A szokásos vasárnapi Üvegszendvics-olvasmány egy, az előzőhöz hasonlóan kaotikus évvel, 1984-gyel folytatódik. Robert végre lelép a Banshees-től, és közben új zenekarával elkészíti a The Top-ot, valamint a Concert című lemezt. Egy mentális-fizikai mélypont után aztán megint kezdenek egyenesbe jutni a dolgok; újra az együttesbe kerül Porl, csatlakozik Boris, majd az év végén Simon is visszatér, kialakítva ezzel a Cure legendás felállását.

--------------------------------------------------------------------------------------

Az év elején Robert tovább folytatta skizofrénikus életét, egyidejűleg dolgozott a Banshees “Hyaena” albumán, a Cure 'The Top' albumán és Tim Pope kislemezén, az "I Want To Be A Tree"-n.

Robert: “ A "Hyaena"-t 10 vagy 11 hónappal azelőtt kezdtük el, ezalatt a Cure megcsinálta a "The Walk"-ot, a "The Lovecats"-szet, megjelentette a 'Japanese Whispers'-t, elkészített három vagy négy videót, játszott az Elephant fayre-en, megjárta Amerikát és felvette a 'The Top' nagy részét. Úgy tűnt, mintha a Banshees csak egyre jobban és jobban lelassult volna, s noha gyakran engem hibáztattak amiért nem voltam ott, tudtam, hogy ez nem volt az én hibám teljesen.”

“Annyira reménytelen volt. Beállítottam, és ők mindannyian elmentek csavarogni, otthagytak Hedges-sel, a stúdióban, mondván: « Rendben van, van három órád. Mire visszajövünk, egy gitárrészt akarunk hallani! » és én azt gondoltam, hogy: « Nem ezért akartam a Banshees-hez csatlakozni, ez tiszta hülyeség. » Úgyhogy amikor visszajöttek, én csak ültem részegen, megtagadtam a munkát. Kilátástalan helyzet volt, mert azt mondták: « Nos, akkor itt lehetnél állandóan. » és igazuk volt. Egyre tovább húzódott, felvétel ritka pillanatokban készült. Eleinte mindenkinek volt 3 vagy 4 ötlete a dalokhoz, de elég gyorsan kiégtek, úgyhogy azon vettem észre magam, hogy olyan dalokhoz írtam gitárszólamot, aminek se a címét se a szövegét nem tudtam, és Siouxsie-nak egyébként sem tetszett, mondván, hogy nem menne ahhoz a szöveghez amit nem adhat oda, mert még nincs kész.

Egyszer csak elgondolkodtam azon, hogy mi a faszt keresek ott. Senki sem tudta, hogy mi történik.”

Severin:“ Robert habozott a Hyaena, és a saját slágerei között. Mindig is késve érkezett a stúdióba és állandóan el kellett mennie a Cure-ral. Megpróbáltuk folytatni, de teljesen reménytelen volt.”

Robert: “ be kellett fejeznem a Hyaena-t, mert Severin barátja akartam maradni. A végén kiválasztott 10 dalból 4 jó és 6 unalmas. Úgy gondoltam, hogy az album a ‘The Scream’ és az ‘A Kiss In The Dreamhouse’ keresztezése lesz. Azt akartam, hogy nagyon kemény legyen, az azonban nyilvánvaló volt, hogy a többiek ezt másképp látták. Nekem mindegy volt, engem már egyáltalán nem érdekelt, tényleg egy felemésztő folyamattá vált és kezdett kimeríteni… Meg tudtam érteni, hogy irritálta őket, hogy nem voltam mindig ott, de egy kicsit nekem is elegem lett az irántam elutasító hozzáállásukból, amit a Cure-ral csináltam.”

A ‘The Top’ felvételei a Garden stúdióban, a Tridentben és Genetic-ben készültek. Dirk volt az ének, a gitár, és a keverés hangmérnöke. Howard Grey csinálta a dobokat, a basszust és a kiegészítő gitárokat. Robert írta és játszotta az összes basszusfutamot, mert Thornalley Ausztráliában dolgozott a Duran Duran terjedelmes “Seven And The Ragged Tiger” lemezén. A felvételi idő hamarosan ismerős formát öltött.

Lol: “ kocsma, stúdió, pá-pá. Folyamatosan ittunk.”

Allen: “ azt hiszem, sikerült elhitetnem velük azt, hogy tudtam, hogy mit csinálok. Tele volt a faszom elektronikus zenével dolgozni, úgyhogy jó gyakorlat volt korlátok nélkül venni fel.”

Robert: “ a Genetic-hez közel egy vidéki kisvendéglőben laktunk, ami azt jelentette, hogy egész éjszaka dolgoztunk, és reggel 10:30-kor érkeztünk meg a vendéglőbe, ott ültünk, ebédeltünk, délután aludtunk, 7:30-kor felkeltünk, ettünk a bárban, megittunk 60 korsó sört, nyomtunk valami anyagot, és aztán ismét dolgoztunk egész éjszaka. Ez persze sokat kivett mindenkiből és némelyik dalban különös letargia érezhető. ”

“A szövegek nagy részét akkor írtam, amikor a Banshees-zel voltam, mert amíg Siouxsie és Severin interjúkat adtak, addig nekem semmi dolgom nem volt. Egyszerűen csak rengeteg időt töltöttem egyedül, írtam sétáltam. Semmilyen hangszer nem állt a rendelkezésemre, ami valószínűleg előnyös volt, mert azt jelentette, hogy bennem raktározódott el minden. De aminthogy elkészült, egyes részeit meg akartam változtatni, újra felvenni azonban túl késő volt, mert annyira lehetetlen határidőkkel dolgoztam azért, hogy a Banshees dolgot is folytassam. Soha nem voltam még ilyen helyzetben – egy lemezt mindig annyi ideig tartott elkészíteni, amennyi ahhoz kellett, hogy jó legyen, ezúttal azonban határidőre kellett befejezni, és nem létező napokon mentem vissza, hogy átdolgozzak dolgokat, azt gondolva, hogy: « Az istenit, ennek gyorsabbnak kellene lennie, vagy az a dob nem szólhatna így. » Nem arról volt szó, hogy az egésszel elégedetlen voltam, egyszerűen csak láttam a hibáit.”

Pope: “ Dave Allen-től hallottam, hogy a 'The Top' félelmetes volt. Robert teljesen megszállottá vált és a lemezen úgy is hangzik. ”

Jóllehet korlátozta magát azzal, hogy az anyag nagy részét egymaga írta és játszotta – egy igazi zenekari felállás előnyei nélkül, ahol közösen kidolgozhatták volna az ötleteket – Robert felszabadította magát lírailag és dallamilag a ‘The Top’-on.

A ‘Shake Dog Shake’ aggresszív és merengő, “önmagamról a Banshees turné ideje alatt, a ‘bird mad girl’ egy “ elmebeteg lányról szól, és a ‘Wailing Wall’ nyilvánvalóan az izraeli utazás hatására született. “ Jeruzsálembe mentem és elvesztettem a cipőm. Az utak piszkosak voltak… Visszataszító volt… de a siratófal maga brilliáns volt… a legszebb zene amit életemben hallottam… totális vallási őrület.

A ‘Give Me It a Glove-nak íródott és részben Nicholas Roeg Bad timing című filmjére épült.

A ‘Dressing Up Robert színpadra lépés előtti érzéseivel foglalkozik, míg a ‘Piggy In The Mirror' egy visszalépés volt a Pornography-hez. A 'The Empty World' Robert szerint Charlotte sometimes-ról és Simonról szól, arról, hogy: “ mindketten milyen büszkék voltak. A ‘Bananafishbones' egy Salinger elbeszélés alapján íródott. Maga a ‘The Top' az látszólag egymástól független hatások mozaikja.
 
A lemezen Porl is játszott.

Porl: “ Bejártam a stúdióba megmutatni nekik, hogy hogyan alakul a borító és egyik este Robert megkért, hogy szaxofonozzak a give me it-en. Aztán arra kért, hogy maradjak a turnéra. Soha senki nem mondta nekem, hogy: « Gyere vissza! » De lassanként a kapcsolatunk nyíltabbá vált és velük maradtam

Robert: “ Rájöttem arra, hogy ötünknek kell a színpadon lenni ahhoz, hogy a dalokat előadjuk. Én nem játszhattam minden gitárt, Lol képtelen volt az összes szintit, és Porl csinálhatta mindkettőt.

A felvételi elkötelezettségek között Robert időt szakított egy kimerítő és egyre feszültebb ausztráliai turnéra a Banshees-zel.

Robert: “ Sohasem jöttem ki igazán a menedzserükkel, Dave Woods-szal. Nem értékeltük nagyra egymást. Úgy gondolta, hogy ott kellett volna hagynom a Cure-t a Banshees-ért, mert számára ők voltak a világ legjelentősebb együttese. Engem bosszantott ez a hozzáállás, és a turné nem volt túl vidám.

Márciusban adta ki a Banshees a Swimming Horses-t és még ugyanabban a hónapban, 30-án megjelentette a Cure a The Caterpillar/Happy The Man/Throw Your Foot Away (ez utóbbit csak a maxi formátumon) kislemezt.

Robert: “ A Swimming Horses-t mint kislemezt hibás választásnak tartottam. Szerintem a The Caterpillar sokkal jobb volt és ezt így gyakran meg is mondtam.

Egy annak idején a Records mirror-nak adott interjúban Siouxsie kijelentette, hogy: « A dagadt Smith gyereknek – azon kívül, hogy játszik rajta – semmi köze a lemezhez. »

Severin hozzátette, hogy: “ lekopott egy új űroperát készíteni a Cure-ral. Mindketten – jegyezte meg az író – nevettek.

A Swimming Horses videójáért Tim Pope volt a felelős.

Severin: “ Az volt az alapötlet, hogy a három férfit használjuk vetítővászonként, amire rá lehet vetíteni egy úszó lovat, de nem igazán jött össze. Mint annak idején minden, ez is el lett sietve.

Pope: “ Videóként egy kudarc. Az egyetlen dolog ami szórakoztató benne, az Robert a bő fehér ingében.

A két kislemez közül a The Caterpillar bizonyult sikeresebbnek, egy jobb, szellemesebb videóval.

Pope: “ Egy újabb videó, ahol napokkal előbb értesítettek. Pillangókat akartunk, de az évnek abban a szakaszában még nem fejlődtek ki, úgyhogy hernyókkal kellett beérnünk. Egy tipikus elbaszás.

Ezenkívül az együttesnek volt egy vitát kiváltó szereplése a Top of the pops-on, ezúttal keresztbe tett lábbal ültek a színpadon!

Robert: “ Halál fáradtak voltunk. A stúdióban voltunk egész éjszaka. Nem tudom miért kellene állnunk? Legközelebb lehet, hogy ágyban megyek.

Márciusban Robert Európában turnézott a Banshees-zel és éppen időben érkezett haza a Cure áprilisi fellépésére az Oxford Roadshow-n.

Ezalatt a Glove énekese, Jeanette Landray elmondta a Zig-Zag-nak, hogy: “ A Glove-nak mint vállalkozásnak tulajdonképpen vége van, lehet, hogy egy-két darab még itt-ott feltűnik, de én most a saját terveimre koncentrálok…

Robert távollétében Lol az And also the trees: The secret sea és a Baroque Bordello: Today lemezeit producelte.

Április 24-től május 10-ig a Cure Angliában turnézott. Andy Andersonnal a dobokon, Lollal a billentyűs hangszereken, Phil Thornalley-vel a basszuson. Porl szaxofonon, gitáron, és kiegészítő billentyűs hangszereken játszott.

Robert elmondta a No. 1-nak, hogy a turné előtt teljesen kimerült, s több napot ágyban töltött, és hogy: “ néha úgy érzem mintha egy komputer kalandjátékban lennék, és egy óriási sakktáblán mozgatnának az emberek… Jobban szeretem a ki nem mondott elkötelezettségeket. Ezért örülök annak, hogy a Cure már nem egy rendes együttes. Látod én felelősnek érzem magam mindenért ami a Cure-ral történik és jelen pillanatban az csak én vagyok. Ha egy együttes lenne, teljesen felelősnek érezném magam és jelenleg egészen felelőtlennek érezhetem magam.

Május elején adta ki a Banshees a Dazzle-t - a Hyaena egyik számát – kislemezként. Időközben a The Top is megjelent és Robert közölte a Melody maker-rel, hogy: “ olyan volt megírni mint előröl kezdeni. Mintha a Three imaginary boys-t írtam volna meg. Rengeteg anyagot csináltam, rengeteget, sok hülyeséget és abból indultam ki. Annyira sok volt, hogy bármi lehetett volna belőle.

Robert figyelmeztette a rajongóit, hogy: “ azok, akik az utolsó néhány kislemezen fedeztek fel  minket, le lesznek döbbenve, ha kirohannak megvenni az albumot. Arra a kérdésre, hogy ez nem tisztességtelen-e kissé, azt felelte, hogy: “ mi csak szórakozunk egy kicsit. Később mindamellett elismerte, hogy : “ a The Top olyan elbaszottul zavaros volt, hogy arra gondoltam, ha továbbra is ehhez hasonló dolgokat írok, az embereknek téves elképzelése kezd lenni rólam.

Azon felül, hogy a dobokat kivéve minden hangszeren játszik, Robert azt állítja, hogy ez az album jelzi énekesi pályakezdését. Egy kicsit siránkozó voltam. Az új dalok hülyén hangzottak volna siránkozva, úgyhogy meg kellett próbálnom énekelni. A hangom most jobb mint volt, de a különböző hangzások elérése még mindig erőfeszítésbe került.

Az angol turné csúcspontja egy oxfordi koncert volt, amit 3 este követett a Hammersmith Odeon-ban. (Ezekről a fellépésekről 4 sávos felvételeket készítettek a következő, élő albumhoz, a Concert-hez.) Ezzel egyidejűleg jelent meg egy cikk NME-ben, amiben az író megkérdezte Robertet, hogy hasonlít-e a macskákhoz. Igen, de csak azért, mert látszólag nagyon keveset csinálnak a furcsa kis zajokon, dugáson, evésen és alváson kívül…

Robert a lelkiállapotát úgy írta le mint: “ boldog de egészen zavaros. Nem hiszem, hogy ez tartós lesz. Szerintem csak egy középkori krízisen esem át… Az a pont, ahol teljesen abbahagyom a munkát a kortárs zenében, úgy vélem egyre közelebb kerül. Valóban nagyon közel van… Egyszerűen csak nem akarok nyilvánosan szétesni. Nem akarom a kamerák előtt megtenni.

Elméletben azonban amellett érvelt, hogy a Cure örökké folytatódhat: “ Sohasem ragaszkodtam a dinoszaurusz filozófiájához, sohasem fogadtam el azt a tényt, hogy egy csoportnak vagy egy személynek csak egy meghatározott időszaka lehet… Nem fogyhat ki az ember a mondanivalóból, hacsak először is nem mond valamit és én sohasem tartottam igényt arra, hogy bármit is mondjak.

Május 13.-a és 31.-e között a Cure Európában turnézott.

Robert: “ Ugyanazokra a helyekre mentem, ahol közvetlenül azelőtt a Banshees-zel jártam, és hihetetlen volt. Színpadra lépéskor azt vettem észre, hogy képtelen voltam koncentrálni, azt hittem, hogy a Banshees-zel vagyok és majdnem egy Banshees számba kezdtem bele.

A kimerültség terhe mellett még Andy Andersonnal is gondok voltak.

Robert: “ Állandóan bekattant. A legdurvább eset május 18.-án volt Nizzában. Katonai ruhában járkált az osztályon felüli hotelben, s az egyik biztonsági őr betolakodónak nézte és – kérdezés nélkül – lefújta könnygáz-spray-vel. Andy – érthetően – dühbe gurult és beszakított egy ajtót. Nos, sajnálatosan a polgármester leánya éppen egy titkos szerelmi viszonyt folytatott pont amögött az ajtó mögött, úgyhogy Andy-t egy teherautóban kellett kicsempészni Franciaországból.

Robert kezdett súlyosan kikészülni és május 26.-án Hamburgból felhívta Severint, hogy megmondja neki, nem tud eleget tenni a kötelezettségeinek a Banshees-ben.

Robert: “ Nem tudtam aludni. Olyan rossz állapotban voltam, hogy esténként ott ültem az ágyban a hotelban, egészen eszelős tekintettel, rázkódtam, izzadtam és arra gondoltam, hogy vége, nem vagyok köteles súlyosan megkárosítani az egészségemet csak azért, hogy ne hagyjam cserben a Banshees-t. Ezért hívtam fel Severint. Az üzenetrögzítőjén hagytam egy nagyon hosszú üzenetet – legalább 10-szer hívtam – és magyarázatot adtam a viselkedésemre. Másnap reggel Severin csörgött oda és azt mondtam, hogy az angol turnét megcsinálom, de az amerikait nem, és még akkor sem tudtam garantálni, hogy képes leszek befejezni az angolt. Mikor megkapta az üzenetemet teljesen kiakadt, és nem akarta elhinni, hogy komolyan beszélek, a hangomból azonban meg tudta ítélni, hogy nagyon rossz bőrben voltam és őszintén aggódott. Megkért, hogy jöjjek vissza Angliába és látogassam meg őket, én pedig beleegyeztem. Úgyhogy a Cure lemondott két fellépést és odarepültem. De nagyon szidtam őket, mert az volt életem legrosszabb repülőútja, belecsapott egy villám a gépbe, elment minden világítás, és arra gondoltam, hogy a gecik, ez  mind miattuk van. Le fogok zuhanni… Ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Mikor megérkeztem, ahelyett, hogy meglátogattam volna a Banshees-t, az orvosomhoz mentem el, akit körülbelül 7 éve nem láttam és aki teljesen elborzadt az állapotomtól. Ragaszkodott ahhoz, hogy azonnal jelentkezzek be egy szanatóriumba vagy a következményekért nem lesz képes felelősséget vállalni.

Visszautasítottam -  a Cure turnét be kellett fejeznem – ezért írt nekem egy igazolást, hogy tökéletes nyugalomra van szükségem, amit elküldtem a Banshees-nek. Siouxsie őrjöngött és azt hajtogatta, hogy: “ hogy lehet az, hogy a Cure turnét megcsinálhatod, de a Banshees turnét nem? De azt hiszem Severin megértett és egyébként is akkora már döntöttem. Végül is két héttel előbb figyelmeztettem őket, ami több volt mint amennyit bármelyik gitárosuk adott nekik!

Robert visszatért befejezni a Cure turnét, Tim Pope pedig – minden különösebb feltűnés nélkül – megjelentette az I Want To Be A Tree-t, és több mint egy év munka után a Banshees végül is kiadta a Hyaena-t.

Robert: “ A turné után ismét Wales-be utaztam Mary-vel. A tengerparton fociztam, sétáltam, és régi Cure koncertek kazettafelvételeit hallgattam. Emlékszem, akkor értettem meg, hogy milyen közel voltam ahhoz, hogy teljesen bedilizzek, azt, hogy ész nélkül csináltam mindent. Elbutult, boldogtalan, és beteg voltam, de végül is kikerültem belőle és amikor visszatértem a nyaralásból, a Cure a Rock around the clock tv műsorban játszott, amit a glasgow-i Barrowlands-ből közvetítettek, és újra frissnek és lelkesnek éreztem magam.

Augusztusban Robert végre vett egy lakást Londonban, és újabb szünetet tartott az észak-nyugat angliai tóvidéken, ahol a Windemere tó partján meghallgatta a kb. 160 régi Cure kazettának a maradékát.

Robert: “ Szórakoztató volt, időrendi sorrendben hallgattam végig mindet és az ébresztett rá arra, hogy mennyire megváltoztunk. Valami olyat akartam a felvételekkel csinálni amire senki sem számított volna egy, a mi helyzetünkben lévő zenekartól. A Banshees koncertlemez olyan luxuscikk féle volt, én annak az ellenkezőjét akartam.

Mialatt a Concert-et - az élő lemezt, amit az utolsó angol turnén vettek fel – keverték Dirkkel, Robert elhatározta, hogy kiad egy válogatást azokból a régi felvételekből, amiket kazettán hallgatott. Így a Curiosity - a Cure anomalies 1977-1984-el együtt – egy dupla nagylemez lett, aminek a B oldalán többek között a heroin face - a Rocket időszakból – és a Boys don't cry első demo változata szerepelt. Mindezeket Phil tette hallgathatóvá.

Szeptember 30-án indult útnak a Cure az új-zélandi, ausztráliai, japán és amerikai turnéra. A bulik eleinte jól mentek, de aztán ismét gond volt Andy-vel.

Robert: “ Túl sokat ivott. Október 12-én egy sidney-i klubban éles vitába keveredtem vele, amiből komoly balhé kerekedett. Ez csak egyike volt azoknak a veszekedéseknek, amik hajnali kettőkor megesnek a klubokban. Tudod az a “nem adsz nekem elég helyet" szöveg hülyeség. Ezt igazán sohasem értettem meg, ráadásul állandóan nyugtatnom kellett, amibe végül belefáradtam.

Másnap elhagytuk Ausztráliát, megérkeztünk Japánba, és Tokióba hajtottunk, hogy néhány koncertet adjunk. Az előadások után elmentem Andy-vel egy klubba, és ismét teljesen megvadult. Visszamentünk a hotelbe, és őrjöngeni kezdett. Hajnali 4:30 lehetett, egy kicsit be is voltam szákizva, így jó éjszakát kívántam neki és elmentem lefeküdni.

Többet már nem hallottam, kómaszerű állapotban voltam, csak összeestem az ágyban. Másnap azonban mindent megtudtam. Az esetről másodkézből hallottam, én máig sem tudom pontosan, hogy mi történt – nem hiszem, hogy bárki is tudja, mert mindenki elment valahova – a rendőrség azonban ott volt és minden egyes ajtónk előtt egy biztonsági őr állt. Nyilvánvalóan Andy letámadta Phil-t, Billt, Mack-et, a biztonsági őröket, mindenkit… Egyszerűen csak keresztülment a hotelen és fejbeverte az embereket. A szó szoros értelmében darabokra szedte a helyet.

A szobájába zárták, aminek az ajtajában egy rendőr állt, aki azt ismételgette, hogy: “ Vigyázat, vadember van bent. A végén nekem kellett megmondani neki, hogy egyenesen repül haza. Nyilvánvalóan nem örült ennek, de azt mondta, hogy: “ Tisztellek téged, te vagy az egyetlen aki be mert jönni hozzám. Úgyhogy csak otthagytam a szobájában, elintéztem, hogy kijusson a repülőtérre, és elérje a hazai gépet, s így lett vége. Andy volt az egyetlen akinek valaha is azt mondtam, hogy ki vagy rúgva az együttesből.

Néhány hét pihenés után Andy folytatta a zenélést, Zeke Manyika – a volta Orange juice dobosának – együttesében.

Robert: “ így érkeztünk meg Amerika nyugati partjára, egy 3 hetes turnéval előttünk, dobos nélkül, kissé pánikban. Egy bárban voltunk, s arról tanakodtunk, hogy lemondjuk a turnét, vagy esetleg Lol dobolhatna és négytagúként folytathatnánk, amikor Phil felhívta az egyik haverját, Vince Ely-t. Ő azelőtt a Psychedelic Furs-ben dobolt, de akkor egy házban lakott az óceán partján valakivel a Go Gos-ból és mintegy kaliforniai producer lazult. Vince már két éve nem dobolt, de benne volt, így tehát másfél napig próbált velünk és 11-40 perces koncertet játszott… Sajnos a reklámszakmában dolgozott, így tudtuk, hogy valahol Texas táján el kellett válnia a turnétól. Ismét arra gondoltunk, hogy négyesben játszunk, Phil azonban ismét telefonált, ezúttal Boris Williams-nek akit akkor ismert meg, amikor a Thompson Twins-szel és Kim Wilde-val dolgozott.

A The toronto globe and mail így írt akkor a Cure-ról: “ A Cure hétfőn este sokszor a Furs-re emlékeztetett, nem annyira a hangzásban, hanem inkább az általa választott iránnyal, annak demonstrálásával, hogy egy kult együttes hogyan tudja magát jól kinézően eladni. Mindkét zenekar felcserélte ötletes, de korlátok közé szorított stílusát a nagyobb népszerűségre és a folyamatban a közönség ízlését is érdekesen új irányba vitték.

Október 27-én jelent meg a 'Concert' Angliában, és mint azt Robert később elmondta a Record Mirrornak: "Az egész teljesen egyszerűen készült. Mindössze négy napot kevertük, és nem került sokba. Nagyon szakadt lemez. Nem csillog… Valóban úgy hangzik mint egy koncert."

Novemberben Chicagoban Robert leszokott a dohányzásról: „ egyszerűen csak elhatároztam, hogy megtehetném. Gyűlölök függni a fizikai dolgoktól és nem akartam eljutni arra a pontra, hogy muszáj legyen elszívnom egy cigit. Arra, hogy az ivást valaha is abba akartam volna hagyni, arra nem emlékszem. Azt hiszem ebben az évben minden este részeg voltam.”

November 7-én Minneapolisban volt Boris Williams első fellépése a Cure-ral.

Robert: „ Valójában Boris már a hollywoodi Palladiumba eljött megnézni minket csak azért, hogy lássa a zenekart és üdvözölje Philt. Úgyhogy felhívtuk és amikor Vince elment, csatlakozott hozzánk a minneapolisi First Avenue Entry-ben és minden dalt tudott. Időközben megtanulta őket egy kazettáról, nagyszerű volt. „

Boris: „ Éppen akkor fejeztem be egy turnét a Thompson Twins-szel, és L.A.-ben voltam szabadságon a barátnőmmel Cindy-vel, mikor Phil – akit akkor ismertem meg, amikor  hangmérnökként dolgozott a Twins-szel – megkért, hogy doboljak a Cure-nak pár hétig. Amilyen gyorsan csak lehetett meg kellett tanulnom a dalaikat, úgyhogy körbejártam egész L.A.-t, hogy megszerezzem a lemezeiket és onnan már a mélyvízben voltunk. Egészen rövid műsorokkal kezdtünk, és naponta egy-két dallal bővítettünk, egészen addig, amíg a New York-i Beacon Theatre-ben egy óra ötven percet játszottunk. „

„ Valójában nem volt túl nehéz megtanulni a dalaikat, ha már tudtam, hogy hogyan kezdődnek és hogyan fejeződnek be. Óriási változás volt számomra egészen felfrissítő. Végre valóban doboltam. A Twins-szel minden precíz és elektronikus volt, míg a Cure nagyobb szabadságot adott. Kreatívak és vidámak voltak. „

Robert: „ Kanadába úgy kellett be- és kicsempészni mert nem volt vízuma, de mire az utolsó koncertet adtuk New York-ban, az olyan jó volt mintha csak Andy játszott volna… úgyhogy megkértük, hogyha visszatér Angliába, inkább minket keressen meg, minthogy visszamenjen a Thompson Twins-hez. „

„ A vele való találkozás tényleg csak egy szerencsés véletlen volt. Tetszett neki amit csináltunk, mert a Thompson Twins-szel minden este pontosan ugyanazt kellett megismételnie, míg velünk az egyik este lassú a másik gyors. Jól ki is jöttünk, Cure-os humorérzéke volt. A pénz volt az egyetlen dolog, ami miatt habozott, mert a Thompson Twins-szel nyílvánvalóan rendkívül sokat keresett. De  mi csak azt hajtogattuk, hogy: „ Boris, Boris, gondolj a művészetedre! „ És végül bele is egyezett. Helyesen döntött.”

Amerikában mondta el Robert a Shake magazinnak, hogy: „ Sokat hazudok… de azért hazudni, hogy elnyerjük valaki bizalmát, vagy hogy közel kerüljünk valakihez, egy kicsit hülyeség. Én csak unalomból találok ki dolgokat legtöbbször. Úgy értem ezt, hogy sok minden ami a Cure-ban folyik, az is csak teljesen kitalált. Rengeteg időt töltünk azzal, hogy csak hülyeséget dumálunk egymás között. Sokkal fiatalabbnak érzem magam a legtöbb velem egyidős embernél, mert sohasem dolgoztam, így tehát feltétlenül fiatalnak kell éreznem magam. „

Hazatérésekor Robert elmondta a Record mirrornak, hogy: „ Sokat hazudok, az emberek tudják ezt, és néha megbotránkoznak rajtam. Ha elmegyünk vagy ha elvisznek minket valahova én egyszerűen egy egész mesevilágot költök magamról… sohasem ismételek meg egy történetet kétszer . „

„ Kimondottan gyűlölöm azoknak az embereknek a társaságát, akik komolyan veszik magukat. Mindig is így volt ez, de most már betegessé vált. Ki nem állhatom azokat az embereket, akik nagyon komolyan beszélnek hozzám… Mikor külföldre utazom, három interjút adok egy országban, és mind a háromban más-más választ adok, tudván, hogy a legtöbb ember elolvassa mind a hármat, és képtelenek lesznek komolyan venni az embert, mert annyira abszurd az egész. „ Egy együttessel a háta mögött, Robert visszapillantott a világturnéra, és elkezdett a következő albumon dolgozni.

Robert: „ A turné egésze elég könnyű és élvezetes volt. Amerikában hagytam abba az ivást… helyette a Bibliát szoktuk megvitatni Phil-lel. Japánban felmentünk a színpadra, az első dalt játszottuk és egyszerre csak a koncertnek vége volt, és fogalmam sem volt arról, hogy mi történt közben, ezért határoztam el, hogy moderálnom kell magam. Biblia-összejövetelek züllés helyett… „

„ Mivel jól kijöttünk egymással, megkérdeztem Phil-t, hogy nincs-e kedve továbbra is a Cure-ban basszusozni. De mivel éppen akkor csinált valamit a tévében egyedül, saját szerződése, saját kislemeze volt, ezért úgy döntött, hogy meg akarja tartani az alkotói szabadságát, vissza akart térni a stúdióba, nehogy az emberek azt gondolják, hogy feladta a szóló karrierjét. „

Thornalley: „ Sohasem tartottam magam egy állandó tagnak, mindig is úgy kezeltek engem mint egy hangmérnököt, aki megszakította a munkáját a stúdióban. Hasznos volt számomra, annak ellenére, hogy egy reménytelen zenész voltam, és sok hülyeséget csináltam a turnén. Körbeutaztam a világot, jól éreztem magam. Megismertem önmagamat és a többieket jobban, oly sok  hihetetlen feszültséget éltem át, felfedeztem a magam és a mások gyenge pontjait és erősségeit. Én maradni akartam de már túl késő volt.”

Robert: „ Demokat készítettem és bútorokat vettem a lakásba, közeledett a karácsony, és egyik nap Biddles felhívott és megkérdezte, van-e kedvem vele és Simonnal elmenni egy italra, én pedig pont azon gondolkodtam, hogy: „ Bassza meg, ez már túl hosszú ideje húzódik, Porl is visszatért, ez az egész teljesen nevetséges… „ úgyhogy belementem. „

Simon: „ Mikor Robert és Lol nem jelentkeztek, beköltöztem egy házba Matthieu-val és körülbelül egy évig maradtunk ott, de kezdtünk csúnyán összeveszni, így jöttem rá, hogy bennem kell a hibának lennie, és teljesen megváltoztattam a hozzáállásomat a dolgokhoz, arra gondoltam, hogy: „ Nem fogok  heveskedni. Nem fogok vitatkozni, nem éri meg. „

„ Azt gondoltam, hogy: „ Azok után ahogy velem bántak, én nem fogom megtenni az első lépést. „ Az volt a gyanúm, hogy Robert kimondottan utált engem, s ezért nem akartam felhívni azzal, hogy: „ Hé, mi van veled? „ és lehetőséget adni Robertnek, hogy azt mondhassa: „ Menj a faszba! „ Később tudtam meg, hogy Robert pontosan ugyanígy érzett – nem akart felhívni nehogy én mondjam ezt neki. „

„ Megnéztem a zenekart a Hammersmith Odeon-ban a második este és nagyon jónak tartottam, Andy-t is, de Phil-nek még a látványa is idegesített, s még most is zavar ha videón látom. Egyébként alakítottam egy Cry nevű együttest, amiben Biddles énekelt, - néhány turnéval utánam vált ki a Cure-ból – és egy ideig Matthieu is benne volt, de mivel egy másik zenekart már ugyanígy hívtak, meg kellett változtatnunk a nevét, és a Fools Dance-t választottuk. „

„ A Fools Dance-szel kiadtunk egy kislemezt, a Prieshole-t, – jó számokat, de valójában csak demok – és Európában turnéztunk, apróbb fellépések, ez minden. Később Robert Európában volt és küldött nekem egy képeslapot, ami igazán szép volt tőle. Biddles tartotta velük a kapcsolatot és mondta, hogy: „ Találkozhatnátok és barátok lehetnétek újra „ és én beleegyeztem. Egy igazán kellemes, nyárias este volt és Biddles felhívta Robertet, hogy: „ Simon van itt és szeretné tudni, hogy van-e kedved kimenni egy italra? „ Azt hiszem ez pár héttel azután volt, hogy lekopott a Banshees turnéról. Szóval lementünk egy kocsmába és dumcsizni kezdtünk, és pontosan olyan volt mint régen. „

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.