A Faith album hetedik száma. Talán az amúgy is rendkívül komor album legkétségbeesettebb száma. Hipnotikusan ismétlődő, jellegzetes dobalap, hidegrázós, később jónéhány dark együttest inspiráló gitárjáték, és visszhangosított Robert ének fémjelzi a számot. A szöveg hű pillanatképe a nyolcvanas évek elején lassan elboruló Cure-szövegvilágnak: a vízbe süllyedő lány fuldoklásának érzékletes leírása a dal felénél átcsap szürreálisba, vérben fürdő világgal, és a rejtélyes kegyetlen Fushiával. A Faith album egyik emblematikus, koncerteken gyakran elővett száma, amelyről 2005 óta megemlíthetjük, hogy abban az évben csak a szegedi koncerten csendült fel, és került onnan az azévi koncert DVD-re. 7,5/10

----------------------------------------------------------------------------------------

She stands twelve feet above the flood
She stares
Alone
Across the water

The loneliness grows and slowly
Fills her frozen body
Sliding downwards

One by one her senses die
The memories fade
And leave her eyes
Still seeing worlds that never were
And one by one the bright birds leave her ...

Starting at the violent sound
She tries to turn
But final
Noiseless
Slips and strikes her soft dark head
The water bows
Receives her
And drowns her at its ease
Drowns her at its ease

I would have left the world all bleeding
Could I only help you love
The fleeting shapes
So many years ago
So young and beautiful and brave

Everything was true
It couldn't be a story

I wish it was all true
I wish it couldn't be a story
The words all left me
Lifeless
Hoping
Breathing like the drowning man

Oh Fushia
You leave me
Breathing like the drowning man
Breathing like the drowning man

A lány tizenkét lábbal a dagály felett áll,
És bámul
Egyedül
A vízen túl

A magányosság eluralkodik, és lassan
Lefelé csúszva
Megtölti a fagyott testét...

Egymás után halnak el az érzékei
Az emlékei megfakulnak,
És elhagyják a szemeit,
Amik még mindig a sosemvolt-világokon csüngtek,
És a fényes madarak egymás után hagyják el őt,

Egy zavaró hanggal indul,
Megpróbál megfordulni,
De végül
Hangtalanul
A lágy, szomorú feje belecsúszik és beleütődik a vízbe
A víz bólint,
Befogadja őt,
És lágyan megfojtja
Lágyan megfojtja...

Ha én hagyhatnám az egész vérben fürdő világot,
Segíthetnék neked szeretni
A múlandó alakokat
A réges-régieket,
Annyira fiatalok, gyönyörűek és bátrak voltak...

Minden igaz volt,
Nem lehet csak egy történet,

Azt kívánom, hogy minden igaz legyen!
És nemcsak egy történet!
A szavak cserben hagytak,
Élettelenül,
És úgy reménykedve,
Mint ahogy egy fuldokló ember kapkodja a levegőt

Oh, Fushia!
Elhagytál,
És kapkodtad a levegőt, mint egy fuldokló ember,
És kapkodtad a levegőt, mint egy fuldokló ember...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.