, érzelmekrõl ír, amelyek õt magát mozgatják és olyan emberekrõl, akiket ismer. „Nem tudom elképzelni, hogy olyan dolgokról írjak, amelyeket sajátmagam nem csináltam végig, mert akkor az olyan igaztalan lenne." A Why Can’t I Be You dalhoz készül videóklippben olyan tánclépéseket kellett megtanulnia, amelyek nagy nehézségeket okoztak neki. Eredmény – a furcsa film. Szarkasztikus és cinikus, habár ez az új album a Cure-t elõször mutatja könnyebb muzikális oldaláról.

Ezév elején a Cure saját meglepõdésére Argentínában és Brazíliában 150000 közönségek elõtt koncertezett hatalmas futballstadionokban. Júliusban kezdik világkörüli turnéjukat Amerikában, amely októberben jut el Németországba és decemberben fejezõdik be Angliában. Arra gondolatra, hogy az év további része teljesen be van táblázva, Robert átmenetileg rosszkedvû lesz. „Mindenesetre" véli „minden megteszünk, amit teszünk, úgy ahogy akarjuk és amilyen hangulatban vagyunk. Aki jegyet vesz a koncertünkre, sohasem tudhatja pontosan, mi várja." Nem kérdés: Robert Smith egy ellentmondásokkal teli ember, a messzemenõkig bonyolult lény – de ha mosolyog, majdnem szép. Végül ezzel az izgatóan bizonytalan mosolyával azt mondja: „Tulajdonképpen már 1982-ben azt gondoltam, hogy szét kéne válnunk. De aztán csak tovább folytattuk… valamikor reggel felébredek és azt fogom gondolni, így már nem akarom tovább csinálni. Magam is kíváncsi vagyok rá, mikor történik meg."

Fordította: closedown

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.